– Elég gyakran jár Erdélybe, főleg könyvvásárokra, könyvekhez kapcsolódó eseményekre, interjúnk készültekor az április végi Székelyudvarhelyi Könyvünnepen beszélgetünk. Mások-e az erdélyi magyar olvasók irodalomfogyasztási szokásai, mint az anyaországi olvasóké?

– Az biztos, hogy Erdélyben az irodalom, a könyvek kitüntetettebb helyet foglalnak el az olvasók szívében. Talán itt fontosabb az, hogy új, jelentős könyvek ott legyenek a könyvespolcon. Eleve örömteli az a tény, hogy most már minden nagyobb székelyföldi városban vannak könyves rendezvények. Magyarországon egy harmincötezres lakosú városban nincs ilyen, csak a nagyobb városokban rendeznek könyvvásárokat. Erdélyben azonban igény van az ilyen rendezvényekre, és ezek mutatják meg, hogy milyen erős az irodalmi élet, milyen jó könyvek vannak. Miközben a magyarországihoz képest nehezebb helyzetben van az erdélyi könyvkiadás, már csak azért is, mert kevesebb olvasónak kell ugyanolyan minőségű könyvet előállítani. Az erdélyi könyvvásárokat mindig példaként szoktam felhozni a magyarországi kisvárosi polgármestereknek, és mindig elmondom: nem magától értetődő az, hogy egy városnak nincs könyves eseménye.

– Legújabb, Itt kávéztak ők kötete mellett számos olyan könyve van, amely a régmúlt idők művészeinek magánéletébe nyújt betekintést. Ez egyfajta saját szerelem, vagy van tanító célzata is, hogy a fiatalok megismerjék költőink magánéletét is? 

– Jó lenne azzal dicsekedni, hogy én ezt már eleve azért találtam ki, mert egyfajta olvasás-népszerűsítő misszióba szerettem volna belevágni, de az az igazság, hogy azért írtam erről, mert szeretem a témát, és azt gondoltam, hogy az olvasót is érdekelni fogja. Az viszont feltehető, hogy lehet ennek egyfajta olvasás-népszerűsítő funkciója is. Egyébként azt, hogy ilyen működik, éppen Székelyudvarhelyről tudtam meg először, akkor még könyvem sem volt, csak a közösségi oldalon jelentek meg kis írásaim, amikor felhívott az udvarhelyi könyvtár akkori igazgatója, és elmondta, érdekes, hogy egyik nap írtam egy történetet egy kevésbé ismert író magánéletéről, és másnap többen is keresték a könyvtárban az illető szerző könyvét. Ez nekem nagyon nagy elismerés volt, részben azért, mert megtudtam, hogy itt is vannak olvasóim, részben meg azért, hogy az írásaim hatására leveszik a könyveket a polcról.

– Ön szerint hogyan lehet a fiatalokat olvasásra nevelni, van erre bármiféle módszer?

– A legjobb eszköze annak, hogy egy gyermek olvasóvá váljon, hogy a szülő is olvas. Nagyon gyakran megkérdezik tőlem felnőttek, mit kéne tenni azért, hogy a gyermek megszeresse az olvasást. Elmondják, hogy amikor ők gyermekek voltak, rengeteget olvastak, de a gyermekük nem akar. Ilyenkor meg szoktam kérdezni, hogy „Te most felnőttként olvasol-e?”, és a leggyakrabban az a válasz, hogy „Sajnos nincs rá időm”. Ha felnőttként nem olvasunk, a gyermek nem látja, hogy a kezünkbe veszünk egy könyvet, ne várjuk el tőle, hogy szeretettel forduljon a könyvek felé. Ugyanakkor természetesen sok múlik az iskolai rendszeren, a könyvtári hálózaton is. Azt látom, hogy itt, Erdélyben az iskola egy jó intézmény az olvasás megszerettetésére. Továbbá sok múlik a könyvtárosokon is. Fiatalok, középiskolások szokták megkérdezni tőlem: honnan kéne tudják, hogy milyen könyv érdekli őket? Azt szoktam mondani, hogy azt is tudod, milyen film érdekel – így van ez a könyvekkel is. De ha mégsem, akkor ott vannak azok a felnőttek, akiknek az a dolguk, hogy segítsenek ebben, a könyvesboltos, a könyvtáros meg az irodalomtanár. Nyugodtan lehet hozzájuk fordulni, örülni fognak, hogyha erről megkérdezik őket.

– A kommunikáció technikai vívmányai mennyire fogják befolyásolni ön szerint a nyomtatott könyvek piacát? 

– Az én életemben ez a mostani nagyjából az ötödik olyan korszak, amikor azt mondják, hogy most már tényleg vége lesz a nyomtatott könyvek világának, vége a Gutenberg-galaxisnak. Az első még kisgyerekkoromban volt, a színes televízió és a filmek megjelenésekor. Utána jött az internet, amelynek a megjelenése után nagyon komoly cikkek és tanulmányok láttak napvilágot arról, hogy leáldozott a nyomtatott könyveknek, mindenki mindent az internetről fog elolvasni. Aztán jött az e-könyv, akkor az volt a feltételezés, hogy bár fognak olvasni az emberek, de már nem papíralapú könyveket, és be kell majd zárni a nyomdákat. Ám erről is kiderült, hogy nincs így. Persze kiegészítik a könyveket az e-könyvek, de nem okoztak bajt a hagyományos könyvek készítőinek. Ezután jöttek a közösségi oldalak, most pedig a mesterséges intelligencia. Most újra azt mondják, hogy nem lesz szükség írókra, mert az AI fog könyvet írni az ember helyett.  Én nem azt mondom, hogy ezeket az előrejelzéseket nem kell komolyan venni, mert bizony változásokat fognak hozni az életünkbe, de én nem félek a mesterséges intelligenciától. Fog a mesterségesintelligencia-robot könyveket írni, sőt, már most is ír, de rossz könyveket. Lehet, hogy egy idő után már közepes könyveket is fog tudni írni, de igazán innovatív, kreatív és művészi alkotásokra nem lesz képes, mert csak a régit tudja újra- és újrakeverni, mint egy pakli kártyát. Vannak olyan irodalmi műfajok, amikben a történet tulajdonképpen ugyanaz, sokféleképpen elmesélve. Ezek esetében ugyanazt akarja mindig megkapni az olvasó. Ilyet tud majd csinálni egy robot is, de például krimit már nem fog tudni írni, mert ahhoz kell egyfajta furfangosság, lelemény. Nem beszélve az úgynevezett magas irodalomról. Én a mesterséges intelligenciától nem félek, de a természetes butaságtól igen. Olyan világban élünk, amikor hatalmas az információáradat, minden elérhető, és ez nem kedvez az elmélyült olvasásnak, mert a figyelmünket százezer dolog foglalja le. Ez a legnagyobb veszély az olvasásra, hogy nincs időnk és nincs elég összpontosítható figyelmünk egy könyv elolvasására, ám véleményem szerint ez ellen is lehet tenni.