Közösséget összetartó gasztronómiai ünnep

Zsibongó gyerekek, fortyogó üstök és ízletes töltött káposzta – ez fogadja a 28. Nemzetközi Töltöttkáposzta Fesztiválra látogatókat Parajdon. A közösség a májusi bányakatasztrófát követően bár veszített életvidámságából, az összetartás és a közösség ereje „túlszárnyalja” a hiányt, a kiesett bevételeket, és kicsit összébb is kovácsolta a parajdiakat – hangzott el a fesztivál megnyitóján.

Pál Emil
Becsült olvasási idő: 2 perc
Közösséget összetartó gasztronómiai ünnep
Üstben főtt finomság. Ahány kukta, annyi szokás Fotó: Pál Emil

Huszonegy csapat méretkezett össze idén Parajdon, hogy kiderüljön: idén ki főzi meg a legínycsiklandóbb töltött káposztát. Pénteken a gyerekeknek – amellett, hogy a település feldíszítésében és tömegfutáson is részt vettek – lehetőségük volt arra, hogy a „nagymamák” receptjei alapján belekóstoljanak a gasztronómiába.

A fesztiválra érkezve nem érződik, hogy május végén alapjaiban rengett meg a közösség a bányakatasztrófa miatt, de a sátrak közt haladva, az asztalok közül kihallatszik egy-egy bányához kötődő emlék, de olyat is hallani, hogy többen már „más időszámítás szerint élnek”: ami volt a katasztrófa előtt, és ami utána van.

Közösséget összetartó gasztronómiai ünnep

 A közösség traumájára a megnyitóbeszédek is emlékeztetnek: az idei esemény fővédnökének Hargita megye prefektusát, Petres Sándort kérték fel, aki szerint, ha nincs a katasztrófa, bizonyára nem állna most a közösség előtt, de „Parajdot már munkahelyként azonosítja a telefonja”. Gál Hajnalka konzul arra mutatott rá, hogy kivételes erőt mutattak fel a parajdiak a tragédiát megelőző és az azt követő időszakban. – Parajd a példa arra, és nem szabad elfelednünk, hogy együtt vagyunk erősek – fogalmazott, abban bízva, hogy a közösség képes lesz újra megerősödni.

Nyágrus László, a község polgármestere szerint a fesztivál ideális közeg arra, hogy megerősítse és összekovácsolja a közösséget, amit próbára tett a bánya elvesztése. – A falu feldíszítése, a közös gasztronómiai ünnep, a közösségi események közelítik egymáshoz az embereket, öregeket és fiatalokat. Nagy érték ez számunkra, ahogy az is, hogy a fesztivál nemzetközi mivoltát meg tudjuk őrizni, hiszen magyarországi, szlovákiai és román csapatok is összemérik tudásuk a főzőversenyen. Nyágrus arra is kitért, hogy a közösség hálás a „segítő kezekért”, így a koncertsorozat, a külhoni és hazai támogatás, a turisztikai érdekeltségű szervezetek, vállalkozások nyújtotta segítség is sokat jelent a parajdi közösségnek.





Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!