A nagyszabású, csaknem háromórás alkotás azt a kérdést veti fel, hogy létezik-e örök érvényű üzenet, mondhat-e újat nekünk egy majd’ háromezer éves sztori?

Az epikus történet

A film sok szempontból hűen követi az eredeti eposzt. Odüsszeusz (Matt Damon) a trójai háborúban aratott győzelmét követően, tíz évnél is hosszabb csatározás után végre hazaindul Ithakába feleségéhez, Penelopéhez (Anne Hathaway) és fiához, Télemakhoszhoz. (Tom Holland).  Útja a során azonban váratlan kalandok sokaságába keveredik, kikötve mindig valami emberfeletti, mitikus lény csapdájába vezeti a legénységét. Megküzdenek a Küklopsszal, óriásokkal, szirénekkel, boszorkányokkal, és még az alvilágba is lemennek.
Párhuzamosan Ithakába,

Odüsszeusz otthonába is betekintést nyer a néző, ahol palotáját már évek óta ellepi a Penelopé kezére (és az ország trónjára) pályázók hada. Felélik az udvar készleteit, és szinte uralkodóként járnak-kelnek – hisz nincs igazi uralkodó, aki rendet teremtsen. Penelopén egyre nagyobb a nyomás, hogy új férjet válasszon, a felnőtté érett, de tapasztalatlan Télemakhoszt csúfolják és nem veszik komolyan a nála idősebb férfiak. A fiú végül megelégeli ezt az állapotot, és útnak indul, hogy megtudja, él-e még az apja, és ha igen, visszatér-e valaha. 

Bár mutat némi eltérést a részletekben, az adaptáció megőrzi az eposz epizodikus jellegét, helyek és idősíkok között ugrálva követhetjük végig Odüsszeusz útját. Az egyes kalandok önmagukban is kerek történetek, melyek egymásba fonódó narratívafüzért alkotnak.

Történetírás képekben

A film egyik legnagyobb erénye, mint Christopher Nolan művei­ben általában, a látvány szuggesztivitása, történetme­sélő jellege. Az Odüsszeia nagy­szerű alapotot kínál erre: a történet fő helyszíne a tenger, a végtelen víz és az azon fel-felbukkanó szigetek. A film képei drámaian örökítik meg ezt a világot. A végetelenné nyíló tér egyszerre kínál számtalan irányt és elveszettséget is – ami egyik pillanatban lehetőség, a másikban börtön. A helyszínek vizuális megjelenítése érzékenyen játszik e kettősséggel, ezáltal erősen szimbolikussá téve azokat. A víz istenek akaratának közvetítője is: Posszeidón ugyanis, a tengerek ura, bosszút akar állni Odüsszeuszon, ezért egész útja alatt vad viharokkal, örvényekkel, háborgó tengerrel sújtja.

A szigetek zárt terei – az óriás barlangja, Kirké (boszorkány) otthona, a faló belseje Trójában és Odüsszeusz önjelölt kérőktől hemzsegő trónterme mind sötét, szűk helyek, melyekben a fény-árnyék erős kontrasztjai a homályban klausztrofóbiás, zavaros észlelést okoznak. A bezártság tehát mindig fenyegető, míg a tenger, minden isteni harag és a természetfeletti ereje ellenére, a szabadságot is magában foglalja.

Típuskarakterek és sémák

A téri-vizuális történetmesélés­nél a dialógusok és a karakterek sokkal kevesebb súllyal bírnak. A szereplők dikciója egyszerű, nem követi az eredeti szöveget, a párbeszédek mégis időnként természetellenesnek hatnak, sem lírai­ságot, sem hétköznapiság érzését nem keltik, olykor sematikusak és semmitmondók. Ez pedig nemcsak esztétikai, de történetmesélési hiányosságokhoz is vezet. Bár világhírű, tehetségüket többszörösen bizonyított színészgárda vonul fel a filmben, nincsenek igazán maradandó alakítások, ennek elsődleges oka pedig, hogy a sematikus párbeszédek sematikus karaktereket szülnek. 

Minden szereplő archetipikus: Télemakhosz az apaképet és önmagát kereső dacos fiatal, Penelopé az örök hűséget megtestesítő feleség, a Pattinson által megformált Antinoosz a tenyérbemászó, öncélú negatív karakter, Télemakhosz és Odüsszeusz antitézise. 

Nolan Odüsszeusz személyének kidolgozására fekteti a hangsúlyt, és bár igyekszik illusztrálni a karakter belső útját, a „külső”, akciódús jelenetsorok sokkal hangsúlyosabbak maradnak. Az isteni erőkkel és mágikus lényekkel való harcban a mű esszenciájára, Odüsszeusz lelki csatájára nem marad tér. 

Külső és belső út

A mű legfontosabb kérdése ugyanis nem az, hogy hazajut-e Odüsszeusz, hanem hogy valójában miféle akadályok nyújtják távolmaradását húsz év hosszúra. Odüsszeusz, bár isteni erőkkel szemben küzd a hazajutásért, leginkább önmaga áldozata, olyan, mintha szándékosan hozna felelőtlen döntéseket, amelyek ellentmondanak híresen éles eszének. A járatlan útra a járt helyett az ő parancsára térnek, és miatta hagyják figyelmen kívül az isteni akaratot. Odüsszeusznak számolnia kell a következményekkel, ezt pedig már a döntéshozatalkor tudja. Mi tartja vissza hát?

A mű alapjaiban a férfivé válást, a férfilét kérdését nagyítja eposzi léptékűvé. Odüsszeusz otthoni kötöttségeit, feleségét, csecsemő kisfiát hagyja hátra a „nagyobb jó”, a háború megnyerése érdekében. Egyszerre epekedik a családjáért, és menekül a családapai szereptől. Lényében tehát a kötelesség és szabadságvágy közötti őrlődés valósul meg. Csak akkor térhet haza, amikor készen áll az elköteleződésre – éppen ezért telik olyan mérhetetlenül hosszú időbe. Odüsszeusz önmagának állít akadályokat, hogy késleltesse a megérkezés pillanatát. 

A nolani értelmezés egy másik aspektust próbál megragadni. Számára a belső harc nem személyes, és nem is a Férfi harca, hanem civilizációs kérdés. A háborúban vállalt szerep, a másokért való felelősség, a „zeuszi törvénynek” – azaz az embertársak iránti tisztelet, a humanitárius értékek megtörése okoz benne válságot. Utazása során az egész civilizációért aggódik. Az emberiség, civilizációnk útja jelenik meg: a homéroszi, ókori múltra, az írott kultúra, társadalmunk alapjaira relfektálva a jelenre és a jövő felé tekint. Odüsszeusz vizionálja a civilizáció bukását, ám előrevetíti az újjászületés lehetőségét, hisz az emberiségben, az emberségességben. 

Ám mindez csak felszínesen, patetikus kijelentésekben fogalmazódik meg. Sem a civilizáció elbukásának, sem a bizonyos felemelkedésnek okát nem fejti ki a film mélységében. Konkrét állítások, szemléltetés híján e grandió­zus világértelmező szándék megalapozatlan marad.

A film, bár kétségkívül emlékezetes esztétikai élményt okoz, és vannak izgalmas, szórakoztató pillanatai, üzenetét tekintve nem mutat túl önmagán. Nem válaszolja meg se a férfi–ember, sem a társadalom–civilizáció nagy kérdéseit. Nem is ez a hiányossága – hanem hogy fel sem teszi őket igazán.