Fejlesztenék Diafalva vízhálózatát
Oroszhegy is része annak a gigaberuházásnak, amely által a jövőben az egész megyében fejleszteni tervezi az ivó- és szennyvízhálózatot a regionális vízszolgáltató – csakhogy a település egyes részein már most olyan mértékben akadozik a vízellátás, hogy kénytelenek a beruházást megelőzve más megoldást keresni a problémára.
Jelentősen megnehezíti a helyiek mindennapjait, hogy gyakran szünetel a vízellátás az udvarhelyszéki Oroszhegy település egyes részein.
Források vize és a mai igények
A probléma két okra vezethető vissza: Oroszhegy egyik részén már korszerű, a regionális szolgáltató Harvíz Rt. ügykezelésébe tartozó vezetéken jut el a lakossághoz a víz, ám a település diafalvi részén egy régi, magántulajdonban lévő vezeték üzemel, amelynek hozamát a határból összegyűjtött forrásvizek biztosítják. Ez utóbbi vízműrendszer esetében jelentősen lecsökkent a hozam, aminek következtében jelenleg több mint száz háztartás vízellátása vált bizonytalanná.
Lapunk megkeresésére Kovács Árpád polgármester azt mondta, egy nagyon régi és elavult vezetékről van szó, ami 125 háztartást lát el. A polgármester szerint megoldást az jelentene, ha el tudnák érni, hogy módosításokkal és fejlesztések révén a diafalvi lakosok is csatlakozhassanak a korszerű rendszerre.
– A problémás vezetéket annak idején a lakosok önerőből építették ki, s általa a település határából több forrás vizét gyűjtötték egybe. Ezek táplálják a rendszert, csakhogy mára a források vízhozama lecsökkent, illetve a lakossági fogyasztás mértéke megnőtt. Ráadásul mára már nincs, aki karbantartsa, javítsa az elavult vízvezetéket
– fogalmazott a polgármester, hozzátéve, hogy régebben kalákával javították ki a vezeték meghibásodásait, ám mára ez sem bizonyul fenntarthatónak.
Három megoldás, kettő ideiglenes
A polgármester szerint nem életszerű az, hogy a probléma megoldásával addig várjanak, amíg majd a Harvíz Rt. nagyberuházása révén modern vezetékrendszer épül ki ott is, ahol jelenleg nincs, mivel annak kivitelezése akár évekig is elhúzódhat. Így két ötlet is felmerült a vízellátás akadozásának kiküszöbölésére.
– Több olyan forrás van, amelyek vizét eddig nem terelték be a rendszerbe, ezeket a közbirtokossággal együttműködve mind bekötjük a meglévő hálózatba
– közölte Kovács Árpád, hozzátéve, hogy egy „új” forrást már sikerült a rendszerre csatlakoztatni. – Szerencsére az ilyen jellegű tevékenység nem kerül nagyon sokba: az elvégzendő talajmunkákat a saját költségvetésünkből álljuk, és ezáltal a vízhozam némileg nő – fogalmazott.
A hivatalnak és a közbirtokosságnak ugyanakkor egy másik terve is van a vízellátás javítására: a település felett magasodó fennsík vízkészletének vizsgálatára rendelt meg egy tanulmányt a közbirtokosság, aminek eredményei szerint a területen elegendő víz van ahhoz, hogy egy részét a település is felhasználhassa.
– Százezer lejért rendelt a közbirtokosság egy tanulmányt, amelyből kiderült, hogy bár nagyon sok mocsaras, lápos terület eltűnt, a fennsíkon van még víz. Ebből kiindulva már folyamatban van egy hatástanulmány készítése, ami megmutatja, hogy szabadeséssel hogyan lehetne onnan behozni a vizet
– magyarázta a településvezető, jelezve, hogy az etédi vagy kányádi példákhoz hasonlóan itt is száz méter mélyre fúrt kutakból egészítenék ki a vízszükségletet. A polgármester közölte azt is, a tanulmány alapján nem károsítaná a természeti környezetet a víz egy részének elvezetése.