Rendezett, virágos településen jobb élni

Szentegyháza az élen végzett Az év határon túli települése kategóriájában, Szépvíz pedig elismerő oklevelet kapott a 2025-ös Virágos Magyarország környezetszépítő versenyen. A díj odaítélésénél a zsűri főként a közterületek gondozottságát, a virágosítást, valamint a műemlék jellegű épületek megóvásában végzett munkát értékelte. Több mint 400 település nevezett be.

Tankó Éva-Eliza
Rendezett, virágos településen jobb élni
Mihály Attila szentegyházi főkertész átveszi a díjat. Az elmúlt évek munkája meghozta gyümölcsét Fotó: Szentegyháza PH

Szépvíz évek óta aktívan részt vesz a Virágos Magyarország versenyben. A településen a közterületek karbantartása, a gyep- és virágos területek gondozása mellett az épített környezet állapota is fontos szerepet kap. Daczó Dénes, a Szépvízért Egyesület munkatársa és a Székely Határőr Emlékközpont idegenvezetője hangsúlyozta: az elismerés nem csupán a települések turisztikai vonzerejéről szól, hanem arról a közösségi összefogásról, amely évről évre szebbé teszi a környezetet. Mint mondta, a díj minden lakost megillet, aki részt vesz a közterek és a házak előtti zöldövezetek ápolásában.  

– Ez a díj minden lakosnak szól, aki hozzájárult a környezete szépítéséhez, legyen szó a ház előtti zöldövezet gondozásáról vagy a közterületek rendben tartásáról

– fogalmazott Daczó Dénes, hozzátéve, a közösségi munka mellett a verseny célja, hogy a település épített és természeti öröksége is megfelelő figyelmet kapjon.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!


A portától a határig

Simó Réka, Szentegyháza városmenedzsere elmondta, hogy bár a program neve Virágos Magyarország, a zsűri jóval összetettebb szempontokat vesz figyelembe. Nem igazán a virágok mennyisége számít, hanem az, hogyan gazdálkodik a település a zöldövezetekkel:

– Vizsgálták, hogy mennyire rendezettek a zöldterületek, a település külterülete is mérvadó, továbbá, hogy milyen állapotban vannak a játszóterek, a köztereken és a személyes portákon mennyire van karbantartva a terület és hogy a lakosság mennyire kapcsolódik bele a város arculati szépségébe, kíváncsiak voltak folyamatban levő, zöldterületekkel kapcsolatos beruházásokra és olyanokra is, amelyek csak tervben vannak, és amelyeket pozitívan is értékeltek

– részletezte.
Szentegyházán hosszú évek óta működik a Tiszta Porta városszépítő verseny, amely a leggondozottabb és legvirágosabb portákat díjazza. Emellett külön figyelmet fordítanak a hagyományos székely porták megőrzésére is.

Szentegyházán első indulásra győzelem

Simó Réka elmondta, hogy ez volt az első alkalom, amikor Szentegyháza benevezett a versenyre.

– Teljesen véletlenül találtam rá a jelentkezési lehetőségre, és a polgármesterrel egyeztetve döntöttünk úgy, hogy belevágunk. Különösebb készülésre nem is volt lehetőség

– mesélte.
A zsűri augusztus eleji helyszíni látogatás során személyesen is megtekintette a fontosabb pontokat. A döntés novemberben született meg.
A település mindennapjaiban azonban eddig is prioritást élvezett a környezet szépítése: 

– Ez a cím jelképes elismerés, pénzdíjjal nem jár, de számunkra mégis óriási siker, mert egy szakmailag komoly mezőnyben tudtunk győzni. Hiszünk abban, hogy egy rendezett, virágos településen jobb élni, fejlődni, és mindenki jobban érzi magát. A díj most pluszmotivációt ad ahhoz, hogy jövőre is nevezzünk

– fogalmazott a menedzser.
A díjátadót november 21-én tartották Budapesten, a Bálna Honvédelmi Központnál, ahol több mint 400 település képviselői vettek részt Magyarországról és a határon túlról egyaránt. A szentegyházi díjat Mihály Attila főkertész vette át, a szépízi elismerést pedig Daczó Dénes.





Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!