Új utasszállító szolgáltatás indul – terjed a Bolt hálózat
Megyénkben elsőként Székelyudvarhelyen indul el a máshol már népszerű Bolt személyszállító szolgáltatás. A vállalkozás képviselői szerint Székelyudvarhely környékén még november folyamán, míg Csíkszeredában a következő évben lesz lehetőség igénybe venni szolgáltatásukat.
Több mint egy tucat magánszemély bevonásával indulhat el a Bolt személyszállító szolgáltatás Székelyudvarhelyen, ami új alternatívát jelent a közlekedésben. Baricz Imre Róbert székelyudvarhelyi flottafőnök szerint legkésőbb december elején indítanák el a szolgáltatást.
– Ahogy feltettük a hirdetést, egy nap alatt többen jelentkeztek, mint ahány állással tervezték indítani a szolgáltatást, így többen várólistára kerültek
– közölte lapunkkal a helyi flotta irányítója, aki főként elektromos autók bevonásával képzeli el a szolgáltatás elindítását.
A város 15-20 kilométeres körzetében
– Az lenne a cél, hogy az ünnepek előtt elindítsuk a szolgáltatást, hogy mikor a leginkább szükség van rá, könnyebbé tegyük az emberek utazását. Látjuk azt, hogy más városokban bevált és jó visszajelzéseket kap a Bolt, sok udvarhelyi telefonján is fent van már az alkalmazás, aki utazott vele Kolozsváron vagy Sepsiszentgyörgyön, és igény lenne egy, a taxiáraknál olcsóbb, minőségi szolgáltatásra
– fogalmazott, egyúttal leszögezte, hogy a járművezetőktől tiszta, igényes megjelenést, rendezett járműveket és mindenekelőtt előzékeny, biztonságos személyszállítást várnak el. Habár az alkalmazás térképét még nem pontosították, Baricz szerint a szolgáltatás Székelyudvarhely körzetében, Farkaslaka–Homoródszentmárton–Szentegyháza–Bögöz község gyűrűjében lenne elérhető, amit időközben igénybevétel szerint bővíthetnek is. Kérdésünkre, hogy konkrétan milyen árak ellenében fogják utaztatni a klienseket kilométerenként, úgy fogalmazott, ez több tényezőtől is függ, többek közt az utak hosszától, az autók kihasználtságától és az utak zsúfoltságától, de végeredményben zöldebb és élhetőbb szolgáltatás lesz, lévén, hogy többnyire elektromos autókból áll a flotta.
Engedélyeztetés előtt
Baricz szerint már csak néhány sofőrjüknek kell jogi személyiséget kapnia, így a hatósági engedélyeket követően el is indítják a szolgáltatást. Csíkszeredában még nincs ennyire előrehaladott állapotban a szolgáltatás elindítása: Bíró Zsolt, a helyi Bolt-flotta elindításának kezdeményezője szerint eddig három érdeklődő jelezte, hogy csatlakozna. Bíró elmondása szerint a Bolt nyitottabb kereteket ad a személyszállításra vonatkozóan, aminek egyik oka, hogy a működési engedélyt nem az önkormányzat, hanem az Országos Közúti Hatóság állítja ki. Bírónak volt taxisofőrként az a tapasztalata, hogy a személyszállító vállalatokhoz nehéz bejutni, egy új vállalkozás indítása pedig túl körülményes és költséges lenne, ezért döntött a flottaindítás mellett.
– Terveink szerint hárman-négyen kezdenénk el a szolgáltatást, ahogy Sepsiszentgyörgyön, ahol most már több mint negyvenen csatlakoztak a flottához, de erre valószínűleg már csak a következő évben kerül sor
– zárta Bíró.
