Itthon otthontalanul
Az alcsíki településeken a lakóingatlanok mintegy 15 százaléka üresen áll, a fiatal családok mégis nehezen találnak megfizethető otthont. A lakatlan ingatlanok tulajdonosai nem sietnek eladni, az eladó házak és építési telkek árai pedig meghaladják a helyi keresetből élő fiatalok lehetőségeit. Alcsík térségében jártunk utána, milyen esélyekkel indulnak ma azok, akik első otthonukat szeretnék megvásárolni vagy felépíteni.
Az alcsíki településeken – Csíkszentkirályon, Csíkszentimrén, Csíkszentsimonban, Tusnádon, Csíkkozmáson és Csíkszentmártonban – összesen 4794 lakóingatlan található, ebből 804 lakatlan, tehát az önkormányzatoktól üres lapunk által begyűjtött statisztikák szerint a házak 15 százaléka áll. Csak a Hargita Népe által megkérdezett polgármesterek hangsúlyozták: az üresen álló ingatlanok legnagyobb tulajdonosaik – jellemzően az örökösök részére – továbbra is igényt tartanak, illetve a statisztikákban benne vannak azok az üres házak is, amelyek tulajdonosai hosszabb időre külföldön vállaltak munkát. A településeken több valóban a hivatalos számmal valamennyivel lakóházként funkcionáló ingatlan található, amelyek informális telepeken, engedély nélkül épültek.
Alcsíki anziksz
A statisztikákat és más adatokatelemezve a következő megállapításokra jutottunk. Az Alcsíki-medencében eladó telkes családi házak ára 55 ezer eurótól a 200 ezer euróig (290 000 – 1 000 000 lej) terjedő mezsgyében mozog. Az ár sok tényezőtől függ, például az udvar méretétől, az ingatlan állapotától, vagy hogy a település központi vagy félreeső részén található-e.
Csíkszentkirályon összesen 824 lakóház szerepel a nyilvántartásban, amiből 124 üresen áll (15%). A településszer többek között a Csíkhez való közelsége miatt vonzó, ami a magas telekárakban is megmutatkozik. A korábbi öt évben 35, idén 5 építkezési engedélyt adott ki az önkormányzat, összesen tehát 40-et.
A Csíkszentimrén található 547 lakóházból 123 üresen áll (22%). Az elmúlt öt évben 12 építkezési engedélyt adtak ki, idén mindössze 3-at.
Csíkszentsimonban és Csatószegben összesen 1190 lakóház van, ebből 199 ingatlan üresen áll (17%). Idén egyetlen építkezési engedélyt adtak lakóházra, az elmúlt években 13-at.
Tusnád községben – Verebes, Tusnád és Újtusnád – összesen 737 ingatlant tartanak nyilván, ebből az önkormányzat adatai alapján 127 üresen áll (17%). A korábbi öt évben új ház építésére 32 építkezési engedélyt adtak ki, idén 10-et, míg házfelújításra idén 15-öt, az elmúlt öt évben 153-at, de ebben mezőgazdasági épületekre kiadott engedélyek is benne vannak.
Csíkszentmárton községben – Csekefalvával – összesen 710 lakóingatlan található, amiből 116 üres (16%).
A Csíkkozmás községi – Lázárfalvával – 786 lakóházból 115 ablaka marad sötét (14%).
Mennyi az annyi?
Pál Norbert, a Well Ingatlanügynökség munkatársa az alcsíki telekárak tekintetében lapunknak kifejtette: Csíkszentkirályon az eladó üres beltelkeket jelenleg 30 euró/négyzetmétertől 45 euró/négyzetméterig (160–240 lej/m2) hirdetik.
– A 30 euró még reálisnak tekinthető Szentkirály esetében – a 35 euró/négyzetméteres ár sem ritka –, de távolabb már kérdés, hogy mennyire az. Az eladó házak tekintetében is az a tendencia érvényesül, hogy a városhoz közelebb 90–100 ezer eurótól (470–530 ezer lej) kezdődnek az ingatlanok árai, de haladva lefelé az Alcsíki-medencében, a távolabbi településeken akár már ennek a feléért is lehet házat vásárolni. Persze az ár egy adott településen belül is meghatározó mértékben függ az ingatlan méretétől, állapotától, korától, a hozzá tartozó udvar nagyságától és egyéb tényezőktől. Már az is néhány ezer eurós eltérést jelenthet, hogy a ház a falu központjában, újabb utcáiban vagy félreeső részen van. Alcsíkon Szentkirály kivételével a többi településen 15–20 euró/négyzetméteres (80–105 lej/m2) vételár a reális az üres beltelkekre, vagy annál kevesebb
– mondta az ingatlanügynök.
A kínálatot pásztázva azt láttuk, hogy Csíkkozmáson például 6,5 euró/négyzetméter (35 lej/m2) áron már van eladó beltelek, egy 1600 négyzetméteres telken álló, felújítandó házat 72 ezer euróért (380 ezer lejért) kínálnak, egy 100 négyzetméteres, főút mellett lévő üzlethelyiség ára 55 ezer euró (290 ezer lej), egy 1200 négyzetméteres telek, rajta régi házzal 50 ezer euró (260 ezer lej).
