Hirdetés

Halálra ítélik a sportot?

Július elsejétől nem kapnak támogatást az Országos Sportügynökségtől a megyei sportigazgatóságok. Sporttevékenységek támogatására eddig sem kaptak pénzt az igazgatóságok, ám a második félévtől már a működési költségeket és a személyzeti béreket sem fedezi az állam.

Kopacz Gyula
Becsült olvasási idő: 9 perc
Halálra ítélik a sportot?
A Hargita Megyei Sport- és Ifjúsági Igazgatóság székháza. Nemhogy sporttevékenységekre, már működésre sincs pénz Fotó: László F. Csaba

Átiratot kaptak május 27-én az Országos Sportügynökségtől a Sport- és Ifjúsági Igazgatóságok, mely szerint július elsejétől az igazgatóságok semmilyen állami finanszírozást nem kapnak, a személyzet ugyanakkor megkapja a júniusi béreket. Az intézkedés ellehetetleníti az amúgy is szűkös költségvetéssel működő megyei sportigazgatóságok tevékenységét, és a sportfinanszírozást illetően kilátástalanná teszi a jövőt.

Elapadt források

Fejér Attila, a Hargita Megyei Sport- és Ifjúsági Igazgatóság megbízott vezetője szerint a tavaly még kaptak pénzt az Országos Sportügynökségtől sporttevékenységek támogatására, idén viszont csak működésre volt költségvetésük, az is csak az első félévre. 

– Nem újdonság, hogy sporttevékenységek támogatására nem kaptunk az állami költségvetésből pénzt, a koronavírus-járvány idején is ez volt a helyzet. Tavaly „csepegtettek” egy kevés pénzt erre a célra, idén viszont semmit

– nyilatkozta lapunknak az igazgató. Hozzátette, idén hat hónapra 380 ezer lej volt a költségvetésük, ez csak arra volt elég, hogy a bérek és járulékok kifizetését követően a székhelyük fenntartási költségeit tudták állni. 


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!

Hirdetés

– Szerencsére nincs adósságunk, de a bérleti szerződésekből befolyó havi ezer lejes jövedelmünk a közköltség-számlák kiegyenlítésére sem lesz elég

– mondta Fejér Attila, hozzátéve, hogy hét alkalmazottal működik az általa vezetett igazgatóság.
Noha az elmúlt években több alkalommal felmerült, hogy a sport- és ifjúsági igazgatóságokat átveszik a megyei önkormányzatok, ez mai napig nem történt meg sehol az országban. 

– Az elmúlt évben ismét szó volt az átadás-átvételről, de­cember 31. volt a határidő, majd ezt kitolták idén június 30-ra.
De tudomásom szerint erről egyelőre szó sincs, azaz maradunk a sportügynökség égisze alatt

– nyilatkozta lapunknak Fejér Attila, akinek egyébként e hónap utolsó napján jár le az ideiglenes igazgatói megbízatása.

A válás sem segített

Voltak megyék, ahol a sport és ifjúsági igazgatóságok kettéváltak: előbbi maradt a sportügynökségnél, utóbbi átkerült a Családügyi, Ifjúsági és Esélyegyenlőségi Minisztérium hatáskörében. Fejér Attila azt mondja, tudomása szerint ez nem oldotta meg a problémákat, hiszen sem a sportigazgatóságok, sem az ifjúsági igazgatóságok nem kaptak támogatást programok finanszírozására.

– Ifjúsági programokra már tavaly nem kaptunk költségvetést. A homoródfürdői táborban vannak olyan villák, amelyek az igazgatóság tulajdonában vannak, ám az alattuk lévő terület már nem hozzánk tartozik. Ezek az épületek romos állapotban vannak, hiszen állagmegőrzésre sem kaptunk már több éve finanszírozást

– nyilatkozta az igazgató. Hozzátette, Hargita megyében nem vált két részre a Sport- és Ifjúsági Igazgatóság, a Családügyi, Ifjúsági és Esélyegyenlőségi Minisztériumtól pedig semmi pénzt nem kapnak. 

– 2019-ig a Marosfői Sportkomplexum is a mi ügykezelésünkbe tartozott, ennek fenntartására kaptunk finanszírozást, ám miután átadtuk az akkor még létező sportminisztériumnak, bezárták a komplexumot

– mondta Fejér Attila.

Kilátástalan a jövő

A sportigazgatóság jövőjéről annak vezetője nem mer nyilatkozni. Noha a sportügynökségtől kapott átiratban az áll, hogy július elsejétől nem részesülnek az állami költségvetésből, „szóban közölték, hogy nem marad senki az utcán”. 
A sportigazgatóságok egyik feladatköre az lenne, hogy a tömegsportot támogassák, ám ehhez nem rendel pénzt a költségvetésből a sportügynökség. Az elmúlt hétvégi olimpiai napi futóversenyen is társszervező volt ugyan a Hargita Megyei Sport- és Ifjúsági Igazgatóság, ám azt a Román Olimpiai és Sportbizottság Hargita megyei szervezete és több önkéntes segítsége nélkül nem tudták volna megtartani. 

– Annyi pénzünk sem volt, hogy a mentőszolgálatnak ki tudjuk fizetni az esetkocsi bérét

– mondta lapunknak Fejér Attila a viadal napján. Hozzátette, létezett egy országos ifjúsági program, ám ez megszűnt, és szerinte a sport is hasonló helyzetbe kerülhet a közeljövőben.
Fejér szerint, noha nem tudja, hogy mi lesz a sorsuk július elsejétől, az igazgatóság ajtaja biztosan nem lesz zárva.

– Az intézményvezetői meg­bízatásom a hónap utolsó napján lejár, tehát én a második félévet tanácsadóként kezdem a sportigazgatóságnál. Az épületben van két bérlő, tehát a székházunk ajtaja biztosan nyitva lesz július elsején, is és az igazgatóság személyzete sem maradhat otthon, mivel egy intézmény alkalmazottai vagyunk. De hogy mi lesz a Hargita Megyei Sport- és Ifjúsági Igazgatóssággal, az számomra is kérdés

– tette hozzá.





Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!