Két új ifjúsági tömbház épül Csíkszeredában

Két új, negyven lakrészes ifjúsági tömbház megvalósíthatósági tanulmányát fogadta el a csíkszeredai önkormányzati testület az októberi soros havi ülésén pénteken. A Pacsirta sétány közelébe tervezett, több mint 52 millió lejes beruházást az Országos Lakásügynökség (ANL) valósítja meg, a munkálatok legkorábban jövő év második felében kezdődhetnek.

Kovács Andrea
Becsült olvasási idő: 3 perc
Két új ifjúsági tömbház épül Csíkszeredában
Negyven új lakrész épül fiataloknak a Pacsirta sétány közelében. Látványterv Fotó: Csíkszereda Városháza

Elfogadta a megvalósíthatósági tanulmányt két ifjúsági tömbház építésére Csíkszereda önkormányzata az októberi soros havi ülésén pénteken.

A két, összesen negyven lakrészt magában foglaló négyemeletes tömbház a Pacsirta sétányon, a Fenyő utca Suta felőli végének meghosszabbításban lévő 125 áras területen kap helyet, építését az Országos Lakásügynökség (ANL) végzi el.

A tömbházakban egy-, két-, három- és négyszobás apartmanok lesznek, mindkettőben kialakítanak egy-egy egyszobás, akadálymentesített, földszinti lakást is, amely mozgáskorlátozottak számára is könnyen megközelíthető.

A tetőre napelemrendszert telepítenek, a fűtést pedig a távhőszolgáltató biztosítaná. Korodi Attila polgármester szerint a kivitelezés legkorábban jövő év második felében kezdődhet el.

Két új ifjúsági tömbház épül Csíkszeredában

Mint érdeklődésünkre Bors Béla alpolgármester elmondta:

az első fázisban az ANL két tömbház építését vállalja, amelyek becsült összértéke 52,3 millió lej, majd ezek elkészültével újabb két épületet emelnek ugyanannyi lakrésszel.

A közbeszerzési eljárást a műszaki tervek elkészítésére és a kivitelezésre majd az ANL kell kiírja.

Az új lakások bérlésére 35 év alatti személyek pályázhatnak, a jogosultságot pedig pontrendszer alapján bírálják el, amely figyelembe veszi – többek között – a családi állapotot, a gyermekek számát, a végzettséget, és azt is, hogy mikor adta le az igénylő a kérelmét. A jelentkezés folyamatos, az évek során több mint négyszáz igénylő jelezte szándékát ifjúsági lakások bérlésére, a jelenlegi elsőbbségi listán húsz igénylő és családja szerepel – részletezte.

A megyeszékhelyen jelenleg a Nagyrét utcában található négy, valamint a Pacsirta sétányon nyolc ANL-s lépcsőház. Az önkormányzat további tervei között szerepel, hogy a jövőben elindítják a már meglévő ANL-lakások értékesítését is, amelyre elsőként a jelenlegi bérlők lesznek jogosultak.

Két új ifjúsági tömbház épül Csíkszeredában

Két új ifjúsági tömbház épül Csíkszeredában

Két új ifjúsági tömbház épül Csíkszeredában





Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!