Tömegsport vagy tehetséggondozás?
Nem ez volt a megszokott, de ma már Csíkszeredában is olyan feltételek között készülhetnek a fiatal labdarúgók, hogy az lehetőséget ad nekik a kitörésre. A kérdésről Tajti Józseffel beszélgettünk, aki az FK Csíkszereda által működtetett Székelyföld Labdarúgó Akadémia Erdély- és Partium-szerte kiterjedt alközponthálózata szakmai munkájáért felel. A magyarországi szakembert a mozgás fontosságáról, az akadémiai képzés és a tömegsport ellentmondásairól is kérdeztük.
– Hány gyerek vesz részt az FK Csíkszereda, illetve a klubhoz kapcsolódó akadémia futballképzésében? Mindebben mi az ön szerepe?
– Az alközpontjaink szakmai munkáját, illetve az úgynevezett kiskorosztályok, tehát a 14 éven aluliak képzését felügyelem. Több ezer gyerekről beszélünk. A csíkszeredai munka összekapcsolódik az alközpontokban zajló tevékenységekkel. Elsősorban 14-15 éves korig „érdekesek” nekünk a gyerekek. Ezután ugyan még bekövetkezhet valakinél egy kiugró fejlődés, de ez nem igazán jellemző.
– Hány évesen kezdik el a kisfocisok képzését?
– Nálunk az U6 az első korosztály, ötévesen jöhetnek edzésre. Jobb lenne egyébként kicsit lejjebb menni és az ovisokat is képezni, vagy legalábbis az óvodákban általános mozgásfejlesztést, mert nagy szükség lenne rá.
– Akadémia lévén nyilván az az elsődleges cél, hogy tehetséges focistákat neveljenek. Ugyanakkor a sok gyermeknek biztosított rendszeres mozgás is rendkívül fontos. Az ön munkájában hogyan jelenik meg ez a kettősség?
– Az egész FK Csíkszereda tevékenységében kettős célról lehet beszélni. Az egyik, hogy a helyi, környékbeli gyermekeknek mozgáslehetőséget biztosítsunk, ez a tömegesítés. Ezenkívül meg kell valósítanunk a tehetséggondozást is, hogy az ügyes gyerekekkel kiemelten foglalkozzunk. Aki tehetséges, az kapja meg azt a képzést, ami nyomán az akadémiára kerülhet. Ezt a kettőt nem könnyű összehozni, nekünk mindenkivel foglalkozni kell, de a tehetségekkel külön is. Ezt a két dolgot össze kell hangolnunk, ezért vannak A, B, sok esetben C csapatok is, hogy mindenki focizhasson. Azoknak, akikben látjuk a potenciált, több mérkőzést bizosítunk.
– Mit kell tudnia egy gyermek focistának, mire odakerül az akadémia küszöbére?
– Nagyon nehéz ezt meghatározni, mert nem lehet tudni egy 8-10 éves gyereknél, hogy amikor jön a hormonális változás, és ezzel az izomzatfejlődés, mi lesz belőle. A legjobb, amikor egymás között látjuk a gyerekeket, egy adott korosztályt, hogy egymáshoz képest mit tudnak. Egy itteni gyereket összehasonlítani egy Berlinben nevelkedő azonos korosztályúval nem tudunk. Nagyjából meg tudjuk mondani különböző mozgások alapján, hogy ki az, akiből nem lesz profi futballista, de azt is, hogy esetleg kiből igen.
– Milyen versenyeztetési rendszerben tudnak a srácok megmutatkozni?
– A kiskorosztályok esetében az állandó versenyrendszer a megyei bajnokság, amelynek a színvonala sajnos közel sem elégséges a fejlődéshez. A B csapatok számára szervezünk házi versenyt, hogy mindenkinek legyen mérkőzése, ez tavaly indult, idén is folytatjuk. A megyei versenyrendszerben egyrészt kevés a csapat, másrészt ahhoz nem elég a színvonal, hogy valóban megkapják azt a fejlődést a gyerekek, hogy később akadémiára kerüljenek. Emiatt van a saját versenyrendszerünk, a Székelyföld Labdarúgó Bajnokság (SZLB), amely egészen jó színvonalú. Sajnos ez kevés mérkőzést jelent. Ezenkívül próbálunk minél több romániai, magyarországi, akár nemzetközi tornákra eljutni, minél több edzőmeccset játszani.
– Mennyire fontos a kiskorosztályoknál az eredményesség?
– Ez örök dilemma. Nem kell félni az eredménytől, hiszen ha jó munkát végzünk, akkor jönni fog. De az eredmény oltárán nem lehet feláldozni bizonyos alapelveket. Meg kell tanulni majd a győzelemre játszani, de 15-16-17 éves korban, addig pedig tanítsuk a gyerekeket futballozni. Ezzel együtt nem kell félni az eredményességtől. Aki elmegy egy meccsre, legyen edző vagy gyerek, az akarjon nyerni, legyen szó bármilyen szintről! Az eredményességet és a gyerekek fejlődésének szempontjait összhangba kell hozni.
– Kell-e nevelni a futballszülőket?
– Ez egy folyamatos munka. Tavaly készítettünk egy szülői kódexet arról, hogy mit várunk a szülőtől. A legfontosabb, hogy el kell fogadnia, hogy ő szülő, az a dolga, hogy szeresse a gyermeket, és támogassa, de hagyja a szakmai munkát az edzőre, és ne nyomja agyon a gyermeket. Szeresse, támogassa és hagyja, hogy a gyermek edzésen kiteljesedjen. A gyermek meg kell hogy feleljen az edzőnek, a játékostársainak, és ha még a szülőnek is, az már túl sok. De mindez nem csupán a mi dolgunk, ez az egész sporttársadalom, sportközeg dolga.
– Hová tud eljutni egy fiatal a Székelyföld Labdarúgó Akadémiáról? Van esély nemzetközi karriert elérni?
– Nehéz és több gátja is van. A környékbeli futballcsapatok és utánpótlásműhelyek száma még mindig nem elég. A kis falvakban kevés a gyerek, és nem jó az infrastruktúra, de itt Csíkszeredában, azt gondolom, minden feltétel adott. Mégis a legfontosabb a szakmai munka. Ha azon tudunk folyamatosan javítani, akkor bárhova el tudnak jutni a gyerekek. Vannak utánpótlás-válogatottjaink, az akadémiai csapatok mindenhol a legmagasabb szinten játszanak, a felnőttcsapat a profi ligában szerepel. Minden adott, hogy egy gyerek magas szintre jusson, de a legnagyobb része rajta múlik.
– Érdemes szót ejtenünk a női futballról is. Milyen helyet foglal el az FK-n belül a női szakág?
– Kiemelt projekt volt pár éve, hogy elinduljon a női futball, és ez az elnök úr hathatós támogatásával meg is valósult. Minden korosztályban vannak lányok, a régióban is elindult a képzés, onnan is nagyon sok ügyes lányt tudunk behozni. Minden támogatást megkap a női foci a klubnál és a környéken is. A futball népszerűsége szempontjából létkérdés, hogy megmaradjon a népszerűsége, ebben pedig segít, hogy a lányok is futballoznak. Fontos szempont, hogy az a kislány, aki maga is futballozott, és majd gyerekeket fog szülni, nem tiltani fogja a gyerekét a focitól, hanem ösztönözni. Nagy a verseny a többi sporttal szemben is, más dolgokkal szemben is, ott a számítógép, a mesterséges intelligencia stb. Ahhoz, hogy a futball megmaradjon a legnépszerűbb sportnak, és talán tevékenységnek az egész világon, kell, hogy a női foci is fejlődjön.

