Élménynap kerekesszékeseknek
Sporteszközök kipróbálására, találkozásra és közösségi élményre ad lehetőséget a mozgássérültek egyesülete által első alkalommal szervezett Mozdulj velünk! élménynap Gyergyószentmiklóson július 24-én.
– Régóta tervezünk egy eseményt, amelyen a mozgáskorlátozott és más fogyatékkal élő személyek találkozhatnak, ismerkedhetnek. Most a Fuss NEKI! adománygyűjtő program, illetve egy sportpályázaton nyert összegből vásárolt sporteszközöknek köszönhetően arra is lehetőség adódik, hogy megszerettessünk néhány sporttevékenységet a résztvevőkkel, hiszen nemcsak korlátaink vannak, hanem mozgásterünk is
– mondta el Kozma Albert, az Életrevalók Egyesület vezetője.
A délelőtt fél 11-től kezdődő eseményen a résztvevők megtapasztalhatják a mozgás örömét: lehetőség lesz kinaesthetics-szemléletű élményfeladatok, adaptált sportok – kapura rúgás, kosárra dobás, pingpong, tollaslabda és célba dobás –, kerekesszékes akadálypálya kipróbálására, a rendezvény pedig kerekesszékes csoportos tánckoreográfiával zárul.


