Ezreket várnak a csíksomlyói nyeregbe
Szombaton, az Ezer Székely Leány Napján útlezárásra lehet számítani a Temesvári sugárút, Szív utca és Kossuth utcai útkereszteződések közötti szakaszon kora délelőtt, később pedig forgalomkorlátozásra a Kossuth Lajos utcán, a Márton Áron utcán és a Szék útján. A szervezők óvatosságra intik a gépjárművezetőket, és az érdeklődőket arra biztatják, hogy vegyenek részt az egész napos rendezvényen.
Több mint ötezer résztvevőt és érdeklődőt várnak a csíksomlyói nyeregbe július 5-én, szombaton az Ezer Székely Leány napján: közel harminc hagyományőrző csoport fog fellépni a színpadon, közölte András Mihály, az eseményt szervező Hargita Székely Néptáncszínház igazgatója szerdán sajtótájékoztatón, hozzátéve: nem csak a néptáncosoknak szól a rendezvény, hanem mindenkinek, akinek fontos a néptánc és a népviselet.
Kézművesvásár, népviseleti kiállítás
Napközben a nyeregben népviseleti kiállítás is lesz – ahol megtekinthetők lesznek a házigazda településről, Csíkszentkirályról származó különlegességek is –, illetve kézműves-kiállítás és -vásár, mesterségbemutatók és ügyességi játékok. Pénteken a népviselet napját ünnepelve a szervezők arra kérnek mindenkit, hogy akinek lehetősége van rá, öltse magára népviseletét. A Hargita Székely Néptáncszínház kérése, hogy a népviseletbe öltözöttek készítsenek egy fotót a székely népviseletükről és küldjék el július 4-én e-mailben a hargitaneptanc@gmail.com címre, vagy WhatsAppon a 0724–309524-es telefonszámra, vagy üzenetben a Hargita Székely Néptáncszínház Facebook-oldalára. Ne felejtsék el hozzáírni a saját és a helységük nevét, ahonnan a fotót küldték. A képeket megosztják a Hargita Székely Néptáncszínház közösségi oldalán. Ugyanakkor a Csíki Székely Múzeumban ezen a napon a népviseletbe öltözöttek ingyen tekinthetik meg bármelyik kiállítást.
– Sokáig tartó felkészülés eredménye az, amit majd szombaton a nyeregben láthatunk. A környező falvakban valószínűleg már izgalommal vasalják az ingeket és készítik elő a lovakat, és jó lenne, ha ez az izgalom másokra is átragadna
– fogalmazott Ferencz Angéla, a rendezvény társszervező intézményének, a Hargita Megyei Kulturális Központnak a vezetője.
.jpg)
Jó tudni
A forgalom elől szombaton lezárják 8.30 és 10.00 között a Temesvári sugárút, Szív utca és Kossuth utcai útkereszteződések közötti szakaszt a szekerekkel és lovakkal érkező csoportok számára, mondta Füleki Zoltán, a Hargita Székely Néptáncszínház igazgatóhelyettese, és az ott lakók türelmét, megértését kérte, illetve azt, hogy ha tudják, már pénteken parkolják máshová az autójukat.
A gyülekezés 9 órakor kezdődik a Szabadság téren, ahol a megnyitó, a köszöntő és a csíkszentkirályi néptánccsoportok műsora, majd a közös tánc után a résztvevők 9.45-kor huszárkísérettel a Kossuth Lajos utcáról a Márton Áron utcára térve, onnan pedig a Szék útján továbbhaladva felvonulnak a csíksomlyói kegytemplomhoz, ahol 11 órakor kezdődik az ünnepi szentmise. A szervezők arra kérik a felvonulókat, hogy kövessék a huszárok irányítását, a gépjárművezetőknek pedig ajánlják, hogy ez idő alatt kerüljék el az említett útvonalat.
