Rangsorolják a jelölteket

Hárman pályáznak szenátorjelöltségre, heten pedig képviselőjelöltek lennének Hargita megyében az RMDSZ színeiben. Hétfőig lehetett iktatni a szövetség területi szervezeteinél a jelölési iratcsomókat, a két listán a jelölteket a három területi szervezet képviselőit tömörítő megyei egyeztető tanács rangsorolja csütörtöki ülésén.

HN-információ
Becsült olvasási idő: 9 perc
Rangsorolják a jelölteket
A képviselőház ülésterme. Tisztségben lévők és új jelentkezők pályáznak jelöltségre Fotó: cdep.ro

A parlamenti jelöltállítás ütemtervéről a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) idén január 19-én döntött, majd június 11-én módosította a vonatkozó határozatot. Az elfogadott szabályzat szerint a jelölési dossziékat szeptember 9-ig, hétfőig lehetett iktatni a szövetség megyei és területi szervezeteinek titkárságán. 

Csíkban újráznának

Az RMDSZ Csíki Területi Szer­vezeténél Tánczos Barna szenátor és Hajdu Gábor par­la­menti képviselő iktatta irat­cso­móját a szabályzatban meg­határozott időpontig. 

– Hétfőn járt le az iktatás határideje, a Csíki Területi Szervezetnél ketten jelentkeztek, illetve az Országos Területi Elnökségtől és a Választási Bizottságtól értesítettek, hogy Kelemen Hunor szövetségi elnök a szabályzat szerint a Hargita megyei képviselőlista első helyét választotta, így ő fogja vezetni a Hargita megyei RMDSZ-képviselőjelölt-listát

– tájékoztatott Becze István, az RMDSZ Csíki Területi Szervezetének ügyvezetője. – A nyugodt, csendes építkezést kívánjuk folytatni, és az eddigi tisztségviselőkkel fogunk továbbmenni – fűzte hozzá.
A tisztségviselő emlékeztetett arra, hogy a jelöltállítási szabályzat szerint a jelölteket a Területi Küldöttek Tanácsa rangsorolja.

– Ez esetben csak megerősíti e jelölteket

– jegyezte meg.
A testület csütörtök délben ülésezik a csíkszeredai megyeházán.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!

Hirdetés

Három képviselőjelölt Udvarhelyszéken

Udvarhelyszéken hárman pályáznak parlamenti képviselőjelöltségre: Ladányi László Zsolt a jelenlegi ciklusban végzett képviselői munkáját kívánja folytatni, mellette Ilyés Szabolcs és Tornai Szilárd kívánja elnyerni a jelölteket rangsoroló testület bizalmát.

Ilyés az RMDSZ székelyudvarhelyi polgármesterjelölti előválasztásán indult, majd a június 9-i helyhatósági választásokon önkormányzati tisztséget szerzett, Tornai pedig az Udvarhelyszéki Ifjúsági Egyeztető Tanács elnöke, szintén önkormányzati képviselőként tevékenykedhet októbertől.

– A szenátori tisztségre idén is Antal Lóránt, tisztségben lévő Hargita megyei szenátor jelentkezett

– közölte lapunkkal Bíró Barna Botond, az Udvarhelyszéki RMDSZ területi szervezetének elnöke.

Bíró elmondta, Hargita megyének öt képviselői és két szenátori helye van a parlamentben, ez vélhetően úgy fog eloszlani, hogy egy-egy szenátort ad Csíkszék és Udvarhelyszék, az öt képviselői helyből kettő Csíkszéket, kettő Udvarhelyszéket és egy Gyergyószéket illeti, a csíki első helyet pedig a szövetségi elnök, Kelemen Hunor fogja betölteni. Így az udvarhelyszéki szervezet két képviselői és egy szenátori helyre számít.

Gyergyóban szenátor-jelöltségre is pályáznak

Szenátorjelöltségre egy, képviselő-jelöltségre két személy nyújtotta be az RMDSZ Gyergyó területi szervezeténél a szabályzat szabta határidőig. A parlament felsőházába Ambrus István jelölteti magát.

Ambrus a helyhatósági választásokon is részt vett az RMDSZ listáján. Lapunk érdeklődésére nem kívánta megindokolni jelentkezését, a ma esedékes TKT-ülés után kíván nyilatkozni ez ügyben.

Képviselői mandátumra pályázna Eigel Tibor. Ő a polgármesteri tisztségért szállt versenybe a helyhatósági választást megelőző előválasztáson, az előválasztást megelőző napon azonban visszalépett. Úgy gondolja, tudásával és hozzáértésével tudna segíteni a térségnek és az egész erdélyi magyarságnak.

– A frissítés mindig jól jön. Lehetne végre egy képviselője a területi szervezetnek, megérdemelné

– közölte lapunkkal Eigel Tibor, utalva arra, most maroshévízi, korábban borszéki parlamenti képviselője volt a szervezetnek.

A jelentkezők között van Bende Sándor is, a gyergyói térség tisztségben levő parlamenti képviselője is, aki már második mandátumát tölti az alsóházban, az ipari szakbizottság elnöke.

– Jó az irány, amerre Barti Tihamér a szervezetet vezeti, elindult egy jól látható fejlődés, aminek én is részese vagyok. De további fejlesztések, munkahelyteremtés szükséges, érdekeltté kell tenni a magánszférát is a beruházásokban, hogy ez az előrelépés folytatódjon. Minőségi életet kell teremteni a családoknak, megfelelő körülményeket az otthonteremtéshez. Arra vállalkozok, hogy a következő időszakban is tegyek ezek érdekében. A magán- és közberuházások egymásra kell épüljenek, nem léteznek egymás nélkül

– fogalmazott lapunknak Bende Sándor.

A Gyergyó területi RMDSZ-ben is ma ülésezik a TKT, hogy rangsorolja a jelölteket.

Végül a csütörtökön esedékes, szintén Gyergyószentmiklósra összehívott Hargita Megyei Egyeztető Tanács ülésén áll össze a megyei RMDSZ-lista.

Az EMSZ is helyet kap az egyik megyei listán

Bíró Barna Botond, az udvarhelyszéki RMDSZ elnöke a Hargita Népének elmondta, idén is érvényes az Erdélyi Magyar Szövetséggel kötött együttműködési megállapodás, s mint ismert, Zakariás Zoltán az EMSZ színeiben a két választási szereplő közötti megállapodás eredményeként kapott bejutó helyet az RMDSZ listáján. 

– Ez idén is előfordulhat, a kérdésben majd a Szövetségi Állandó Tanács fog dönteni

– fűzte hozzá, megjegyezve, hogy idén nem Hargita megye fog helyet adni a szórvány képviselőjének, idén Maros megyén a sor, hogy saját listáján indítsa.
 

Galéria

Két szavazás egy helyiségben
Az idei parlamenti választásokat ugyanazokban a szavazóhelyiségekben bonyolítják le, mint az államelnök-választást – döntötte el hétfő este a Központi Választási Iroda (BEC). Az intézmény határozata szerint „indokolt esetben” a parlamenti választások lebonyolíthatók az államelnök-választás első fordulójában használttól eltérő szavazóhelyiségekben is, ha erről a szavazás napja előtt legalább három nappal tájékoztatják a választópolgárokat. A parlamenti választásokat december elsején tartják, az államelnök-választás két fordulójának időpontja november 24. és december 8.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!