Megtanulják, nem csak tanulnak róla
Hogyan biztosít naprakész tudást és előnyt a munkaerőpiacon a duális szakoktatás a hagyományos oktatási formával szemben? Ahhoz, hogy részleteiben lássuk ennek a típusú szakképzésnek az előnyeit, a fiatalokat oktató pedagógusok, az oktatásban részt vevő gazdasági szereplők és a szakoktatásért felelős tanfelügyelő szempontjait és meglátásait foglaltuk egybe.
Hagyományos szakoktatásból a munkaerőpiacra kerülő fiatalok többsége azzal a problémával szembesül, hogy a cégek a szakmai tapasztalattal rendelkező munkavállalókat keresik és részesítik előnyben – ennek hiányában pedig a friss álláskeresők sokszor annak az esélyét sem kapják meg, hogy bizonyítsák a munkára való rátermettségüket. Ezt a jelenséget oldja fel részben a duális szakoktatás, ahol a diákok valós munkahelyi körülmények között, úgymond „élesben” sajátítják el az általuk választott mesterség számos aspektusát, „fogását”. Idén erre Csíkszereda önkormányzata és a megyeközpontban működő szakközépiskolák közös szervezésében 264 tanulónak van lehetősége asztalos, villanyszerelő, víz-gáz szerelő, kőműves, ács, út-híd építő, kereskedő, pincér és szakács szakon.
Diploma után munkahely – azonnal
A Kájoni János Szakközépiskolában tanító Szakálli Erika pedagógus osztálya idén fejezte be a duális szakképzést, és a diákok fele a szakdiploma megszerzésével egy időben az első munkaszerződését is aláírta.
– Jelenség, hogy a fiatalok egy részét az iskola befejeztével már alkalmazza is az a szakcég, ahol a gyakorlatot végezték, és így történt ez most is. A fiatalok szakmai és személyiségi fejlődését tekintve fontos szempont, hogy a duális oktatás során felnőtt mentalitású, felelősségteljes munkavállalókká válnak, hiszen a gazdasági szereplőknél végzett szakmai gyakorlat során megtanulnak csapatban dolgozni, a munkájuk után felelősséget vállalni, mint ahogy azt is megértik, hogy a jó bérezés eléréséhez színvonalas teljesítményt kell nyújtaniuk – osztotta meg tapasztalatait lapunkkal Szakálli Erika osztályfőnök.
Jelentős azoknak a tanulóknak a száma továbbá, akik az iskola befejezése után külföldön, esetleg az ország távolabbi vidékein szeretnének munkába állni, ők a szakdiplomájuk mellett a szakmai gyakorlatukra vonatkozóan is kapnak igazolást a vállalkozótól, amivel aztán a munkaerőpiac által elvárt több éves munkatapasztalatukat is igazolhatják.
– A diák ebben a rendszerben nemcsak tanuló, hanem leendő munkavállaló is. Ez a kettős szerep segíti őket abban, hogy időben megismerkedjenek a felnőttélet elvárásaival, ami hozzájárul ahhoz is, hogy önállóbbá, fegyelmezettebbé és alkalmazkodóbbá váljanak – erősíti meg a pedagógusok tapasztalatait Kedves Mónika oktatásért felelős tanfelügyelő is.
Több diplomát biztosít
A tanügyi szakemberek a duális oktatási forma másik nagy előnyeként fogalmazzák meg, hogy a hároméves alapszakképzést követően technikusi diplomát és érettségit is biztosít.
– Fontos jellemző, hogy a duális képzési forma lehetőséget biztosít a tanulmányok folytatására bármely oktatási szinten. Így például egy középfokú végzettséggel rendelkező fiatal akár felsőfokon is tanulhat tovább duális rendszerben, megtartva a szoros kapcsolatot a munka világával – mutatott rá a szakoktatásért felelős tanfelügyelő.
A fiatalok egy része pedig él is ezzel a lehetőséggel, ráadásul ebben támogatást kapnak az oktatásukban részt vevő vállalkozóktól is.
– A duális képzésre jelentkező diákok egy része nem szeretne továbbtanulni, ők minél hamarabb jól fizető munkahelyet keresnek – számukra is ideális ez az oktatási forma, mivel itt rögtön érvényes szakmai tudást szereznek. Vannak azonban, akik fontosnak tartják, hogy leérettségizzenek vagy technikusi diplomát szerezzenek, ezért visszaülnek az iskolapadba – természetesen ebben is partnerek vagyunk és együttműködünk – nyilatkozta Péter György, a Gyulafehérvári Caritas ágazati igazgatója.
A Caritas szervezete által működtetett Jakab Antal Tanulmányi Ház egyébként több éve vállal partnerséget a Kájoni János Szakközépiskolával a fiatalok képzésében, Péter György szerint eddig két évfolyamot kísértek végig, és a diákok közül többen náluk folytatták a munkát, már munkavállalóként.

