Toronyhangok
Kétszáz év után új harangokat öntetnek Kápolnásfaluban, amelyek várhatóan adventben szólalnak meg a római katolikus templom tornyában. A csere azért szükséges, mert a jelenlegieken repedések jelentek meg, például a középső már nem is szólal meg.
Kápolnásfaluban az egyik harangozás alkalmával vették észre, hogy a templom tornyában lévő három harang közül a középső nem szólal meg. Ekkor mérték fel a másik kettő állapotát is. Akkor derült ki, hogy a nagyharangon is repedés található és a kisharang is teljesen elöregedett. Így a jövőben mindkettő elnémult volna. Ezért az egyházközség a harangok cseréje mellett döntött.
Harang mint közösségi jelkép
– A harang különleges jelentőséggel bír a keresztény ember életében. Olyan, mint egy felkiáltójel: figyelmeztetett és figyelmeztet ma is veszélyre, az ellenségre. A mindennapokban is irányt mutat: a reggeli, déli és esti harangszó imára hívja a híveket, jelzi a szentmise kezdetét, örömmel csendül fel a harang az ifjú párnak, és együtt sír a gyászoló családdal
– mondta lapunknak Major Sándor, Kápolnásfalu plébánosa.
A kápolnásfalusi harangok közül a legkisebb 67 kg és 1855-ben, a középső súlya 260 kg és 1859-ben öntötték. A legnagyobb, 450 kilogrammos harang éppen száz évvel ezelőtt, 1925-ben Aradon készült.
– Nagyobb gond a középső haranggal van – mutatott rá a plébános. Megjegyezte: a repedések nem egyik napról a másikra, hanem évtizedek alatt keletkeznek, és folyamatosan terjednek, végül a harang elnémulását okozzák.
– A régi harangokat mint történelmi tárgyakat kiállítjuk. Állványra helyezzük, és így általuk felidézzük egyházközségünk történetének kis szeletét
– vázolta a további terveket Sándor atya.
Összefogás
Az új harangokat a székelyudvarhelyi Lázár Imre harangöntő mester műhelyében készítik. A három harang áfa nélküli értéke 46 ezer euró. A helyi önkormányzat 10 000 euróval járul hozzá a költségekhez, a fennmaradó részt pedig a hívek adománya fedezi.
A tervek szerint az új harangok advent első vasárnapján szólalnak meg először.

