Nyáry Krisztián

– A gyermekkori könyvek nagyon meghatározóak az életemben, természetesen utána olvastam fontos könyveket, de a fiatalkori élményeim a legerősebbek. Az első könyv, amit végigolvastam, még talán szótagolva, nehézkesen, az Mark Twain Koldus és királyfi című regénye volt. Többször újra is olvastam. Nyilván úgy képzeltem, hogy én vagyok a koldus, akiben benne van a királyfi. Egyébként egy nagyon jól megírt könyv.
Rudyard Kipling A dzsungel könyve is fontos élmény, mivel felnőtteknek írta, többször újraolvastam.
Később gimnazistaként olvastam Gabriel García Márquez Száz év magányát, ami szintén nagy hatást gyakorolt rám. Ezt tízévente szoktam újraolvasni, a nagyobb lányom olyan tizenkét-tizenhárom éves korában olvasta el, mondtam neki, hogy semmit nem fog belőle érteni, és azóta ő is többször újra a kezébe vette. Ennek a tanulsága, hogy nem kell eltiltani a gyermekeket semmitől, mert ha nem értik a szöveget, vagy leteszik, vagy ennek ellenére elolvassák, és aztán visszanyúlnak hozzá.
A felnőttkori olvasmányaim közül Kosztolányi Dezső Esti Kornél-sorozatát emelném ki, illetve a rendszerváltás élményéhez kötődően hadd említsek meg egy könyvet, ami még szamizdatban  jelent meg: a Pokolbéli víg napjaim Faludy Györgytől – ez óriási hatással volt rám, nem is az irodalmi értéke miatt, bár úgy is jó, hanem az a szabadság, ami ebben van, magával ragadott.

Juhász Anna

– Jó pár évvel ezelőtt újságíró kollégák jöttek édesapámhoz interjút készíteni, és ahogy bejöttek a lakásunkba, azt mondták, hogy ez egy könyvbarlang. Valóban, mindenünk a könyv. Talán az első nagyon fontos olvasmány ka­maszkoromban a versek mellett Lev Nyikolajevics Tolsztoj Anna Kareninája volt, ami akkor a bátorság könyve volt számomra, és ahogy értem, legalább háromszor-négyszer újraolvastam, és mindig egy picit mást láttam meg benne. Utána jött a Gustave Flaubert Bovaryné története.
Sorsfordító könyv volt az életemben Vladimir Nabokov Nevetés a sötétben című regénye. Kamaszkoromban olvastam, a témája az, hogy mi történik akkor, ha valakiben felébred egy erős vágy vagy gondolat, ami utat szeretne törni magának. Hová vezeti ez az embert?
Kortárs költő lányaként nagyon fontos volt, hogy kortárs regényeket olvassunk. Meghatározó számomra Bartis Attila A nyugalom című könyve, illetve A vége című regénye.
Háy Jánostól mindent olvastam, nemhiába utazom vele sokat. A Boldog boldogtalan egy friss kötete, összefoglaló műnek tartom, aki tehát eddig nem olvasta a szövegeit, annak is ajánlom. Nagyon fontos alkotás.
Nagyon szeretem Szabó T. Anna a verseit, Szabó Magdát, tőle talán Az őz a kedvenc regényem. És befejezésként édesapám, Juhász Ferenc A boldogság című kötetét említeném. Kultikus, nagy versek olvashatók benne.

Visky András

– Gyermekkoromban a Bibliát, mint egy nagy mesegyűjteményt olvastam és hallgattam felolvasásokat belőle. Ez erősen meghatározta a gondolkodásmódomat, meglehetősen hamar megnyílt például az út előttem a mitológiák világához, a görög mitológiákhoz, a Gilgames-eposzhoz, Homérosz verseihez. Annak, amit olvastam, fontos volt a hangzásvilága.
Kalandregények tekintetében az indiánregények most is élénken élnek bennem a Mitaha-sa, a puskaporképűtől egészen a Winnetou-regényekig mind fel tudom mondani őket, mert gyönyörű történetek.
Később édesapám kezembe adta Kafkát, Dosztojev­szkijt, de Gárdonyi Géza Egri csillagok regénye is nagy élmény volt, főként, hogy egy nagy családban nőttem fel, és különböző olvasatai éltek közöttünk, amit jó volt megbeszélni.
Az én nemzedékem életét megváltoztatta ugyanakkor Ottlik Géza Iskola a határon című regénye, amit időről  időre újraolvasok, annyira fontos és megkerül­hetetlen mű.
A klasszikus művek mellett szenvedélyes Tamási Áron-olvasó vagyok, de Móricz Zsigmond nagy Erdély-trilógiája is fontos nekem, különösen a Tündérkert.
Fontosnak tartom hangsúlyozni a kortárs irodalmat, mert ez a nyelv van a legközelebb hozzánk, és ez vezet vissza bennünket az irodalomtörténethez. Kiemelném tehát Esterházy Pétert, akinek a hiánya nagyon itt van velünk, az ő szabadsága, tisztasága, humora nagyon fontos lehet a mai, sok tekintetben összezavarodott világunkban. Szintén mindent elolvasok Nádas Pétertől, nagyon szeretem Láng Zsolt prózáját, és sajnos már csak múlt időben beszélhetek róla, de idetartozik Kovács András Ferenc is.

Krusovszky Dénes

– Olvasós család voltunk, sok verset, mesét olvastak a szüleim, nagyjából ugyanazokat a műveket, amit a 80-as években a gyermekeknek: Weöres Sándor verseit, a népmeséket, Csukás István könyveit.
Felnőttkori olvasmányélményeim közül kiemelném Gabriel García Márquez Száz év magányát, Mihail Bulgakov A Mester és Margarita című regényét, és érdekes módon ezek között van a J. D. Salinger Zabhegyező című könyve is. Mindegyik egy olyan sajátos világot mutat meg, amire a szépirodalmon kívül más műfaj nem képes. Ahogyan az olvasó kinyitja ezeket a könyveket, hirtelen egy teljes új világ tárul elé, a Száz év magány első mondata például, hogy „Hosszú évekkel később, a kivégzőosztag előtt, Aureliano Buendía ezredesnek eszébe jutott az a régi délután, mikor az apja elvitte jégnézőbe”. Már ez egy olyan mondat, amiben egyszerre jelenik meg a múlt a jelen. Elvarázsolt világ, de hasonló érzést nyújtott Bulgakov is. Márquez és Bulgakov művészi szövegei, szépen felépített struktúrája után pedig Salinger azt mutatta meg, hogy szikár szöveggel is ugyanazt a hatást, sajátos világot lehet megteremteni.