Hirdetés

Sürgős megoldás fogyó időre

Nem új keletű probléma, hogy a túljelentkezés miatt várólistát vezető megyei öregotthonok nem tudják ellátni a térség igényeit. Azt, hogy egyre súlyosabb ügy az egyedülálló idős emberek helyzetének megoldása, a helyi önkormányzatok és az ügyben érdekelt szervezetek is pontosan tudják, az uniós finanszírozási programok ugyanakkor nem támogatják nagy öregotthonok építését.

Pál Bíborka
Becsült olvasási idő: 8 perc
Sürgős megoldás fogyó időre
Gondoskodás. Csak a megyeszékhelyen 42 idős ember vár arra, hogy valamikor helyet kapjon egy otthonban Fotó: László F. Csaba

Ha most szeretne valaki helyet keresni a megyében működő öregotthonokban, mindenhol húsz-harminc fős várólistával találná szemben magát, tehát jó esetben is legalább egy évet kellene várnia arra, hogy elhelyezze idős hozzátartozóját. Évek óta várólistával működik a lókodi Kiss Rozália Ökumenikus Öregotthon, a székelyudvarhelyi Reformárus Öregotthon és a Gyulafehérvári Caritas által a megyében fenntartott hat intézményben is állandó a túljelentkezés: jelenleg 130-an várnak arra, hogy a szervezet valamelyik otthonában biztonságos környezetre találjanak – ebből 42-en csíkszeredaiak. Nem kivétel ez alól a szárhegyi, magántulajdonban lévő Főnix ház idősek otthona sem, ahol jelenleg 44 idős személy lakik, de további 30 vár a beköltözésre. 
Ilyen körülmények között az a szempont, hogy a családhoz minél közelebbi otthonba kerüljön az idős személy, már fel sem merül – mondják az érintett intézményvezetők.
Az idősek elmagányosodását és gondozási problémáit jelzi ugyanakkor az is, hogy a városok mellett egyre több községben működik az idősek számára kialakított nappali foglalkoztató központ, klubtevékenységet pedig szinte minden faluközösség szervez a korosztály számára. 


Hirdetés

Nincs pénz öregotthon építésére

Egyre erőteljesebben körvonalazódik, hogy a közeljövőben számottevően sok esetben problémát jelent majd a magukra maradt idős emberek gondozása. Ennek oka az önkormányzati vezetők szerint egyrészt az, hogy sok fiatal dolgozik életvitelszerűen külföldön, és ők értelemszerűen az intézményes ellátásban látnak lehetőséget, illetve megoldást az itthon maradt idősek felügyeletére. Másrészt a családok számára a munka, gyermeknevelés és háztartás mellett egyre nagyobb, esetenként megoldhatatlan kihívást jelent egy idős, állandó felügyeletre szoruló vagy krónikus beteg személy gondozása.
Erre a problémára reagálva nyitotta meg hat évvel ezelőtt a Gyulafehérvári Caritas a csíksomlyói védett lakóotthont. Az intézmény olyan időseknek nyújt biztonságos környezetet, akik időskori demenciával küzdenek. Az otthon a megnyitása óta folyamatosan túljelentkezéssel működik, de hasonló helyzetben vannak a szervezet más városokban – Szé­kelyudvarhelyen, Gyer­gyó­szentmiklósón – működő öregotthonai is. Péter György ágazati igazgató szerint az idősek intézményes ellátása iránt évről évre jelentősen nő az igény, ezért ők is újabb otthonok létesítésében látják a megoldást.

– A klasszikus értelemben vett öregotthonok építésére az utóbbi négy éveben megszűnt az uniós finanszírozási program. A támogatási rendszer jelenleg a szépkorúak aktívan és egészségesen tartását szorgalmazza, ezért tudunk például Gyergyóremetén és Korondon is nappali foglalkoztató központot építeni. A jelenlegi, uniós pályázati kiírások szociális lakások létrehozását finanszírozzák akár idősek számára is, ez nyújthat némi kapaszkodót, viszont nagyon kevés a támogatás összege

– nyilatkozta lapunknak Péter György.
Az ágazati igazgató szerint folyamatosan keresik a lehetőséget arra, hogy újabb öregotthont nyissanak, ezt az elhatározásukat erősíti meg az önkormányzati vezetők visszajelzése is, ami egyértelműen mutatja, hogy a kö­zeljövőben egyre égetőbb lesz ennek a kérdésnek a kezelése.

– Tavaly felmerült annak a lehetősége, hogy a balán­bányai régi kórház épületében alakítsunk ki öregotthont. Az épületet megnéztük, statikailag jó állapotban van, eredeti rendeltetése miatt is alkalmas lenne számunkra

– jelezte az igazgató. 

Hodgyai István
Magukra maradók. A mankó már nem elég, mentőhelikopter kellene a rendszernek

Csíkban önerőből is nekifognak 

Amint arról lapunkban már korábban beszámoltunk, a csíkszeredai önkormányzat azzal a szándékkal vásárolt telket az Erdőalja utcában, a csibai általános iskolával szemben, hogy öregotthont építsen rá. 

– Két területről van szó, összesen 1,77 hektár olyan telekről, amely urbanisztikai szempontból építkezésre alkalmas

– részletezte Sógor Enikő.
Csíkszereda alpolgármestere szerint az uniós támogatási rendszer feltételeihez igazodva első körben egy védett lakóotthon építésére próbálnak meg finanszírozási lehetőséget keresni. Egy kisebb méretű, 15–19 férőhelyes épületről van tehát szó, ahol saját fürdőszobával ellátott, egy-, illetve kétszemélyes szobákban lakhatnának a beköltözők. Az épület szabadidős tevékenységek végzésére és orvosi ellátásra is alkalmas, valamint az étkeztetés is megoldható benne.

– Olyan négy évszakos modulház építésében gondolkodunk, amely könnyen bővíthető, így az igényekre reagálva, az évek előrehaladtával, illetve az önkormányzat lehetőségeinek függvényében tovább növelhető a szociális és egészségügyi ellátást egyaránt biztosító otthon felülete

– részletezte Sógor Enikő.
Az alpolgármester ugyanakkor arra is rámutatott, hogy a magukra maradt idős emberek helyzetével kapcsolatosan a csíkszeredai önkormányzat a 2016–2025-ös időszakra kidolgozott Városfejlesztési Stratégiájában is vállalta egy új öregotthon építését. 

– Ennek szükségességét a számok tisztán mutatják: a Caritas öregotthonainak várólistáján 42-en csíkszeredaiak. Vállaltuk, hogy új otthont biztosítunk az érintett korcsoportnak, ha ezt nem sikerül pályázati támogatással megvalósítanunk, akkor önerőből is elkezdjük az építkezést

– nyilatkozta Sógor Enikő.
Ez a közeljövőre nézve az építkezéshez szükséges megvalósíthatósági tanulmány és a geotanulmány elkészíttetését jelenti.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!