Nagyobb teret kap a fogyatékkal élő fiatalok foglalkoztatása

Nagyobb épületben, korszerű és tágasabb körülmények között folytathatja tevékenységét a fogyatékkal élő fiataloknak nappali foglalkoztatást nyújtó kisgalambfalvi Három Galamb Egyesület. Új központjukat az elmúlt héten, ünnepélyes keretek között nyitották meg.

Simó Bernadette
Nagyobb teret kap a fogyatékkal élő fiatalok foglalkoztatása
A Három Galamb új központja. Több fiatalt fogadhatnak majd Fotó: Hodgyai István

Elkészült és ünnepélyes avató részeként megnyitották csütörtökön a kisgalambfalvi Három Galamb Egyesület fogyatékkal élőknek szánt új nappali foglalkoztató központját. 

A szervezet jelenleg tizenöt fiatalnak szervez nappali tevékenységet, akikkel napi hat-nyolc órában foglalkoznak. Ők Udvarhelyszék kilenc különböző településéről járnak Kisgalambfalvára, mindennapi helybe- és hazaszállításukat is az egyesület végzi. A fiatalokkal szociális munkás, pszichológus, kertész és szociálpedagógus, művészeti terapeuta foglalkozik. 


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!


A Három Galamb tevékenysége az indulás óta a helyi református egyház régi kántorlakjában működött, valamint egy 75 áras területen felújítottak egy régi házat, ami irodaként és egyéni terápiák számára alkalmas helyként funkcionált. Régi álmuk volt egy nagyobb és új központ felépítése, ahol elférnek, és a tágasabb tér hosszú távon akár harminc fogyatékkal élő foglalkoztatását is lehetővé teszi. 

Soó Zsuzsa, a Három Galamb Egyesület elnöke elmondta, az új központ alapjának öntését egy németországi alapítvány támogatta, az építkezést a munkaügyi minisztériumtól nyert 2 millió lejes pályázatból folytatták, ami mellé szintén német forrásokból sikerült egymillió lejt hozzátenni. A berendezésre és felszerelésre további különböző támogatásokban részesült az egyesület. 

Nagyobb teret kap a fogyatékkal élő fiatalok foglalkoztatása

Az új épületben helyet kapott egy terápiás szárny, ahol egyénileg és csoportosan foglalkoznak a fiatalokkal, itt zenei és művészeti terápiák zajlanak majd. Emellett van egy műhely és munkavégzésre alkalmas szárny, ahol kézműves-foglalkozásokon textil- és gyapjúfeldolgozást, nemezelést végeznek majd a fiatalok, az elejétől a végéig megtanulják a természetes alapanyagok feldolgozását. Az épületegyüttes tartalmaz egy felszerelt tanulókonyhát is, ahol az étkeztetés is zajlik, ugyanakkor itt dolgozzák majd fel az általuk termesztett növényeket: élelmiszereket, lekvárt, szörpöket és kompótokat készítenek. Az épület rendelkezik egy fedett terasszal a kinti tevékenységekre, valamint saját kertjük, fóliasátruk is van, ahol a fiatalok a növénytermesztést, biokertészkedést gyakorolhatják.

Soó Zsuzsa egyesületvezető a központ megnyitóján, köszöntőbeszédében kiemelte, a Három Galamb célja továbbra is az, hogy olyan teret teremtsenek a fogyatékkal élők számára, ahol aszerint az elv szerint élhetnek, hogy lélekben mindannyian egyenlők, szépek, sértetlenek vagyunk. Fő feladatuk megtalálni mindenkiben azokat a képességeket, amelyek kibontakoztatásával hozzájárulhatnak egy nagyobb egész formálásához, fogalmazott. 





Hirdetés

Kövessen a Facebookon!