Szolgáltatóváltás tiltakozással
Petícióval tiltakoznak a csíkszentkirályiak a helyi önkormányzat döntése ellen, miszerint a helyi víz- és szennyvízszolgáltatást átadják a Harvíz Rt. regionális szolgáltatónak. A folyamat javában tart, a polgármesteri hivatal arról tájékoztatta a lakosságot, hogy a szentkirályi közmű kollégái házhoz viszik az új szerződéshez szükséges dokumentumokat, így mindenki otthonában szignózhatja azokat, az új megállapodások december elsejétől lépnek hatályba.
Június 12-i lapszámunkban írtunk arról, hogy Csíkszentkirályon felborzolta a kedélyeket a döntés, miszerint az önkormányzat átadja a víz- és szennyvízszolgáltatást és a közműrendszert a Harvíz Rt. regionális szolgáltatónak. Erről május 30-i ülésén döntött a helyi képviselő-testület. A döntés ellen tiltakozó Biró Attila-József kilépett az RMDSZ-es önkormányzati testületből és nyílt levélben fogalmazta meg ellenvetéseit. Többek között azt sérelmezte, hogy a döntéssel figyelmen kívül hagyták az ügyben 2018-ban meghozott tanácshatározatot, amely elutasította az átadás lehetőségét. Azt is írta, az átadásból a község lakói „csupán a duplájára emelkedett víz árát fogják tapasztalni”. Az ügyben akkor megkerestük Székely Ernőt, Csíkszentkirály polgármesterét is, aki Udvari Istvánnal, a helyi Ecken víz- és szennyvízszolgáltató adminisztrátorával arról tájékoztatott: 2018-ban nem arról döntöttek, hogy nem adják át a víz- és szennyvízszolgáltatást más szolgáltatónak, hanem arról, hogy ha a Nagy Infrastruktúra Operatív Program (POIM) támogatásával bővítik a víz- és szennyvízhálózatot, és átadják például a Harvíznek, akkor nem kérik az általa szolgáltatott szépvízi ivóvizet. Russu-Bors Tibor tanácsos rámutatott, a nyílt levélben kollégájuk „azt elfelejtette megírni, hogy mindegy, ki szolgáltatja a vizet, a helyi Ecken-e, vagy a Harvíz-e, mivel a közeljövőben a közüzemi szolgáltatásokat szabályozó országos hatóság (ANRSC) rendelkezései miatt mindenképpen duplájára emelkedik a víz- és szennyvíz jelenlegi 5,64 lejes (áfás) köbméterenkénti ára”.
A mintegy 800 háztartást kiszolgáló, az önkormányzat tulajdonában lévő Ecken szolgáltató éves költségvetése nagyjából 500 ezer lej, a cég az elmúlt években veszteséges volt, működtetése költséges, és az adódó problémák egy részét nem is tudják megoldani, ezért rendszerint a Harvíz szakembereit hívják segítségül. Az átadás után a céget átalakítják és más célokra használják – mondta júniusban a polgármester.
December elsejétől a Harvíz szolgáltat(na)
Múlt kedden a polgármesteri hivatal arról értesítette a fogyasztókat, hogy megköthetik az új szerződéseket a Harvíz Rt.-vel, és a megállapodások december 1-jétől lesznek hatályosak.
– Az Ecken közmű kollégái házhoz viszik a szükséges dokumentumokat, így mindenki otthonában kényelmesen megkötheti a szerződést – olvasható a tájékoztatásban.
Megakadályoznák az átadást
Mindeközben a lakosság egy része aláírásgyűjtésbe kezdett és petícióval tiltakozik az Ecken szolgáltatás átadása ellen, Biró Attila immár volt független képviselő lapunk megkeresésére azt mondta, az aláírásgyűjtéssel az önkormányzat vezetőségét szeretnék jobb belátásra bírni.
– Azért kezdeményeztük a petíciót, hogy a helyi tanács az Ecken közmű átadásával kapcsolatban meghozott döntését felülbírálja, ezáltal szolgálva a helyi közügyet. Mi nem a Harvíz ellen tiltakozunk. Látjuk azt is, hogy az Ecken gazdasági nehézségeket okoz, de fontos látni azt is, hogy két éve – miközben megemelkedtek az energiaárak – nem volt áremelkedés, és így is csak minimális veszteséggel működik, aminek kiigazítására van költségvetési keret. Tehát az elmúlt évek alatt elmaradt szolgáltatási díjak emelése és a vezetőség pozitív, támogató hozzáállása szükséges ahhoz, hogy fenntarthatóvá váljon ez a helyi közmű – jegyezte meg Biró. Hozzátette: az aláírásokat ezen a héten összesítik. Szerdán délután öt órától civil kezdeményezésként tiltakozó gyűlést tartanak a községháza előtt.
Az átadáson kívül nincs más megoldás
Az ügyben megkerestük Székely Ernőt, a község polgármesterét is.
– A petícióval nem akadályozható meg az Ecken átadása. Elvégeztük a számításokat, az átadásról már megszületett a döntés. A víz ára így is, úgy is egyforma lenne a Harvíz díjszabásával, és akkor nincs mit kínlódnunk egy olyan szolgáltatással, amelynek működtetéséhez nem rendelkezünk felszerelésekkel, karbantartási eszközökkel – mondta a községvezető. Megjegyezte: a jövőben csak annak szolgáltat a Harvíz, akivel szerződést kötött.
– A víz árát korábban nem tudtuk megemelni, mert olyan procedúrák vannak, amelyeket nem tudtunk végigvinni. Próbálkoztunk háromszor is, hiába. Ha Csíkszeredának és Székelyudvarhelynek jó a Harvíz szolgáltatása, akkor miért ne lenne jó Csíkszentkirálynak? A nyár elején elmondtuk, hogy az átadás mivel jár, akkor a lakosság el is fogadta a döntést. Most egyesek felkorbácsolták az indulatokat, ezáltal akarnak maguknak politikai tőkét kovácsolni – tette a hozzá a polgármester.
Értesüléseink szerint az Ecken átadása ellen a lakosok úgy tiltakoznak, hogy nem írják alá az új szerződéseket a Harvíz Rt.-vel. A regionális szolgáltató a kialakult helyzetről lapunk érdeklődésére az alábbiakat közölte: „A Hargita Víz Közösségfejlesztési Társulás igazgatótanácsa határozata alapján a Harvíz Rt. csak akkor vállalja át a szolgáltatást, ha valamennyi érintett fogyasztóval megkötésre kerültek a szükséges szerződések. Jelenleg Csíkszentkirályon ennek a folyamatnak a végrehajtása zajlik.”