Múltat idézve, a jövőbe tekintve ünnepelnek

Megalapításának 275. évfordulóját ünnepli szep­tember 14-én, Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepén a csíkszeredai Szent Kereszt Egyházközség. A jeles évforduló alkalmából megáldják a templom restaurált barokk oltárát, emlékkönyvet adnak ki, kiállítással és előadással idézik fel a plébánia múltját, valamint emlékfalat is állítanak.

Bíró István
Múltat idézve, a jövőbe tekintve ünnepelnek
A csíkszeredai Szent Kereszt-templom. 275 éves múlt Fotó: László F. Csaba

Szeptember 6–12. között minden este 7 órától ünnepi szentmisével készülnek a 275 éves csíkszeredai Szent Kereszt Egyházközség jubileumára. A 275 év – hitben együtt gondolat köré épülő előkészületi héten a szomszédos (anya-, testvér-, és önállósult) egyházközségek plébánosai mondanak szentbeszédet. Vasárnap Tamás József, a Gyulafehérvári Főegyházmegye nyugalmazott segédpüspöke, hétfőn Bálint Emil, a Szent Ágoston Plébánia plébánosa, felcsíki főesperes, kedden Böjte Csaba ferences szerzetes, szerdán Madarász Attila, a Csíksomlyói Szent Péter és Szent Pál Plébánia, csütörtökön Timár Sándor Asztrik ferences szerzetes, a csíksomlyói kegytemplom igazgatója, pénteken Bátor Botond pálos szerzetes, a hargitafürdői kolostor vezetője, szombaton Sebestyén Ottó zsögödi plébános szolgál.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!


Szeptember 8-án megtartják a Millenniumi templom örökös szentségimádási napját is. 
Darvas-Kozma József pápai káplán, címzetes esperes, a Szent Kereszt Főplébánia plébánosa érdeklődésünkre úgy fogalmazott: a jubileum ugyanakkor nemcsak az ünneplésről szól, hanem alkalmat teremt arra is, hogy az egyházközség felidézze múltját, számba vegye jelenét, és a jövőbe tekintsen. Az erre az alkalomra készülő emlékfal a Csíkszeredában szolgált plébánosok és káplánok névsora mellett a Csíkszereda fiai az Úr szőlőjében címmel a városból származó, papi szolgálatot vállalt személyeket is bemutatja.

Ugyancsak a jubileumra kiadott emlékkönyvben (A Szent Kereszt oltalma alatt, 275 és – hitben együtt) a plébánia története mellett a háborúkban elesett csíkszeredaiak neveit is megörökítik.

– Templomunk boltívén ez a felirat olvasható: „A Szentkereszt jele által oltalmazd népedet, Urunk!” Jézus Krisztus vállalta a keresztáldozatot, benne volt a szenvedés és a halál, de mindennek az értékét a feltámadás adta meg. A kereszt hozzátartozik az életünkhöz. Azért készítjük az emlékfalat is a jubileumra, hogy emlékezzünk eleinkre, akik azért éltek, dolgoztak, hogy mi most itt lehessünk, élő közösségként. Ők jövőt akartak. A jövő az emberben is a hit által öröklődik, de végül beteljesedik Isten országában. Áldozat nélkül tehát nincs jövő. Azt is látjuk, hogy két világégés és az elnyomó, bennünket megsemmisíteni akaró diktatúra sem tudott legyalulni. Ha be is kényszerített a deszka­templomba, túléltük, és most újra kibontakoztunk. Krisztusnál van a jövő

– fogalmazta meg a jubileum üzenetét lapunknak Darvas-Kozma József címzetes esperes, a Szent Kereszt Főplébánia plébánosa. 

A jubileumi program részeként szeptember 12-én fényképkiállítás-megnyitó is lesz, szep­tember 13-án, 16 órától pedig a Szent Kereszt-templomban a plébánia történetét mutatják be. A jubileumi ünnepség szeptember 14-én 11 órakor, a Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepén lesz, ekkor Kerekes László, a Gyulafehérvári Főegyházmegye segédpüspöke mutat be szentmisét és megáldja a templom restaurált barokk oltárát és az emlékfalat is.





Hirdetés

Kövessen a Facebookon!