Hirdetés

Fellobbant a gázláng Gyergyóremetén

Mérföldkőnek számító megvalósításokat ünnepeltek pénteken Gyergyóremetén, ezek közül legfontosabbként a gázhálózat kiépítését és üzembe helyezését. Az újonnan épült tanuszoda előtti téren szervezett avató–hálaadó ünnepség részeként először lobbant fel a gázláng a településen. Székelyföld egyik legdinamikusabban fejlődő nagyközségében ugyanakkor az oktatás, a víz- és szennyvízhálózat, valamint az úthálózat terén megvalósult fejlesztéseket is ünnepelték.

Boncina-Székely Szidónia
Fellobbant a gázláng Gyergyóremetén
Laczkó-Albert Elemér, Remete polgármestere (j): „A beruházásoknak együttes hatásuk lesz, egy irányba mutatnak.” Fotó: Gyergyóremete P. H.

Benépesedett pénteken délben a Falu utca és a Hadnagy-domb találkozásánál megépült tanuszoda előtti tér Gyergyóremetén. 
– Ezen a dombon épült meg egykor a falu első közigazgatási székhelye. Most tanuszoda létesült itt, nem messze ettől a területtől a jövőben bölcsőde és idősek nappali foglalkoztatója épül meg, amely reményeink szerint majd kiegészül egy idősgondozó központtal. A bölcsődét képzeletbeli híddal összeköthetjük az idősotthonnal, és ami közötte van, az az élet. A mai nap mérföldkő, és az életről szól, az életünket jobbá tevő megvalósításokról – fogalmazott ünnepi beszédében Laczkó-Albert Elemér polgármester. Hangsúlyozta: mindegyik beruházás megérdemelne egy-egy átadót, a közös ünneppel nem rangsorolni kívánják egyik vagy másik megvalósítást, hiszen azoknak együttes hatásuk lesz, egy irányba mutatnak. – Nincs szó dicsekvésről, szerényen és alázattal mondom, hogy közösen valósítottuk meg ezeket a beruházásokat: nagyon sok magánszemély, cég, intézmény, tisztségviselő munkájának eredménye látható ma itt – fogalmazott a település elöljárója.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!

Hirdetés

A falusi gyermek ne legyen hátrányban

Az Országos Befektetési Alap támogatásával, típusterv alapján épített tanuszoda infrastruktúráját a gyergyóremetei önkormányzat valósította meg, víz- és szennyvízhálózatot, villany- és gázhálózatot biztosítva a létesítmény működéséhez, megépítve az oda vezető utat is. Bár az uszoda épülete már tavaly elkészült, az átadásával – érthető okokból – meg kellett várniuk a gázhálózat kiépítését és üzembe helyezését. A 65 személy befogadására alkalmas uszodához 10 férőhelyes parkoló is tartozik.
– Mi, az RMDSZ és az erdélyi magyar közösség, ellentétben több országos döntéshozóval, azon a véleményen vagyunk, hogy községekben és falvakon is kell sportinfrastruktúrát építeni, hogy a községeket is ugyanúgy kell fejleszteni, mint a városokat. Hogyan is lehetne különbséget tenni, miért kellene infrastrukturálisan hátrányos helyzetben legyen egy falun élő gyermek a városihoz képest? Ezért indítottuk el korábban a tanuszoda-építési projektet, valamint a bölcsődeépítési programot – mondta ünnepi beszédében Cseke Attila szenátor, korábbi fejlesztési miniszter. 
A 12,36 millió lejes beruházást – bár rendeltetése szerint sport- és tanuszoda – az önkormányzat igyekszik néhány további szolgáltatással bővíteni, hogy minél szélesebb legyen a kiszolgált közönség – hangzott el az avatóünnepségen. 

Üzemképes a gázhálózat

– Hatéves projekt végéhez érkezett a települése, melynek eredményeképpen 67 kilométer hosszú gázhálózat épült ki Gyergyóremetén és a közigazgatásilag hozzá tartozó Eszenyő faluban. Ehhez tartozik egy nyomáscsökkentő állomás, amelyet Gyergyóditró területén építettek meg. A gázhálózat kiszolgálja a remetei háztartásokat, a közintézményeket és az ipari parkot – ismertette röviden a beruházás részleteit Demeter Zsolt, a polgármesteri hivatal munkatársa. Hangsúlyozta: arra kérik a lakosokat, hogy használják felelősen a hálózatot, ezzel kapcsolatban a közeljövőben bővebb tájékoztatót fog összeállítani az önkormányzat.

Fellobbant a gázláng Gyergyóremetén
Gyergyóremete fejlődése követendő lehet sok település számára. Példamutató ív

Korszerű oktatási körülmények

A hálaadó ünnepségen bemutatták az oktatás területét érintő fejlesztéseket is: miután az elmúlt években felújították és bővítették a Maros-parti nagyközségben az iskolaépületeket, és meleg ebédet biztosítottak mind a 740 gyermeknek, az osztálytermek belső modernizálása is megtörtént. Az oktatási minisztérium által finanszírozott terv révén 39 osztályterembe került okostábla, illetve nyomtatók és laptopok: a most lezárás előtt álló pályázat által az osztálytermek felszerelése mellett új eszközök kerültek a tornaterembe, az informatikai laborba, a pszicho-pedagógiai terembe, és a bútorzat megújítása is folyamatban van – hangzott el.
A rendhagyó avatóünnepségen mindegyik beruházást a polgármesteri hivatal egy-egy munkatársa mutatta be – illetékesként, ugyanis a pályázatok lebonyolítását is az önkormányzat munkatársai végezték, nem volt szükség külső cég bevonására. 

Vezetékes víz, aszfaltozott utcák

A víz- és csatornahálózat felújítása és bővítése kapcsán a községháza részéről Bakos Szabolcs elmondta: víztároló és nyomásnövelő állomás is épült a Vidékfejlesztési Alap támogatásával megvalósult beruházásban, illetve egy új technológiával működő víztisztító állomás is létesült. 
A víz- és csatornahálózatot a korábban kistérségi együttműködésből létrejött Redissa Kft. működteti, ellátva Ditró és Szárhegy településeket is.
Az elmúlt időszakban az országos közművesítési program révén öt utca korszerűsítése is megtörtént, így az Ebhát, Tolvajos, Vasút, Szárhegyi és Orbán Balázs utcák kaptak aszfaltburkolatot, ezeken a helyszíneken betonozott útszéli árkok, kocsibehajtók, átereszek és hidak épültek. 

Nem egy község – egy közösség épül

– Gyergyóremete Székelyföld egyik legdinamikusabban fejlődő nagyközsége. Több olyan létesítmény, beruházás közös átadójára kerül most sor, amely az életet jobbá teszik, és továbbra is egyik fontos feladatunk, hogy olyan feltételeket teremtsünk a szülőföldünkön, amelyet magukénak éreznek idősek, fiatalok egyaránt. Választ kell találnunk a népességfogyásra, és amikor a feladatokat meghatározzuk, első helyen kell legyen a remény visszaadása, megerősítése – hangsúlyozta Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke.
Az avató–átadó–hálaadó ünnepség nem szalagvágással végződött: Kocsis Rudolf szobrászművész köztéri alkotását leplezték le a tauszoda előtti téren. 
 



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!