Korszerűsítik az Olt és Sas utcát Csíkszeredában, öt hónapig tartanak a munkálatok
Csíkszeredában dolgoznak az Olt és Sas utca teljes felújításán. A munkálatok öt hónapon át tartanak, a beruházás értéke 2,3 millió lej.

Dolgoznak az Olt és Sas utca korszerűsítésén, a felújítás kivitelezési szerződését 2025 áprilisában írta alá az önkormányzat a Viaduct Kft.-vel. A munkálatok húsvét után kezdődtek, a szerződés szerint öt hónapig tartanak. Az Olt utca hat méter széles, 195 méter hosszú, míg a Sas utca három méter széles, 480 méter hosszú. A beruházás teljes felújításukat célozza, beleértve az esővíz-elvezetést, a csatornahálózat korszerűsítését, az aszfaltozást, járdák építését, valamint tizenhárom új villanyoszlop telepítését és a közvilágítás javítását. A beruházás értéke 2,3 millió lej, ezt Csíkszereda önkormányzata saját költségvetéséből fedezi – számolt be érdeklődésünkre a városháza.
Régóta várt beruházás
– Nehézkes most a közlekedés, különösen az Olt utcában, amelyet már hosszában felástak, több helyen csak egy keskeny sávon vagy pallókon lehet járni, és a helyzeten nem segített a sok eső sem – mondta érdeklődésünkre egy ott lakó, megjegyezve, ennek dacára a lakosok hozzáállása pozitív, ugyanis nagyon régóta várták, és örülnek annak, hogy ha végre leaszfaltozzák az utcát, s így kevesebb por lesz.
Kopacz Zsolt, a Sas utcában működő egyik vállalkozás munkatársa kifejtette: eddig nem befolyásolta a cég működését a munka.
Korrekt tájékoztatást várnak
– Egészen biztosan a cégünk tevékenységét is befolyásolja majd, ha elkezdenek dolgozni az utcánkban, de ez nem gond, ha előtte idejében szólnak, és csak egy-két hét lezárással kell számolnunk – jelentette ki Kopacz Zsolt, reményét fejezve ki, hogy nem húzódik el túlságosan a munka. – Ideje volt már annak, hogy ez az utca is rendben legyen, örülünk, hogy ezzel a munkával eljutottak a városnak ebbe a részébe, még akkor is, ha vannak, akik nehezen értik meg, hogy a munkavégzés kellemetlenségekkel jár – tette hozzá.
Útjavítások városszerte
A városháza sajtóosztálya kiemelte: a Kós Károly és Szentkirály utca és környékük – részben a Hunyadi János utca – korszerűsítése is várhatóan még idén elkezdődik. A városi képviselőtestület 2024 decemberében jóváhagyta a megvalósíthatósági tanulmány által megállapított projektérték növelését, mert korábban nem sikerült kivitelezőt találni az alacsony költségkeret miatt.
A becsült költségeket 3,7 millió lejre emelték. A munkálat magában foglalja az esővíz-elvezetést, a közvilágítási hálózat bővítését és korszerűsítését, illetve út- és járdaépítést. „A megvalósításhoz az Anghel Saligny programtól remélünk külső finanszírozást, de a finanszírozási szerződés még nincs aláírva. Ettől függetlenül a kivitelezési közbeszerzést elindítottuk, és a folyamat végéhez közeledünk” – tájékoztatott a városháza.