A rendezvény teljes programja:
Csíkszereda, Szabadság tér
09.00 – Gyülekező a Szabadság téren
09.15 – Megnyitó, köszöntő, a csíkszentkirályi néptánccsoportok táncösszeállítása, közös tánc
09.45 – Felvonulás a csíksomlyói kegytemplomba
Csíksomlyói kegytemplom
11.00 - 12.00 – Ünnepi szentmise a kegytemplomban
12.00 – Felvonulás a kegytemplomból a nyeregbe
Csíksomlyói nyereg
13.00 – Megnyitó
13.30 – Hagyományőrző néptánccsoportok előadásai
15.30 – A csíkszentkirályi néptánccsoportok, a Hargita Székely Néptáncszínház és a Hargita Együttes Ifik Néptáncegyüttes előadása, ünnepi köszöntő
16.15 – Közös játék és tánc, közös fotó készítése a népviseletbe öltözöttekkel
17.00 – Esketőszékek átadása
17.10 – Hagyományőrző néptánccsoportok előadásai
Kísérőprogramok a rendezvény idején:
13.00–18.00 – Népviseleti kiállítás, beöltözés székely népviseletbe és fotózás, kézműves-kiállítás és -vásár, mesterségbemutatók, ügyességi játékok
Szervező: Hargita Székely Néptáncszínház
Társszervezők: Csíkszereda Városháza, Hargita Megye Tanácsa, Hargita Megyei Kulturális Központ, Ezer Székely Leány Napja Alapítvány, Kovászna Megyei Művelődési Központ
Házigazda: Csíkszentkirály község
Támogató: Csíksomlyói Közbirtokosság, Nemzeti Kulturális Alap, Hargita Gyöngye és Tusnád Ásványvíz Rt.
A nap folyamán több alkalommal élőben bejelentkezik a rendezvényről a Hargita Székely Néptáncszínház és Korodi Attila polgármester a közösségi médiában.
A rendezvénnyel kapcsolatos tudnivalók:
Szekerekkel, lovakkal érkező csoportok részére:
- 8.30–9.00 óra – Gyülekező Csíkszeredában, a Temesvári sugárút Szív utca és Kossuth utcai útkereszteződések közötti szakaszán, mely útszakasz 8.30 és 10.00 között zárva lesz a közúti forgalom előtt. Huszár felvezető, valamint helyi, rendőrségi felvezető autó biztosított. A lovasok, szekerek nem mennek be a főtérre, csak a szekereken utazó résztvevők.
- Indulás Csíksomlyóra 9.45-kor, a Kossuth Lajos, Márton Áron, Szék utcák útvonalon. A gyalogos, lovas, szekeres résztvevők a régi úton mennek fel a nyeregbe, a pápalátogatásra készült út a behajtási engedéllyel rendelkező gépkocsiknak van fenntartva. A szervezők a lovaknak vizet a csíksomlyói nyeregben biztosítanak.
Autóbusszal érkező csoportok részére:
- Az autóbusszal érkező csoportok 9.00-kor találkoznak a csíkszeredai Szabadság téren. Javasolt parkolóhely a járművek részére a csíkszeredai sportcsarnok parkolója. A csoportok a Szabadság téri rövid program után autóbusszal mennek fel a csíksomlyói kegytemplomhoz, majd a szentmise után gyalog mennek fel a nyeregbe. Javasolt útvonal: a csíktaplocai körforgalom érintésével a Nagymező úton (a Hétvezér lakótelep előtti út), parkolási lehetőség: a Szent István Gyermekotthon melletti parkoló, valamint a kegytemplom parkolója. Csíkszereda, Csíksomlyó térképe megtekinthető a következő linken: https://www.google.com/maps/place/Csíkszereda/
- A Csíki Trans Kft. buszjáratot indít szombaton Csíkszeredából az autóbusz-pályaudvartól a csíksomlyói gyermekotthonig. Indulás Csíkszeredából: 10, 11, 12 órakor. Útvonal: autóbusz-pályaudvar, Asirom, Csíki Játékszín, Mikó-vár, Testvériség sugárút, Nest, Márton Áron Főgimnázium, Csíksomlyó. Visszaút Csíksomlyóról: 17, 18, 18.30 órakor. Útvonal: Csíksomlyó – Márton Áron – Posta – Hargita utca – autóbusz-buszállomás – Asirom – Csíki Játékszín – Mikó-vár – Testvériség sugárút. A székely ruhában utazóknak a szállítás ingyenes.
- Hagyományosan, minden népviseletbe öltözött résztvevőnek egy emlékkitűzőt biztosítanak. A népviseletbe öltözöttek a nyeregben levő önkéntesektől, valamint a regisztrációs és népviseleti kiállítósátornál igényelhetnek emlékkitűzőt.
- A népviseleti kiállítósátornál a Hargita Székely Néptáncszínház (Hargita Együttes) munkatársainak segítségével beöltözhetnek székely népviseletbe egy fotó erejéig, igény szerint hajfonatokat is készítenek, éljenek a lehetőséggel.
.jpg)

