Hirdetés

Tudatos kereszténység és közösségi élmény

„Szíved minden bizalmát…” jelmondattal szervezték meg az idei Csíksomlyói Ifjúsági Találkozót, vagyis a CSIT-et. A Gyulafehérvári Főegyházmegye 14 és 30 év közötti fiatalokat megszólító legnagyobb ifjúsági rendezvényén keddtől szombatig 500 fiatal vesz részt.

Bíró István
Becsült olvasási idő: 2 perc
Tudatos kereszténység és közösségi élmény
SzSzentségimádáson a CSIT önkéntesei. Lelki töltekezés a közelgő tanév előtt Fotó: CSIT-médiacsapat

Erdély szinte minden tájáról érkeztek fiatalok kedden a Csíksomlyói Ifjúsági Találkozóra, a CSIT-re. A Gyulafehérvári Főegyházmegye Ifjúsági Főlelkészsége által szervezett találkozónak a Dévai Szent Ferenc Alapítvány csíksomlyói Szent István Kollégiuma és a hozzá tartozó Mária-kert, illetve a Jakab Antal Tanulmányi Ház adott otthont. Az idei találkozó célja, hogy a fiatalok felismerjék a közösségi élet jelentőségét.
– Mindenképp azt szeretnénk, hogy olyan utat mutassunk a fiataloknak, amely közelebb viszi őket a Jóistenhez. Fontos, hogy felismerjék, ehhez szükség van a közösségre, és arra, hogy megtapasztalják, miként lehet együtt lenni, és hogyan maradhatnak meg abban a kapcsolatban, amelyet a Jóistennel ápolnak – mondta lapunknak Galaczi Gabriella Melinda, a CSIT lelki programjaiért felelős főszervezője.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!


A CSIT résztvevői délelőttönként Kap(o)csolat és Szövetség Istennel, a Kap(o)csolat nehézségei és gyümölcsei, illetve önátadás témában – korosztályonként – tanításokon és kiscsoportos beszélgetéseken vesznek részt. Délutánonként műhelymunkák, sport- és szabadidős tevékenység színesítik a programot. Az esti alternatív programok között szentségimádás és dicsőítés, dicsőítő koncert, keresztény buli, táncház is szerepel. A kerekasztal-beszélgetéseken tabuk nélkül vitatják meg az egyház botrányait, a párkapcsolati és szexualitás kérdéseit, illetve a papi és a szerzetesi hivatást. 
– Az első CSIT-et több mint négy évtizede szervezték meg. Akkoriban egészen más volt a jellege, más volt a fiatalság is. Mi arra törekedtünk, hogy olyan programokat állítsunk össze, amelyek a ma fiataljait valóban megszólítják, érdeklik őket, és az Isten felé vezető úton támogatják őket – jegyezte Györgypál Attila, a találkozó adminisztrációért felelős főszervezője. 
A CSIT hosszú távú hatásairól Simon Imre ifjúsági főlelkész kiemelte: a legfontosabb cél, hogy a fiatalok ne csak egy hétig tartó lelkesedéssel térjenek haza, hanem tudatos keresztényként, közösséghez kötődve éljék a mindennapjaikat. Ehhez azonban szerinte nem elég a rendezvény idején átélt feltöltődés.
– Szükség van arra a belső elhatározásra is, hogy a Jóistennel való kapcsolatukat és a közösséghez tartozásukat a hétköznapokban is ápolják. Különben ha az elköteleződés el is kopik, már az is óriási eredmény, ha akár egyetlen fiatal életében tartós változás születik – jegyezte meg az ifjúsági főlelkész. 
Kedden a találkozó vendége volt Kerekes László, a Gyulafehérvári Főegyházmegye segédpüspöke, Tamás József nyugalmazott segédpüspök, tegnap este pedig Soltész Miklós, a magyar Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára. Szombaton a CSIT zárószentmiséjét Kovács Gergely érsek mutatja be. 
– Negyedjére veszek részt a CSIT-en. Számomra mindig lelki feltöltődést, új barátságokat jelent – mondta Neubauer István székelyudvarhelyi résztvevő. 
A találkozó egyes programjai nemcsak a résztvevők, hanem külső érdeklődők előtt is nyitottak.





Hirdetés

Kövessen a Facebookon!