Újraépülő udvarhelyi foci

Új keretet, új közösséget és hosszabb távon stabilabb alapokat épít a Székelyudvarhelyi FC labdarúgócsapata. A jelentős nyári játékosmozgás után a felnőttegyüttes ismét átalakulóban van, miközben az utánpótlásban továbbra is azon dolgoznak, hogy a legtehetségesebb fiatalok előtt nyitva maradjon az út a harmadosztályú együttes felé. Az új idény előtt a pályán és azon kívül is fontos feladatok várnak az SZFC-re.

Szász Csaba
Újraépülő udvarhelyi foci
Edzésen a SZFC labdarúgói. Megújult játékoskerettel vágnak neki az idénynek Fotó: Hodgyai István

Közel háromszáz gyermek futballozik a Székelyudvarhelyi FC utánpótlásában, miközben a felnőttcsapat ismét jelentős átalakuláson megy keresztül. Az új idény előtt több mint tíz játékos távozott, új futballisták érkeztek, és a keretben ismét nagyobb szerephez juthatnak a helyi fiatalok. Az SZFC-nél továbbra is az a cél, hogy az első edzésektől a felnőttcsapatig vezető út lehetőség maradjon – ehhez azonban nemcsak tehetségre és szakmai munkára, hanem stabil háttérre is szükség van.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!


Közel 300 gyermek

A Székelyudvarhelyi FC utánpótlásában jelenleg tíz korosztályban mintegy 290 gyermek futballozik. A rendszerben az ISK is szerepet vállal: az U17-es és az U19-es csapatok az intézmény nevén működnek, a szakmai munka azonban közösen zajlik.

A kisebbek külön korosztályokban versenyeznek, a nagyobbaknál összevont, kétéves csoportok alakultak ki. Valamennyi csapat részt vesz a megyei bajnokságban, a gyerekekkel összesen tizenhárom edző foglalkozik. A heti edzések száma a legkisebbek két foglalkozásától a nagyobbak heti három-négy edzéséig változik.

– Komoly létszám, de már régóta nagyjából ezen a szinten stagnál. Nem csökken, de nem is növekszik, pedig lehetne több gyermekünk is

– mondta Botorok János utánpótlásedző.

Az SZFC utánpótlása nem kizárólag a városra épül. Zetelakán, Oroszhegyen és Farkaslakán is működnek alközpontok, ahol helyben foglalkoznak a gyerekekkel. Az ügyesebbeket igyekeznek Székelyudvarhelyre irányítani, ennek azonban gyakran a szülők lehetősége szab határt. Nem minden család tudja vállalni, hogy heti több alkalommal behozza a gyereket a városba, így tehetségek is a rendszer látókörén kívül maradhatnak.

– Tudunk olyan gyerekekről, akik ügyesek, de nincs lehetőségük bejárni. Jelenleg nincs olyan rendszerünk, amellyel meg tudnánk oldani a szállításukat. Kiskorban még nem lehet biztosan megmondani, ki lesz futballista, de egyesekben már látszik a potenciál

– mutatott rá Botorok.

Kevés a komoly erőfelmérő

A nagyobb korosztályoknál nemcsak a létszám, hanem a ver­se­nyeztetés színvonala is kérdés. A megyei bajnokság biz­tosítja ugyan a rendszeres mérkő­zéseket, de a szakember szerint kevés az igazán komoly ki­hívás.

– Ha kivesszük Csíkszeredát, amely az Elit Ligában szerepel, akkor a nagyobb korosztályokban kevés olyan ellenfél marad, amely valódi erőfelmérőt jelent. Ha nincs hétről hétre megfelelő szintű ellenfél, a tehetségek sem fejlődnek úgy, ahogyan kellene

– fogalmazott.

Az SZFC ezért azt tervezi, hogy kísérleti jelleggel két korosztályt magasabb szintű bajnokságba nevez. Az Elit Liga egyelőre nem reális, hiszen ahhoz öt korosztály folyamatos versenyeztetésére és jelentős anyagi háttérre lenne szükség, egy erősebb országos sorozat azonban új lehetőséget kínálhatna.

