Hatalmas, omladozó épületmonstrumok és régi vezetékek intenek megálljt a telep kapuján túlról, ám már várnak az aznapi kollégáink, megnyugtatva minket, hogy ezeket réges-régen nem használják. A szennyvíztisztító területén Izsák Attila, a Harvíz Rt. székelyudvarhelyi részlegének ügyvezetője, Miklós Sára környezetvédelmi felelős és Nagy Ferenc, a telepen működő összes gép és rendszer karbantartófőnöke fogadnak minket, előkészítették a speciális munkaruhákat is, csak bele kellett bújni, és már kezdhettünk is. Rövid munkavédelmi ismertető után – hogy ne pottyanjunk bele egy aknába vagy ülepítőbe – az állomás jelenlegi helyzetét ismertette Izsák Attila. Mint elmondta, a tisztítóállomás nem használt részei 1971-ben, míg a működő részek 2016-ban épültek, és egy nagyberuházással tovább tervezik bővíteni a telepet és a hálózatot.

– A rendszer akár napi nyolc-tízezer köbméter vizet is meg tud tisztítani, esőzéseket követően többet is, ám ennek mi nem örülünk, mert a rendszerbe törvényesen nem szabad esővíznek befolynia

– avatott be Izsák, vázolva, hogy az esővízzel beérkező homok nemcsak károsítja a rendszer egyes részeit, de miatta fel is borulhat a tisztítási folyamat, üzemzavart okozhat.

Csendes munkatársak a baktériumok

A következő lépésekbe és a tisztítási fázisokba már Miklós Sára vezetett be, kiemelve, hogy a szóban forgó telep specifikusan olyan, ahová csak lakossági szennyvíz foly­hat be, de az ország többi állomásán is vannak esővízhez köthető problémák.
– A lakossági szennyvíz mellett csak ipari szennyvíz folyhat még be a telepre, ám erre a városban nincs jelentősebb példa. Törvény szabályozza, hogy milyen szennyvíz jöhet, be a szennyvíztisztítóba, a lakossági ennek megfelel, az ipari nem – pontosított Miklós, hozzátéve, hogy a rendszer üzemzavarát tekintve inkább a beérkező víz mennyiségével van gond, mert az jelentősen leterheli a rendszer átemelő pumpáit. – A másik gond a szennyvíz hígsága, amit az esővíz okoz, mivel azok a baktériumok, amelyek a tisztításért felelősek – ezek jelentős része az emberi bélrendszerben is megtalálható –, nem jutnak elég táplálékhoz, így a feladatukat sem tudják rendesen ellátni – mutatott rá, hozzátéve, hogy semmiféle vegyszert nem használnak a tisztítás során, ugyanis az „élő iszap” jó munkát végez. – Ezt az iszapot kezelni kell, van egy ülepítési folyamat, a sűrűjét eltávolítjuk és a többit visszaszivattyúzzuk a tisztítási folyamatba, hogy állandóan meglegyen a kellő mennyiségű és minőségű élő iszap – tudatta.

Amit sosem elég elégszer elmondani

Miklós – még a telephely bejárása előtt – egy rövid digitális bemutatón mutatta meg a szennyvíz útját. Mint beavatott, a hálózatból – amit egy speciális kamerával tudnak ellenőrizni – befolyó szennyvíz négy tisztítási folyamaton megy keresztül, mielőtt azt a Nagy-Küküllőbe engednék ki. Ezek sorra: a mechanikus, ahol a nagyobb szennyeződéseket és a homokot szűrik ki, a biológiai, ahol baktériumok végzik a tisztítást levegőztetéssel, a foszfor- és nitrogéneltávolító folyamat, illetve a fertőtlenítés.
– Utóbbi kettőről tudni kell, hogy mivel jó minőségű és hatékony baktériumállomány van, nincs szükség arra, hogy vegyszerek segítségével szabaduljunk meg a foszfortól, valamint a fertőtlenítésnél hipokloritot sem kell használnunk, erre nem is kötelez a törvény. Miklós szerint a hipoklorit alkalmazását csak akkor fogják alkalmazni, ha azt kötelezik, mivel állítása szerint nagyobb kárt okoz a használata, mint a nélkülözése. Egy különálló fázisként az iszapkezelést is megemlítette Miklós, ennek során a szükségtelen iszapból kipréselik a vizet, és konténerekbe ürítve elszállítják a szemétlerakóba.

