Otthont a családnak, otthont a gyermekeknek

Gyergyószentmiklóson az Erdő utca végén elkezdték egy lakóház építését a szerény körülmények között élő, négygyermekes Molnár család számára. A közösségi összefogással épülő ház alapja elkészült, most a falazáshoz keresnek szakembereket és önkénteseket.

Barabás-Pál Hajnalka
Otthont a családnak, otthont a gyermekeknek
A közösségi összefogással épített ház alapja. Mestereket várnak a falak emelésére Fotó: Magyari Vass István

Igen szűkösen, de rendezetten élő család helyzetére hívta fel a közösség figyelmét egy kezdeményező csoport még tavasszal: az Erdő utca végén élő Molnár család igyekszik, de nem tud önerőből megfelelő lakhatást biztosítani négy kisgyermekének. Egy új otthon megépítéséhez kértek segítséget – érkezett is, szeptember elején pedig az építkezés is elkezdődött.

– A folytatáshoz munkaerőre és további pénzadományokra is szükség lesz

– számolt be a kezdeményezők részéről Magyari Vass István, megjegyezve, hogy eddig 25 ezer lej gyűlt össze a házépítésre, amiből költeni nem kellett még, mivel a felhasznált anyagokat adományba kapták,  a munkaerő sem került pénzbe, és a falazáshoz szükséges téglára is kaptak már ígéretet.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!



Most kőművesek jelentkezését várják, akik az építkezés további mozzanatait irányítani tudnák. Tető, nyílászárók kellenek még, és sok egyéb, hogy beköltözhető legyen a ház.

– A célunk az, hogy év végére tető alatt legyen a Molnár család otthona. Hogy beköltözhető lesz-e, az az elkövetkező hetek kalákáján múlik

– jegyezte meg Magyari Vass István.
Berendezési tárgyakat egyelőre nem tudnak fogadni, hiszen ezeket nincs hol tárolni az építkezés ideje alatt. Várhatóan az év vége felé tudják majd átvenni a felajánlott bútordarabokat, háztartási eszközöket. A segítő szándékot a kezdeményezés közösségi oldalán (Otthont a családnak, otthont a gyerekeknek nevű Facebook-oldal) lehet jelezni. Akik anyagiakkal járulnának hozzá a Molnár család otthonának megteremtéséhez, a Fenyő Szövetség bankszámlájára (ASOCIAȚIA ALIANȚA DE PIN – FENYŐ SZÖVETSÉG EGYESÜLET RO14 BRDE 210S V575 6875 2100) utalhatnak, megjelölve, hogy a Molnár családnak szánják az adományt. 





Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!