A 2013-as születésűek különösen jó, összetartó korosztályt alkotnak, és a szakmai stáb szerint kár lenne, ha csak a megyei bajnokságban szerepelnének. Botorok arra is emlékeztetett, hogy az elmúlt években több udvarhelyi nevelésű játékos került magasabb szintre, és minden idényben akad egy-két tehetség, aki Csíkszeredában folytatja.

– Az igazi futballista nemcsak bemutatkozik az első osztályban, hanem hosszú éveken át ott is tud maradni. Ezt még nem láttuk a saját nevelésű játékosainknál, de reméljük, eljön az ideje

– mondta.

A következő lépcső

Az utánpótlás számára a harmadosztályos felnőttcsapat fontos lehetőséget jelent. A bajnokság szabályai szerint a pályán egyszerre két 2007-es és egy 2008-as születésű játékosnak kell szerepelnie, az SZFC azonban ennél fiatalabb futballistáknak is esélyt adhat.

A Gyergyói VSK elleni kupamérkőzésen a 2010-es születésű Mihály Péter kezdőként debütált a felnőttek között. A fiatal védő októberben tölti be a tizenhatodik életévét, első mérkőzésén pedig helytállt.

Csereként Szőcs Előd Dániel és Simó Tamás is pályára lépett, így mindhárman megtapasztalhatták, milyen a felnőtt labdarúgás. A fiatalok szerepeltetése nem csupán a kötelező szabályok miatt fontos. A klub hosszabb távon is szeretné, ha a saját nevelésű vagy a közvetlen környezetből érkező játékosok alkotnák a felnőttcsapat alapját.

– A legügyesebbek közül sokan az akadémiára kerülnek, de vannak olyanok is, akik később visszatérnek. A felnőttcsapat újabb lehetőséget jelenthet számukra, hogy megmutassák magukat

– mondta Botorok.

Ismét csapatépítés

A felnőttkeret a nyáron jelentősen átalakult. Több mint tíz játékos távozott: voltak, akik szakmai vagy anyagi okokból váltottak, mások élethelyzetük miatt költöztek közelebb az otthonukhoz. A Gyergyói VSK-hoz négy korábbi udvarhelyi futballista igazolt, köztük Gergely Botond, Jánosi János, Simó Csongor és Jakab Krisztián.

Demény Norbert vezetőedző számára elsősorban a folytonosság hiánya jelent nehézséget.

– Szerettem volna elkerülni ezt a nagy változást, hiszen tudjuk, mit jelent a folyamatos építkezés a sportban. De a jelenlegi körülmények között abból kell kihoznunk a legtöbbet, amink van. A játékosok meghozták a saját döntéseiket, nekünk pedig új közösséget, új csapatot kell kialakítanunk

– mondta.

A keret ugyanakkor nem teljesen új. Megmaradt több meghatározó futballista, köztük Bálint Rajmund, Györgyi Arthur, Lázár Kristóf és Kálmán Szilárd, az érkezők közül pedig Csiszér Balázs tapasztalata jelenthet komoly erősítést. A vezetőedző munkáját továbbra is Savin Cătălin segíti, aki az öltözőben és a pályán is fontos kapocs a szakmai stáb és a játékosok között.

– Még érkezhetnek és távozhatnak játékosok, de a bajnoki rajtig lesz időnk dolgozni. Az elsődleges cél, hogy kialakuljon a végleges keret, és az edzőmérkőzéseken összeálljon a csapat. Nem vagyunk elkésve, még négy-öt tesztmérkőzést is be tudunk iktatni

– hangsúlyozta Demény.

Újraépülő udvarhelyi foci
Demény Norbert vezetőedző (állva, szürke mezben) figyeli tanítványai edzését. Új csapatot épít Székelyudvarhelyen

Tanulságos kupabúcsú

A rövid felkészülés ellenére a Gyergyói VSK elleni kupamérkőzés hasznos erőfelmérőnek bizonyult. Az SZFC az első félidőben több helyzetet is kialakított, de nem tudott betalálni, a hazaiak pedig a 71. percben, egy szöglet utáni kavarodást követően szerezték meg a továbbjutást jelentő gólt.

