Épülhet a szentegyházi bölcsőde
Három év késéssel, de elkezdődött a bölcsőde építése Szentegyházán. A 40 férőhelyes intézmény jövő nyár végére készülne el, és nemcsak a családok életét könnyíti meg, hanem új munkahelyeket is teremt a városban.
Szentegyháza az egyetlen udvarhelyszéki város, ahol nincs bölcsőde, pedig a szülők részéről nagy rá az igény. Lőrincz Csaba polgármester szerint ennek oka, hogy a tavalyelőttig az önkormányzatoknak kellett fenntartaniuk a bölcsődéket, azóta viszont úgy döntött a kormány, hogy visszakerülnek az oktatási minisztériumhoz.
– 2022-ben nyertük meg a pályázatot az Országos Beruházási Társaságnál (CNI), de a kivitelező 2,5 millió lejjel többet kért a munkálatokért, mint amennyi támogatásunk volt. Ezt az önkormányzat nem tudta vállalni, így hosszas tárgyalások kezdődtek a CNI-vel, amely végül vállalta a pluszköltséget
– közölte az elöljáró, hozzátéve, hogy a közbeszerzési eljáráson már másfél éve kiválasztották a nyertes céget, de a kormányváltás és a pénzügyi bizonytalanság miatt hónapokig szünetelt a projekt. A helyzetet az is nehezítette, hogy közben az építkezési engedély lejárt, ezért azt újra ki kellett állítani, valamennyi jóváhagyást újra be kellett szerezni a hatóságoktól.
Az építkezésnek szánt területet korábban helyi családok bérelték, és kisebb gazdasági épületeket, kerteket alakítottak ki a rajta.
– A bérleti szerződéseket fel kellett bontani, a kerteket felszámolni és a pajtákat lebontani. Ez nehéz volt, mert az emberek ragaszkodtak a területhez
– részletezte a polgármester.
A bölcsőde 40 férőhelyes lesz, négy csoporttal működik majd, várhatóan 2026 augusztus végére készül el, 12 új munkahelyet teremtve. A polgármester szerint a beruházás nemcsak a városban vagy a szomszédos falvakban lakó szülők mindennapjait könnyíti meg, hanem lehetőséget teremt arra is, hogy a fiatal családok helyben maradjanak, és a szülők visszatérhessenek a munkaerőpiacra.