– Fontos kiemelni, hogy mit ne dobjunk a lefolyóba. A legnagyobb gondot a nedves törlőkendő okozza, de az ételdarabok, pelenka, haj, fogselyem, gyógyszerek sincs mit keressenek a rendszerben. Végig lehet követni mikor van zakuszkaszezon, mikor teszik el a káposztát, nekem a kedvencem egy műfogsor volt, ami beérkezett a telepre

– sorolta elmosolyodva Miklós. Kalandos utunk során mindenik fázisnál mintát vettünk a vízből, hogy a végén kielemezzük azokat.

A víz nagy útja

Nagy Ferenc a telep karbantartófőnöke és Miklós Sára együtt vezettek végig a telepen, ahol minden folyamatot, gépet és rendszert bemutatott Nagy. Első utunk a beérkező szennyvízhez vezetett, ahol egy betonból kiépített csatornán speciális szűrők fogják fel a beáramló vízzel érkező hulladékokat.
– Ez az a pont, ahol elmegy az ember étvágya, innen kezdve a szagok megszűnnek. Találtak itt a szennyvízben már fagyasztott csirkét, és ruhadarabokat is – magyarázta Nagy, szerencsénkre, mi csak pelenkákat, paradicsomot és főtt murkot láttunk benne. Közvetlenül a homokfogó előtti automata szűrőberendezés meghibásodott, a régiek meg manuálisan működnek, a dolgozók most azokat használják. – Rengeteg pénzbe került még az előző szolgáltatónak is, hogy a telep új része működhessen, és így is sok hiányossággal kell szembesülnünk – hívta fel a figyelmet a pumpák hibáira és az ülepítő-levegőztető medencék hiányosságaira. – Bár sok minden automatikusan működik, nagy szükség van az emberekre, hiszen bármikor történhet meghibásodás, áramkimaradás, ami, ha nincsenek itt a kollégák, jelentős károkat tudna okozni – fejtette ki Nagy, megemlítve, hogy az egész rendszert irányító SCADA program már annyiszor meghibásodott, hogy kézi vezérlést is telepítettek a rendszer üzemeléséhez.

A biológiai tisztítási részhez érve négy termetes tartály felett nézhettünk bele a baktériumok életvitelébe. Mint Nagy rámutatott, a zsírtalanítást követően sorra ezekbe a tartályokba pumpálják át a vizet, szakaszosan levegőztetve azokat. Miklós részletezve a medencék funkcióit elmondta, hogy elsősorban az a lényeg, hogy a baktériumtelepek jól érezzék magukat, kapjanak elég oxigént és legyen elég táplálékuk is, amit a szennyvízből kapnak.
– Először az anaerob medencébe kerül a folyadék, itt azok a baktériumok bontanak és tisztítanak, melyeknek nincs szükségük oxigénre. Innen szivattyúzzuk át az iszapot az aerob medencébe, ahol speciális levegőztető rendszer felel az élő iszap oxigénellátásáért – magyarázta Miklós, tudatva, hogy szemmel láthatóan úgy vehető észre, hogy hiba van a rendszerben, hogy az aerob medencében található iszap besötétedik, ami az anaerobok elszaporodását jelentik. – Vagyis több élő iszap kell, több levegő – így Miklós. A másik két tartály a fölösiszap ülepítésére és a már tiszta víz elkülönítésére szolgál, az egyik útja az iszapprésen át a szemétlerakóba, a másik egyenesen a Küküllőbe vezet.

Végül visszatértünk az irodába megvizsgálni a begyűjtött mintákat, amit szerre a beérkező, a mechanikusan szűrt, a kimenő és az élő iszap állományából vettünk ki. A mintákban az ammóniaszintet, az iszapban az ülepedési időt vizsgáltuk. Előbbinél három reagens folyadék hozzáadásával derült ki, hogy a kimenő víz a megengedett határérték alatt, a bejövő jóval afelett van. „Ez így van jól, ezért végezzük a munkánkat” – summázza a monitorizált eredményeket Nagy.