Harminckét Homoródszentmárton községi utca kapott aszfaltköpenyt

8,8 kilométer hosszan terítettek le aszfaltot Ho­mo­ródszentmárton község településeinek harminckét utcájára. Az Anghel Saligny programból támogatott beruházást befejezték, a közösség elégedett, és használja a korszerűbbé tett utakat – az önkormányzat ugyanakkor 1,3 millió lejes hitelt kényszerült felvenni az önrész fedezéséhez.

Simó Bernadette
Harminckét Homoródszentmárton községi utca kapott aszfaltköpenyt
A Lókodba vezető bekötőút. Az 1,7 km-es útszakasz már tavaly elkészült Fotó: Hodgyai István

Közel kilenc kilométeren terítettek le aszfaltot Homoródszentmárton községben, az Anghel Saligny kormányprogramból finanszírozott útfelújításnak köszönhetően a község utcáinak 70 százalékára került korszerű borítás. Jakab Attila polgármester lapunknak elmondta, a község tizenkét településének szinte mindegyikében zajlott utcafelújítás, s a beruházás fontosságát jól mutatja, hogy most olyan utcákra és szakaszokra került aszfalt, ahol korábban még sosem volt. Az időben több mint két évet átfogó munkafolyamat tovább az út menti árkok kiépítését is magában foglalta. A községvezető közölte, miután az elmúlt években nagyon sokat dolgoztak a víz- és szennyvízhálózat kiépítésén, az utcák felújításánál most előnyt élveztek azok, ahol a vezetékek már korábban a földbe kerültek. Ugyanakkor azok forgalmát is figyelembe vették.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!


Időben ezért élvezett elsőbbséget például a Lókod felé vezető szakasz és a Kénosba vezető út – a két bekötőút közül az előbbi 1,7 kilométeres, utóbbi csupán 400 méteres szakasz, de így Kénost mindkét bejáratán aszfalton lehet megközelíteni.

Jakab Attila elmondta azt is, hogy költségvetés-kiegészítést kellett kérniük a fejlesztési minisztériumtól a munkálatok kivitelezési ideje alatt megnövekedett építőanyag-árak miatt. 

Ugyanakkor a 13 millió lejes beruházásnak jelentősen megnövekedett az önrésze is, s ennek a 2 millió lejes önrésznek a kifizetéséhez 1,3 millió lejes hitel felvételére kényszerült az önkormányzat. A polgármester közölte, bár a beruházás elkészült, az önkormányzatnak még tartozásai vannak a kivitelezők irányába, a cél most ezeknek az összegeknek a mielőbbi törlesztése. 
 





Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!