Programdömping várható Gyergyószentmiklóson
Ifjúsági központ kialakítására, mentorprogramra, önkéntességet jutalmazó applikációra, koncertekre és egyéb kulturális programok megvalósítására fordítja Gyergyószentmiklós a Magyarország Ifjúsági Fővárosa 2026 vetélkedő mintegy másfél millió lejes nyereményét – az év programjainak megnyitója márciusban lesz.
Mint arról korábban beszámoltunk, a Gyergyószentmiklós–Cegléd várospáros nyerte tavaly december 10-én a Magyarország Ifjúsági Fővárosa 2026 televíziós vetélkedőt. Jutalomként mindkét város egy-egy évig viselheti a Magyarország Ifjúsági Fővárosa címet, illetve száz-száz millió forintos, azaz mintegy másfél millió lejes nyereményben részesült, amelyet ifjúsági programok megvalósítására fordíthatnak.
Pénz a házhoz, azaz a fiataloknak
Gyergyószentmiklós már megkapta a nyereményt – adta hírül Kántor Boglárka parlamenti képviselő, a gyergyószentmiklósi ificsapat képviselője. Lapunk érdeklődésére úgy fogalmazott: a lehető legjobb helyre került a nyeremény, amelyből „lehet nagyokat álmodni, lehet építkezni, illetve reményt ad a fiataloknak, hogy itthon is van jövő”. Hozzátette: jelenleg még folyamatban van az éves program költségvetésének véglegesítése, de az elsődleges cél egy ifjúsági központ kialakítása, amelyben programszervező iroda, közösségi tér és podcast-stúdió is helyet kap.
– Gyergyóról gyakran mondják, hogy zeneileg a „székely Liverpool”, ezért a helyi tehetségek kibontakozását mentorprogrammal és egy, az önkéntességet jutalmazó applikációval is szeretnénk támogatni. A mentorprogram révén helyi, valamely területen már kimagasló eredményeket elért vállalkozók, közszereplők, zenészek, díjazott fiatalok segítsék egy éven át a fiatal tehetségeket. Ezzel egyrészt szeretnénk hazahívni azokat, akik itthon képzelik el a jövőjüket, másrészt lehetőséget biztosítunk az itthon tanulóknak is a kibontakozásra. Az önkéntességet jutalmazó applikációban pedig a civil szervezetek és az önkéntesek egyaránt regisztrálhatnak majd. Így gyorsan áttekinthetővé válik Gyergyószék önkéntesbázisa: a civil szervezetek pontokat adnak az elvégzett feladatokért, amelyeket az önkéntesek színházjegyre, fesztiválbérletre vagy különböző céges kedvezményekre válthatnak be
– részletezte Kántor Boglárka.
Mint mondta, reményeik szerint az applikáció egészséges versenyt indít, és hosszú távon stabil önkéntesbázist eredményez.
– Egész évben érezhető lesz, hogy Gyergyó él: a márciusban esedékes nyitóprogramot követően – amely egy nagyszabású koncert lesz, elsősorban ismert gyergyói zenekarokkal – minden hétvégére tervezünk valamilyen eseményt. A további fellépők neve és a programkínálat egyelőre maradjon meglepetés
– közölte az ificsapat képviselője.
Azt még megjegyezte: december 31-ig hétvégeken koncertek, színházi előadások, képzőművészeti és más kulturális programok lesznek, amelyek egy részét a ceglédi és a Pest vármegyei fiatalok együttműködésével valósítják meg.
Céljuk a kapcsolaterősítés
A Magyarország Ifjúsági Fővárosa vetélkedőben a harmadik helyen holtverseny alakult ki a Csíkszereda–Gödöllő, valamint a Székelyudvarhely–Debrecen várospáros között. A zsűri döntése alapján 20-20 millió forintos, azaz mintegy 264 ezer lejes nyereménnyel gazdagodtak. Székelyudvarhely még nem kapta meg a díjat, ám azt tudják, hogy elsősorban a Debrecen és Székelyudvarhely közötti kapcsolat erősítésére fordítják – közölte érdeklődésünkre Tornai Szilárd önkormányzati képviselő, az Udvarhelyszéki Ifjúsági Egyeztető Tanács elnöke.
– A Campus Fesztivál fellépési lehetőséget ajánlott fel helyi zenekarok számára, ugyanakkor a két város kölcsönösen részt vesz majd egymás rendezvényein, emellett helyi programokat is szeretnénk megvalósítani. Ilyen például a tavaly elindított ifizóna újbóli megszervezése, amely nagy sikert aratott, és mindenképpen tervben van valamilyen művészeti program elindítása is
– mondta Tornai.
Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere arról tájékoztatott, hogy a megyeszékhely ificsapata sem kapta meg még a nyereményt, felhasználásáról a későbbiekben döntenek.


