Elkészült Molnárék otthona
A gyergyószentmiklósi Erdő utcában áll a közösségi összefogással a négygyermekes Molnár családnak épített ház. Bár néhány apróbb tennivaló még akad az épületen, máris birtokba vették a szobákat a gyerekek.
Alig egy éve fogalmazódott meg a gondolat, hogy segíteni kellene az Erdő utcában élő Molnár családnak. Önerőből nem tudnak megfelelő lakhatást biztosítani a szülők a négy gyermeknek, annak ellenére, hogy mindent megtettek ennek érdekében, állapították meg a kezdeményezők, és gyorsan cselekedni kezdtek. A férfiak imacsoportja vette kézbe a Molnár család ügyét, gyűjtést hirdettek, alapanyagokat, pénzadományt kértek, munkaerőt toboroztak. Egy év után áll a ház, lakható.
– Azt szerettük volna, hogy még a tél beállta előtt beköltözhessen ide a Molnár család, sajnos csak most jutottunk el idáig
– közölte Magyari Vass István, a kezdeményezők egyike.
Hatvannégy négyzetméteren három szoba, fürdő, konyha áll most már a hattagú család rendelkezésére az önzetlen adakozóknak köszönhetően. Nagyjából át is költöztek már a faházikóból az új épületbe.
– Köszönjük mindenkinek, aki pénzzel, munkával vagy építkezési anyaggal hozzájárult az építkezéshez, a Fenyő Szövetségnek, hogy a hátteret biztosította
– fogalmazott Magyari Vass István.
Néhány kisebb külső és belső munkálat még hátravan, és néhány számla is kifizetésre vár még, hogy teljesen lezártnak tudhassák az építkezést. A jövőben pedig a közművesítésről is gondoskodni kell, ebben is segíteni szeretnének.



