Majdnem minden hetedik baba korababa
Idén is egész napos rendezvénnyel jelentkezik a Lilapont Egyesület a koraszülöttek világnapján. A nap színe a lila, amely a reményt, a hitet, a bátorítást és együttérzést szimbolizálja, mindazt, amire a koraszülött babáknak és családjaiknak szükségük van.
A koraszülöttek világnapja alkalmából bő egy évtizede évente figyelemfelkeltő programot szervez a székelyudvarhelyi Lilapont Egyesület. A nap célja egyrészt az érzékenyítés, hiszen igencsak nehéz út áll a korababák és szüleik előtt, ugyanakkor hasznos információk átadása is, hogy az érintettek tudják, adott esetben hová lehet fordulni. Az egyesület korababa.ro címmel honlapot is működtet.
Krízis a családban
– Még mindig viszonylag keveset tudunk arról, hogy min megy át egy család, ahová koraszülött baba érkezik, sokan tabuként kezelik a helyzetet, miközben egy komoly krízisállapotról beszélünk – hangsúlyozta Berkeczi Éva pszichológus, édesanya, a Lilapont Egyesület munkatársa. – Ha keveset tud a környezet, akkor nem tud megfelelően segíteni. Mi azt gondoljuk, hogy évente legalább egyszer a korababákra, családjaikra kell irányítani a figyelmet. Nemcsak tudást adunk át, akár érintett szülőként, hanem lehetőséget kínálunk a kapcsolódásra, és reményt nyújtunk. Például aki koraszülött babával jön el a rendezvényünkre, láthatja a nagyobb gyermekeket, akik jól vannak. Ám vannak súlyosabb esetek, olyan gyerekek, ahol nagyobb a visszamaradás, és családjaiknak fontos, hogy tartozzanak valahová, ahol befogadják őket, fontos, hogy eljöhetnek a játszóházba, ahol aznap senki nem fogja őket kinézni – fogalmazott a szakember.
Segítség és korai fejlesztés
A családok ritkán részesülnek krízisintervencióban, az anyák gyakran kerülnek depresszió közeli állapotba, a gyermekeknél majdnem mindig alkati nehézség, fejlődésbeli lemaradás jelentkezik, és rengeteg sajátos kihívás.
– Például a koraszülött babákat mindenképp el kell vinni szemorvosi vizsgálatra, mert nincsen rendesen kifejlődve a szemfenék, vagy el kell vinni neurológushoz, mert bármikor bekövetkezhet egy agyvérzés. Figyelemmel kell követni a tüdejét, az izmok állapotát – sorolta Berkeczi Éva. – Továbbá, ha lemarad a mozgásfejlődésben, akkor a későbbiekben mindig lesz lemaradás, ami társulhat tanulási nehézségekkel, a figyelem problémáival. A korababák fejlődése szakaszos, lehet, hogy egyéves korára behozza a lemaradásokat, és akkor abbamarad a fejlesztés, de napközibe kerüléskor megint jelentkezik valami probléma – tudtuk meg.
Nagyon fontos segítséget kérni és szükséges a korai fejlesztés. Az udvarhelyszékiek a Lilapont Egyesületnél, a Caritas székelyudvarhelyi korai fejlesztő központjában találnak például gyógytornászt, babamasszázst, speciális fejlesztést, de az Udvarhelyszéki Anyák Egyesülete is tud néhány területen támogatást nyújtani és hasznos információkkal szolgálni.
Marosvásárhelyre küldik
– A székelyudvarhelyi kórházban általában 7–10 százalék között van a koraszülések száma, idén az itt született babák 7,5 százaléka számított korababának – tudtuk meg Zörgő Noémi sajtószóvivőtől.
Az egész Udvarhelyszéket ellátó egészségügyi intézménynek nincs koraszülöttekre specializálódott intenzív részlege, és az érvényes protokoll szerint minden 32 hétnél korábban világra jött, vagy 1500 grammnál kisebb babát a marosvásárhelyi kórházba küldenek át.
A koraszülöttek világnapján, hétfőn kiállítás lesz a Márton Áron téren korababákról, kórházlátogatás, játszóházi program, este pedig lila színbe öltözik a Haáz Rezső Múzeum, ahol fotózkodni is lehet. Egész nap zajlik a már hagyományossá vált lila sütivásár, jótékonysági céllal, a finomságokat a város cukrászdáiban lehet megvásárolni, és a bevétel teljes egészében az udvarhelyi kórház újszülöttosztályát támogatja. A részleteket az érdeklődők megtalálják a Lilapont Egyesület Facebook-oldalán.

