Rendrakás Gyilkostón

Minden törvényes előírást mellőzve működött néhány hete a Gyilkos-tó partján egy büfékocsi. Büntetés és felszólítás után az önkormányzat ma elkobozta a járművet.

Barabás-Pál Hajnalka
Becsült olvasási idő: 2 perc
Rendrakás Gyilkostón
Trélerre emelik a mellékgazdaság alkalmazottjai a szabálytalanul felállított büfékocsit. Összehangolt hatósági fellépés Fotó: Barabás-Pál Hajnalka

Felszámoltak a Gyilkos-tó partján egy törvénytelenül működő kereskedelmi egységet, a városháza alkalmazottai, a mellékgazdaság munkatársai, a helyi és állami rendőrség, illetve a hegyi csendőrség képviselői vettek részt tegnap délelőtt a Gyilkos-tónál szervezett közös akción. Amint a helyszínen jelen lévő városi főépítész, Czirják József Levente elmondta, megbírságolták az egység működtetőjét és felszólították, hogy távolítsa el a büfékocsit, ennek azonban nem tett eleget. Ezért folyamodott az önkormányzat a felszámoláshoz, polgármesteri rendelet alapján.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!


– Sokan azt hiszik, hogy itt bárhol bármit építhetnek, ennek vetünk véget – mondta Czirják, aki szerint, ha kért volna, akkor sem kapott volna működési engedélyt az egység, hiszen a tó ötméteres övezete szigorúan védettnek számít, oda ilyesmit elhelyezni tilos. A hatóságok felkérték az egység működtetőjét, hogy távolítsa el a törékeny eszközöket, valamint a hűtők tartalmát. Erre hosszasan kellett várniuk, végül az alkalmazottak ürítették ki a büfékocsit. A beüzemelésre kész hűtőket, sátrakat a mellékgazdaság autójával, a büfékocsit vontatóval szállították el a helyszínről a városháza mellékgazdaságához, ahonnan a tulajdonos kiválthatja, miután törlesztette a felszámolás összes költségét. Nagy Zoltán, Gyergyószentmiklós polgármestere a beavatkozás kapcsán kijelentette, ez csak a kezdete a rendrakásnak.

– A következő időszakban várhatóan még több ellenőrzésre lehet számítani, ennek kapcsán egyeztettem a rendőrséggel és más ellenőrző hatóságokkal, a következő időszakban várhatóan közös akciókban veszünk majd részt a tónál és nem csak – közölte a városvezető. Nagy Zoltán úgy tudja, önkormányzati kezelésben levő területeken nem működik további törvénytelen tevékenység. Sokat elmond egyébként az üdülőtelepen uralkodó állapotokról az a tény is, hogy az erős hatósági jelenlét több egységet, kürtőskalácsost, ékszerárust is gyors zárásra késztetett. Egymás után csukódtak be az ablakok, gördültek le a redőnyök többeknél, miután észlelték a hatóságok érkezését tegnap.





Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!