Hirdetés

Készülő tüntetés és csúszó munkálatok

Vlaicu Lajos
Készülő tüntetés és csúszó munkálatok
A legnehezebben kivitelezhető szakasznál tart a vezeték. Itt acélszerkezetbe helyezik a csöveket Fotó: Veres Nándor

Továbbra is érvényben van mind az árvízvédelmi készültség, mind a kilakoltatásra vonatkozó intézkedés – mondta lapunknak Petres Sándor, Hargita megye prefektusa, amikor arra kértük, címszavakban foglalja össze az elmúlt két nap fontosabb tényezőit a parajdi bányakatasztrófa kapcsán. 

– A Korond-patak vizének elterelése érdekében nyitott építőtelepre megérkezett az utolsó csőszállítmány is. A csőrendszer összeillesztéséhez szükséges 86 hegesztésből 43-at elvégeztek szerda estére. Most a bánya fölötti részen, a legnehezebb zónában dolgozik a kivitelező, ahol acélszerkezetbe kell helyezzék a csőelemeket

– folytatta a prefektus. Mint hangsúlyozta: a hivatalos álláspont szerint az előzetesen megállapított határidőhöz képest minimum tíz nap késéssel lehet számolni a csőrendszer kiépülésénél, legalább ennyi idő szükséges még a feladat elvégzéséhez. Jelenleg a megemelkedett sótartalom miatt az ivóvíz továbbra sem iható Gyulakuta és Dicsőszentmárton térségében, erősítette meg a prefektus. Bár hivatalosan ezt lapzártánkig nem erősítették meg, lapunk több forrásból úgy tudja, a község lakosságának egy része szombaton tüntetésre készül, hogy kifejezze elégedetlenségét, miután a bánya megmentését célzó munkálatokat és a krízishelyzet kezelésére irányuló erőfeszítéseket nem tartják elég hatékonynak és eredményre vezetőnek. A tüntetéshez feltehetően – főként a vízszennyezés és az annak nyomán kialakult ivóvízhiány okán – más településekről érkezők is csatlakoznak. 



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!