Négyszáz családon segítenek
Pénteken indul az „Együtt egymásért, szentmiklósiakért” jótékonysági program idei kiadása. A gyergyószentmiklósi városháza szociális igazgatóságán, valamint hat helyi üzletben helyeznek ki gyűjtődobozokat, amelyekbe tartós élelmiszereket lehet adományozni. Idén az iskolák és a diákok is aktív szerepet vállalnak.
A gyergyószentmiklósi önkormányzat szociális igazgatósága immár tizenkét éve szervezi és hangolja össze az adománygyűjtést, majd az összegyűlt csomagokat az adatbázisában szereplő rászoruló családokhoz juttatja el.
– Jelenleg több mint 400 olyan család él a városban, ahol gondot jelent a mindennapi élelem előteremtése. Ez körülbelül ezer főt érint, köztük négyszáz gyermeket. A program során minden család egy-egy élelmiszercsomagot kap, amellyel azonnali segítséget nyújtunk
– mondta Gereőffy Imola, a szociális igazgatóság vezetője.
A gyűjtődobozokat holnap helyezik ki hat üzletbe és a szociális igazgatóság épületébe. Az adományokat minden héten elszállítják, és folyamatosan juttatják el a családoknak.
Idén az iskolák is bekapcsolódnak: a szervezők arra kérték az intézményeket, hogy a gyerekeket ösztönözzék arra, ajánljanak fel egy-egy édességet a mikulásra kapott csomagjaikból. Gereőffy Imola elmondása szerint minden iskola pozitívan fogadta a felhívást.
A szervezők kiemelték: bár a begyűjtött tartós élelmiszer komoly segítséget jelent a nélkülözőknek, a program legfontosabb hozadéka az, hogy ebben az időszakban ráirányítja a közösség figyelmét a rászorulók helyzetére.

