Elkezdik a bádog toronysisak cseréjét
Augusztus végén elkezdik tatarozni a gyergyócsomafalvi templom tornyát: a hosszú időt igénybe vevő, komplex munkálat az egyházközség híveinek adományaiból és pályázati forrásokból valósul meg. Ezzel egy időben a templom külső falainak salétromos rétegeit is eltávolítják.
Több helyen ázik a gyergyócsomafalvi Szent Péter és Pál plébániatemplom bádogból készült toronysüvege, a víz a templom boltíveire folyik. A neogótikus templom díszes toronyszerkezetét már 2024-ben műépítész, mérnök, bádogos alkotta csoport mérte fel, a javítások elkezdéséhez egy évet kellett várni.
– Sürgős beavatkozásra van szükség, hogy elejét vegyük a további károsodásnak, így egy székelyudvarhelyi cég hamarosan elkezdi a torony javítását. A hosszas, előreláthatólag két évet igénybe vevő munkafolyamat első fejezeteként a torony felső részének bádogszerkezetét cserélik ki, újraformázzák a leszakadt párkányokat, és amennyiben elkorhadt a faszerkezet, azt is kicserélik. A bádogjavítás a templom teljes tetőszerkezetén és kisebb tornyain is folytatódik – ismertette a felújítás ütemtervét érdeklődésünkre Bartos Károly plébános.
A templomfelújítási munkálatokra Hargita Megye Tanácsának egyháztámogatási programjában 95 ezer lejt szavazott meg a megyei önkormányzat képviselő-testülete, emellett a magyar állam Egyházi és Nemzetiségi Támogatóságok Igazgatósága a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-n keresztül 7 millió forinttal fogja támogatni idén a tatarozást. Az egyházközség a román kormány vallásügyi államtitkárságához is nyújtott be pályázatot, várják az elbírálást. Bartos Károly plébános hangsúlyozta: a tavaly ismertetett felújítási szándékot követően az egyházközség hívei is adakoztak. A toronyfelújítással párhuzamosan a templom alapja körüli salétromos párkányrészeket is eltávolítják közmunkával, és egy év száradás után oltott mész és homok keverékével újravakolják. A székelyudvarhelyi cég augusztus végén elkezdi a munkálatokat, hogy a legsürgősebb javítások még idén kész legyenek.
Az 1875–78 között, neogótikus stílusban épült templomot Fogarasy Mihály püspök szentelte fel 1878-ban; a tetőszerkezeten az 1900-as évek elejétől több javítást is végeztek.

