Éves bérletet válthatnak a lakók az új parkolóhelyekre

Magánparkolókat létesített a Szent Kereszt Plé­bánia a Szív utcai An­gyalkert óvoda szom­széd­ságában. A par­ko­lás­gátlókkal is felszerelt beállókat a környék tömb­há­zai­nak lakói hasz­nálhatják majd éves bér­leti díj ellenében – a ki­vi­telező azonban még nem adta át a területet, ezért Darvas Kozma József esperes szerint még várniuk kell.

Pál Bíborka
Éves bérletet válthatnak a lakók az új parkolóhelyekre
Tilosban, járdán parkoló autók az üres parkolóhelyek előtt. Várni kell az átadásra Fotó: László F. Csaba

Néhány nappal ezelőtt szerelték fel Csíkszeredában, a Szív utcai Angyalkert óvoda szomszédságában kialakított új parkolóhelyekre a parkolásgátlókat: a beruházást a magánterület tulajdonosa, a Szent Kereszt Plébánia finanszírozta. Bors Béla alpolgármester szerint az egyház az említett helyen ötven parkolóhely megépítésére kért és kapott engedélyt. 

– Azért, hogy az óvoda szomszédságában fennmaradó üres zöldövezetet rendezzük, a szomszédos tömbházak lakóival egyeztetve magánparkolót létesítettünk a Szív utcában. A parkolóhelyeket éves bérleti rendszerben adjuk ki. Vannak már érdeklődők, mindaddig azonban, amíg a kivitelező nem adja át a munkatelepet, az érdekelt lakók türelmét kérjük

– nyilatkozta lapunknak Darvas Kozma József esperes. 

Éves bérletet válthatnak a lakók az új parkolóhelyekre


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!



A lakónegyedben létreho­zott új parkoló Bors Béla al­pol­gármester szerint jó le­­he­tő­sé­get nyújt a gépkocsi­tu­laj­do­no­soknak arra, hogy bérleti díj ellenében, de állandó, ké­nyelmes helyet biztosítsanak autóik számára.

– A szóban forgó terület az új tanintézet, de főként a ballon típusú műjégpálya működése óta valóban forgalmasabb lett. Ezen majd az fog változtatni, ha a jégpályát sikerül elköltöztetni, az eredeti terv szerint ugyanis ez ideiglenes helyszín

– tette hozzá az alpolgármester.
Az új parkolóhelyek kialakítására a Szent Kereszt Plébánia több mint félmillió lejt fordított. 





Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!