Nem lesz hatalmas drágulás

Úgy tűnik, időben léptek az illetékesek, és a tavalyi télhez képest csak enyhén drágul a fűtés a távhőszolgáltatást használó székelyudvarhelyi háztartásokban: az önkormányzat megtalálta a módját, hogy továbbra is „bepótolhasson” a hőenergia árába. A tavasszal meglebegtetett jelentős áremelkedés hírére mégis legalább félszáz lakás vált le a rendszerről.

Asztalos Ágnes
Nem lesz hatalmas drágulás
Elhárult a szuperdrága fűtésszámlák veszélye. A kazánok készen állnak Fotó: Hodgyai István

Korábban lapunk is megírta, hogy a hatályos rendelkezések értelmében idén tavasszal megszűnt a távhőszolgáltatás önkormányzati támogatásának lehetősége azon a módon, ahogy az korábban történt, ennek következtében közel háromszorosára nőtt áprilistól a hőenergia lakossági ára Székelyudvarhelyen, azaz a teljes árat ki kellett fizetni. A lakosság szerencséjére a fűtésszezon akkor már a végéhez közeledett, a drágulás csupán a meleg víz árán volt érezhető. 


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!

Hirdetés

Versenytárgyalást írtak ki

RMDSZ-es kezdeményezésre az önkormányzat megoldást keresett a problémára, ennek köszönhetően saját költségvetésből, de új felállásban továbbra is nyújthat ártámogatást. Korábban közvetlen adminisztrációban állt a szolgáltató, az Urbana Rt. városgazdálkodási vállalat a polgármesteri hivatallal, ezt a szerződést felbontották, és nyílt versenytárgyalást írtak ki a szolgáltatásra. Erre az Urbana egyetlen ajánlattevőként jelentkezett, a közbeszerzési eljárást a városháza szakosztálya már le is zárta, az eredményt hétfőn ki is közölte a vállalatnak – tájékoztatott Zörgő Noémi, a hivatal sajtószóvivője. A napokban kötik meg az új szerződést, amelyre a modellt az önkormányzati testület már elfogadta, ez tartalmazza a támogatás arányát is. Ebben a hőenergia előállítási ára áfa nélkül 1006,7 lej gigakalóriánként, a lakossági ár ennek 58,71 százaléka lesz, míg az ártámogatás közel 42 százalékos. 
A kiinduló árról azt mondta Hadnagy Gábor, a városgazdálkodási vállalat igazgatója, hogy nem változtattak, tavaly is ennyi volt, gazdasági szempontból ez tartható. A támogatás aránya fordított volt korábban, azaz többet fedezett a város, tehát némi drágulással mégis számolni kell: míg tavaly 460 lej volt a lakossági ár, ez most 591,03 lej/gigakalória lesz. Pontos számításokról a szerződés aláírása előtt még nem kívánt nyilatkozni az Urbana vezetője.  

Nem lesz hatalmas drágulás
A fűtőtestek még hidegek. A fogyasztók is megnyugodhatnak

Zökkenőmentes átmenet

Megtudtuk viszont, hogy drágulás veszélye miatt az 1830 fogyasztóból több mint 50 háztartás levált a rendszerről, bár még nem készült pontos kimutatás erről. Miközben Székelyudvarhelyen is volt már néhány csípős éjszaka, a fűtés elindítását a 18 lakószövetség közül még egyik sem kérte, de néhány intézmény – például a Művelődési Ház, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem kihelyezett tagozata, több napközi otthon – már jelezte, hogy igényelné a szolgáltatást, de még nem fűtenek sehol. Ebben egyébként semmi rendkívüli nincs Hadnagy Gábor szerint, mert a sokéves tapasztalat azt mutatja, hogy csak október második felében szokták kérni a lakosok a távhőszolgáltatás elindítását.
Ettől függetlenül a kazánházak készen állnak, bármelyik pillanatban beindítható a központi fűtés. A hét székelyudvarhelyi létesítmény közül kettő biomasszával működik, a többi gázzal.
Az igazgató kiemelte, hogy viszonylag zökkenőmentesen történt meg az átmenet, a maga helyén mindenki mindent megtett azért, hogy a leggyorsabban, az új fűtésszezon kezdete előtt lebonyolítsa a szükséges változásokat. Mint kiderült, a szerződés aláírásától kezdve már az ártámogatott összeggel számolhatnak a lakosok. 
 



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!