László Zsolt csapatmened­zser szerint az eredmény ellenére a találkozó több biztató jelet is adott.

– Az első félidőben egyértelműen mi domináltunk, megvoltak a helyzeteink, de ha nem használod ki őket, könnyen így jársz. A végén egy pontrúgás után kaptunk egy szerencsétlen gólt. Ettől függetlenül jó felkészülési mérkőzés volt, valódi tétje volt, és láttam olyan dolgokat, amelyekből lehet építkezni

– értékelt.

A kupabúcsú után már kizárólag a bajnoki rajtra lehet összpontosítani. Az új játékosoknak össze kell szokniuk, a szakmai stábnak pedig ki kell alakítania a végleges szerkezetet. A következő felkészülési mérkőzés már szerdán esedékes, ezt további három-négy teszt követheti.

Stabil háttér kell

A pályán zajló építkezés mellett a klub számára továbbra is az anyagi stabilitás a legfontosabb kérdés. László Zsolt szerint hosszú távon nem lehet évről évre úgy tervezni, hogy a működés a pályázati támogatások bizonytalanságától függjön.

Az SZFC nem a VSK-ba való beolvadást tekinti egyetlen megoldásnak, inkább kiszámítható, közvetlen együttműködést szeretne a városvezetéssel. A klub szerint fontos lenne, hogy Székelyudvarhely partnerként tekintsen a város nevét viselő felnőttcsapatra.

A működésben továbbra is meghatározó szerepe van Berkeczi Attila tulajdonosnak, aki saját forrásból is hozzájárult ahhoz, hogy az együttes folytathassa szereplését. A szponzorok támogatása szintén fontos, de a klub vezetése szerint hosszabb távon kiszámíthatóbb háttérre van szükség.

– Nem várható el, hogy egyetlen ember tartsa fenn a klubot. Vannak támogatóink, akiknek nagyon hálásak vagyunk, de Berkeczi Attila nélkül aligha tudtunk volna elindulni

– mondta László Zsolt.

A csapatmenedzser hozzátette, hogy az együttes anyagi szempontból rendkívül nehéz idényen van túl, és egy időben még az is kérdéses volt, hogy az SZFC vállalni tudja-e az új idényben a harmadosztályos szereplést. A sportpályázatokkal kapcsolatos per miatt a felnőttcsapat az előző idényt önkormányzati támogatás nélkül teljesítette, ráadásul a korábban előlegként folyósított 147 500 lejt is vissza kell fizetnie.

– Most az a cél, hogy olyan stabil alapokat teremtsünk, amelyekre a jövőben is lehet építeni

– hangsúlyozta a Székelyudvarhelyi FC csapatmenedzsere.

Régi motoros

A jelentős változások közepette Bálint Rajmund továbbra is a csapat egyik tapasztalt játékosa marad. Saját bevallása szerint már a tizenötödik vagy tizenhatodik idényét kezdi, így jól ismeri az udvarhelyi futball különböző korszakait.

– A hangulat rendben van. Sok új, fiatal játékos érkezett, reméljük, gyorsan beilleszkednek. A csapat szerkezete alapvetően nem változott, de a játékoskeret megújult

– mondta.

A középpályás szerint a rövid felkészülés után a gyergyói kupamérkőzés elsősorban fizikailag jelentett komoly kihívást, különösen a nyári melegben. A bajnoki esélyekről egyelőre korai lenne jóslatokba bocsátkozni, hiszen nem ismert a végleges csoportbeosztás, és az sem, pontosan hány sorozatban indul el a harmadosztály mezőnye.

Az SZFC-nél azonban az irány egyértelmű: az utánpótlásban továbbra is széles bázist működtetnek, a legtehetségesebbeknek igyekeznek utat nyitni a felnőttcsapat felé, a jelentősen átalakult keretből pedig ismét versenyképes közösséget próbálnak kialakítani. Hogy ebből milyen eredmény születik, azt majd a bajnokság dönti el, az építkezés azonban már elkezdődött.





Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!