Egy tanulmány szerint Románia a második helyen áll Európában, ami a kiégés jelenségét illeti, az alkalmazottak 67 százaléka került már tartósan kimerült állapotba a munkája miatt. Egy másik felmérés a váltásban dolgozók fokozott kitettségét mutatta, és azt, hogy a nők nagyobb arányban küszködnek a kiégés tüneteivel, mint a férfiak. 

Mik a tünetei?

A kiégés-szindróma (burnout), szakmai fáradtság nem hó­bort, hanem egy valós és kró­nikus állapot, amely a tartós munkahelyi stresszből ered, és egy halom testi, lelki, mentális tünettel jár. Ott van ezek között a kipihenhetetlen fáradtság érz­ése, az ingerlékenység, a munkával kapcsolatos nega­tív beállítódás erősödése, ciniz­mus, érzelmi vonalon meg­jelenhet a krónikus szoron­gás, a depresszió, az ember elkezd távolságot tartani a kollégáitól, már nem beszél az érzelmeiről, egyre fásultabb, es­tén­ként csak alkohollal tud ellazulni. A munkában csök­ken a teljesítőképesség, a mun­ka, munkahely iránti el­kö­te­lezettség, a motiváció, a hatékonyság, és egyre rit­kább lesz az elégedettség, eredményesség érzése. A kié­­gést többnyire a test is jelzi alvászavarral, gyakori gyomor­problémákkal („gyomorideg”), testsúlyváltozással és egyéb pszichoszomatikus tünetekkel, például pániktünetekkel, fejfájással, gyakori szédüléssel stb. Sajnos általában az érintettek tagadják, hogy baj lenne, és bár csökken az ellenállás a pszichológiai segítséggel szemben, még min­dig viszonylag kevesen for­dulnak szakemberhez.

Kiket fenyeget?...

A kutatások szerint leginkább a segítő foglalkozásúakat ve­szélyezteti, azokat, akiknek munkájuk során az átlagosnál nagyobb az érzelmi bevonódás, több empátiára van szükség. Az ápolók, idősgondozók élen járnak (Romániában egyébként több tanulmány is foglalkozott már a külföldön otthoni beteg­ápolóként dolgozó nők ijesztő pszichés nehézségeivel), aztán következnek az orvosok (főleg a háziorvosok), a pszichiáterek, pedagógusok, pszichológusok stb., de az üzleti szférában dolgozók, a felső vezetők és a politikusok is fokozottan ki vannak téve a kiégés koc­kázatának.
Az Egészégügyi Világ­szer­vezet (WHO) elismeri, hogy a kiégés egy foglalkoztatottsággal kapcsolatos jelenség, és ja­vasolja a munkahelyi stressz megfelelő kezelését. Ugyan­akkor vannak már országok, ahol ennél is komolyabban veszik a bajt, Hollandiában például akár kétéves fizetett betegszabadságra is jogosult, akinél diagnosztizálják a tüne­teket. Nálunk még nem ismerik el hivatalosan munkához kö­tődő ártalomként, de létezik erre törekvés. 

… és kiket nem annyira?

Több kutatás szerint is a fo­lyamatos munkahelyi stressz nem az egyedüli meghatározó ok, mert az sem mindegy, hogy milyen erőforrásokkal ren­delkezik az egyén, és az sem, hogy milyenek az inter­perszonális kapcsolatai.
A kulcsszó mindenképp a megelőzés, amelynek egyik alap­köve az önismeret, azaz annak a képessége, hogy fi­gyel­jük és észrevesszük ma­­­gun­kon a változásokat, ahelyett, hogy letagadnánk azokat. A folyamatos szemé­lyiségfejlődés lehetővé teszi, hogy ha szükséges, változ­tassunk a munkához való vi­szo­nyulásunkon, ismerjük meg és tanuljuk megvédeni a hatá­rainkat, tudjunk nemet mon­dani, a kudarcot kezeljük a helyén. A munka és szabadidő számunkra egészséges és fenn­tartható egyensúlyának meg­találása is nagyon fontos, és persze az sem mindegy, hogy mivel, kivel töltjük a szabadidőt. Érdemes olyan aktív tevékenységekre rátalálni, amelyek egészen másfajta igény­­bevételt követelnek, mint a napi munka. A mege­lő­­zésben hasznosnak tartják a relaxációs technikákat, a jógát is. Továbbá érdemes idő­­menedzsmentet tanulni, nyíl­tan beszélni a munkahelyi problémákról, pihenésre hasz­nálni a hétvégéket és nem elhalasztani a szabadságot. Az öngondoskodás nem ör­dögtől való, ahogy az sem, hogy törődjünk végre komolyan a mentális egészségünkkel.
És a munkahely?

A munkahely, a vezető ott tehet sokat, ha nem helyezi irreális elvárások elé az al­kalmazottakat, ha nem haj­szolja túl őket, ha megfelelő munkaeszközöket biztosít, illet­­ve megfelelő helyet és idő­keretet a pihenésre, és igen, sokat jelent a kényelmes, esz­tétikus környezet, a meg­felelő hőmérséklet stb. A se­gítő szakmákban nagyon fon­­tos a szakmai, érzelmi tá­mogatás biztosítása is, hogy az alkalmazott ne hazavigye, ne magában hordozza az ér­zelmileg megterhelő, esetleg kudarcos eseteit. Egy HR-es szakembertől olvastam, hogy a szabadnap nem luxus, nem ajándék és nem kompenzáció, hanem egyenesen szükség­szerű. És nemcsak az alkal­mazott, hanem a cég szem­pontjából is!
Korai felismerés esetén né­hány hetes szabadság és szakszerű pszichológiai támo­gatás is elég lehet a kiégés kezelésére. Az elhúzódó ki­é­gés-szindróma viszont rop­pant romboló, néha nagyon erős átfedést mutathat a depresszióval (annak minden veszélyével együtt), és erős az összefüggés egy másik, vi­dékünkre ugyancsak jellemző problémával, a függőségekkel. De ez már egy másik téma…
 

Segítség önmegfigyeléshez, avagy a kiégés öt szakasza:
Idealizmus: nagy lelkesedés, fokozott teljesítmény, optimizmus, elmosódó határok a munka és magánélet között. 
A realizmus szakasza: alábbhagy a lelkesedés, megtörténik a szembesülés a munkával, a saját képességekkel, a valós lehetőségekkel és korlátokkal.
Stagnálás, kiábrándulás fázisa: csökken a motiváció, egyre több a rutin, a munka már nem igazán jelent örömet, elvész a haladás iránya. (Itt már villognia kell(ene) a vörös jelzésnek!)
Frusztrációs szakasz: csökken a stressztűrő képesség, nő az ingerlékenység, feszültség, a düh.
Apátia: mindent elfed a közömbösség, már semmi nem érdekli igazán az egyént, a magánélet sem nyújt örömet, egyre cinikusabb. Jobb esetben elhagyja a pályát…