Több mint ezer résztvevő szaladt

Két nap, nyolc táv, kevéssel több mint ezer résztvevő, eső, szél és hűvös időjárás – röviden így jellemezhető a Csíkszeredai Futófesztivál, amelynek negyedik kiírását tartották meg az elmúlt hét végén. Öt országból érkeztek résztvevők, ám a szaladók többsége Hargita megyei volt.

Kopacz Gyula
Becsült olvasási idő: 4 perc
Több mint ezer résztvevő szaladt
Fotó: László F. Csaba

Kimondottan őszi időjárási viszonyok között tartották meg a hétvégén a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre kevéssel több mint ezer résztvevő érkezett. A fesztivál negyedik kiadása újra nemzetközi volt, hiszen volt szaladó Magyarországról, Ausztriából, Németországból, de a szervezők közlése szerint az Amerikai Egyesült Államokból, valamint az ország 15 megyéjéből és a fővárosból is, ám a résztvevők többsége Hargita megyei volt.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!

Hirdetés


Nyolc versenyszám közül lehetett választani, a 2,5 kilométeres Családi szaladást követően viszont nem hirdettek eredményt, ahogyan az elmúlt három évben sem. A pénteki éjszakai szaladást nem zavarták meg a medvék, ám szombaton a maratoni futásnál volt medvejárás is, ám a vad nem veszélyeztette a futók testi épségét. Míg pénteken a hűvös időjárás kimondottan kedvezett a futóknak, addig a szombati eső volt, akit akadályozott, de akadt olyan szaladó is, akinek kimondottan tetszett a szemerkélő eső, mint mondta, a testhőmérsékletét hűti a csapadék, így a fáradságot sem érezte olyan nagyon.
Tavaly a 10 kilométeres távval bővült a futófesztivál, idén a három kilométeres, a 13 év alatti gyerekeknek kiírt KidDoRun számmal bővült a futampaletta.

Több mint ezer résztvevő szaladt
A gyerekek körében a rövid távok voltak népszerűek

A dobogósok

Éjszakai szaladás (7 km). Férfiak (47 induló): 1. Mihály Gábor, 2. Kelemen Péter, 3. Kristály Botond. Nők (33): 1. Mihály Erzsébet, 2. Benedek Kata, 3. Kis-Vakaria Éva.
Félmaraton (21 km). Férfiak (133): 1. Kovács Szabolcs, 2. Dániel Attila, 3. Călin Ionuț Daniel. Nők (60): 1. Tuzson Ágnes, 2. Józsa Tímea, 3. Koter Adél.
Maraton (42 km). Férfiak (39): 1. Stoica Silviu, 2. Ta­maș Viorel, 3. Mihók Attila. Nők (10): 1. Rus Cristina, 2. Timár Zsuzsanna Bernadett, 3. Zsombori Gabriella.
10 km. Férfiak (81): 1. Moldovan Bogdan, 2. Codrea Árpád, 3. Csiszer Csaba. Nők (81): 1. Bálint Réka, 2. Huszár Irma, 3. Györpál Csenge.
5 km. Férfiak (56): 1. Szőcs Attila-Zsolt, 2. Tamás Loránd, 3. Kacsó Magor. Nők (52): 1. Bányai Zsófia, 2. Benkő Andrea Henrietta, 3. Gere Zsanett.
KidDoRun (3 km). Fiúk (46): 11. Munteanu Dávid, 2. Miklós Nándor, 3. Kapás Richárd. Lányok (26): 1. Szász Enikő-Anna, 2. Caia Cynthia, 3. Trella Zselyke.
4 x 10,5 km váltó (33): 1. Háromszék 1, 2. Flash, 3. Cheeky. 



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!