Az olcsóbb is drága
Egy névtelenséget kérő, harmincas évei közepén járó fiatal pár második gyermekük érkezése előtt határozta el, hogy a megyeszékhelyen bérelt kétszobás tömbházlakás helyett saját otthon vásárlásával próbálkozik valamelyik alcsíki, a várostól nem túl távoli faluban.
– Persze mi is úgy gondoltuk, hogy az albérlet díja helyett inkább a saját ingatlanunk törlesztőrészletét fizetnénk havonta. Hosszas keresést követően találtunk is egy kis kertes házat a várostól két településsel arrébb. A vételár nagyjából 57 ezer euró (300 ezer lej) volt. A bankhoz fordultunk, és mintegy 80 ezer euró (420 ezer lej) kölcsönt szerettünk volna felvenni kb. 25 éves futamidőre, így a vásárlást követően maradt volna valamennyi pénzünk a felújításra. De közölték velünk, hogy kettőnk jövedelme ekkora kölcsönhöz nem elég nagy, kezes hiányában nem folyósítanak ekkora hitelt
– mondta az édesapa.
Egy másik lapunknak nyilatkozó fiatal házaspár már kiszemelte a vidéki családi fészket, elmondásuk szerint az elmúlt tíz évben félretett pénzükből már le is előlélegeztek, jelenleg a bankkal egyeztetnek, hogy a fennmaradó összegre kedvező hitelt kapjanak. Munkahelyük Csíkszeredában van, így ők is közelebbi települést választottak. Döntésüket jónak, de nem kompromisszumtól mentesnek tartják.
– Itthoni keresetünkből éveken át megspórolt összes pénzünket ebbe a vidéki házba fektettük, de így is mindössze az ingatlan árának negyedére futotta
– jegyezte meg a férfi.
Költséges az építkezés is
Abba, hogy mennyire nehéz ma egy saját ház felépítése, egy fiatal család példáján át kaptunk betekintést, akik hosszas latolgatást követően végül Csíkszentkirályon építkeztek.
– Bár lehetőségünk lett volna egy családi örökségből származó ingatlan részbeni megvásárlására és rendbetételére Tusnádon, végül mégis az építkezés mellett döntöttünk. A régi ház korszerűsítése ugyanis legalább annyi kiadással, de előzetesen számolva több kompromisszummal járt volna, mint egy új felépítése. Egy régi épületnél a falak, a tartószerkezetek és az eredeti elrendezés is meghatározza, mit lehet átalakítani, miközben a héjazattól az alapig számos elemet cserélni kell benne
– sorolta a családfő az érveket, amelyek miatt végül saját ingatlan építése mellett kötelezték el magukat. Kiemelte: fontos volt, hogy a városhoz közel, de ne tömbházban éljenek, így Delnén, Csíkszentléleken is kerestek telket, végül Csíkszentkirály mellett döntöttek. Előtte kész családi házakat is néztek, de ilyeneket csak magas áron találtak.
A szentkirályi telket 2023 februárjában vásárolták, négyzetméterenként 26 eurós (136 lejes) áron. Azóta azonban jelentősen emelkedtek a telekárak, ma már 35–40–45 euró/négyzetméternél (210–270 lej) kezdődnek a telekárak a megyeszékhelyhez közeli falvakban.
– Sajnos tapasztaltuk, hogy mennyire rendezetlenek a környéken a telkek tulajdon-, közművesítési és egyéb viszonyai, közművesítés és felékesítés terén egyaránt. Érdemes vásárlás előtt szakember bevonásával ellenőriztetni a telket, s fontos kikérni az önkormányzattól a vonatkozó információkat
– szögezte le a megszólaló.
Maga a telek ugyanakkor még csak a kezdetet jelentette, az építkezés előtt az infrastruktúrát is biztosítani kellett. A vizet, az áramot és a szennyvízhálózatot saját költségükön kellett kiépíteni, illetve az engedélyeztetési folyamat sem ment gyorsan. Mivel műemlékvédelmi övezetben építkeztek, a tervekre és az engedélyekre is különösen oda kellett figyelni. A telek megvásárlásától számítva egy évet kellett várniuk arra, hogy minden szükséges engedély megérkezzen, és ez több tízezer lejbe került. Az idő azonban számukra különösen fontos tényező volt, hiszen abban az évben született meg első közös gyermekük. Az volt a céljuk, hogy minél hamarabb elkészüljön legalább annyi a 220 négyzetméteres alapterületű a családi házból, hogy beköltözhessenek: legyen egy használható szobájuk, fürdőszobájuk, konyhájuk és nappalijuk. Az építkezésnél nagyon sokat nyomott a latban a családi összefogás: hétvégenként dolgoztak, amikor a családtagok és az ismerősök is segítettek.
– Szerencsénkre a családban számos építkezésben dolgozó szakember él, így a villanyszerelési munkákat, falazást családi segítséggel oldottuk meg, s jobbára csak az anyagköltséget kellett fizetnünk. Ez jelentős könnyebbséget jelentett, hiszen a megfelelő szakemberek megtalálása ma már önmagában is kihívás
– vélekedett a férfi. Csak az építőanyagok ára folyamatosan emelkedett, így igyekeztek azokat minél kedvezőbben, akár közvetlenül a gyártótól beszerezni.
Bár időközben minden helyiséget sikerült elkészíteni, az udvar, a terasz és a kerítés kialakítása későbbre maradt – a kerítést például csak idén tudták felhúzni.

