Pontszerzés az első Szuperliga-meccsen

Telt ház előtt játszotta első szuperligás mérkőzését hétfőn késő este az FK Csíkszereda. Ilyés Róbert tanítványai álomba illő kezdést követően végül a védelemre összpontosítva döntetlent értek el a Bukaresti Dinamo ellen.

Kopacz Gyula
Becsült olvasási idő: 2 perc
Pontszerzés az első Szuperliga-meccsen
Nyolcvan perc védekezés pontot ért a piros-feketéknek Fotó: László F. Csaba

Az első találatra mindössze két percet kellett várjon a mintegy 2500 főt számláló közönség, a vendégcsapat góljának pedig a hazaiak örültek a legjobban: az első csíki támadást követően Dolny távoli lövését követően a kapufáról kipattanó labda Sivisről ment be a Dinamo kapujába. Az öngólt ugyan megnézték a videóbírók is, végül ezt érvényesítette a játékvezető. Az első FK-játékos által szerzett szuperligás gólra is csak a 10. percig kellett várni, Bödő Efraim miután végigszlalomozott a Dinamo védői között, 2–0-ra növelte a hazaiak előnyét. Innentől a Dinamo át is vette a meccs irányítását, a 16. percben Musi szépített, a 43. percben pedig Gnahore kiegyenlített.
A találkozón több gól nem született, ám a meccs hátralévő része sem volt eseménytelen: volt szurkolói balhé, rasszista és xenofób megnyilvánulás, „futóverseny” a Nagyrét utcában, melyben a vendégek drukkerei bizonyultak gyorsabbnak a második helyezett csendőrség csapata előtt, félórás kényszerszünet, miután kialudtak a városi stadion reflektorai, de szerencsére a találkozót követően Csíkszereda elcsendesült, a fővárosiak törés-zúzás nélkül hagyták el a megyeszékhelyet.

Eredmény

FK Csíkszereda – Bukaresti Dinamo 2–2.





Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!