Egyéni sors, közösségi traumák a kommunizmusból
Egy nő életútja kisgyermekkortól az időskorig a kommunizmus abszurditásában: a Figura Stúdió Színház legújabb bemutatóját Bartha Boróka egyéni előadásában láthatják a nézők november 22-én. A Bartha Boróka – Béres László házaspár és színész-rendező páros által színre vitt prózai monodráma azt boncolgatja, mit kezdjünk a kommunizmus örökségével, a korszak által belénk kódolt mentalitással.
Két zenés monodráma után ez a harmadik közös munkája a színész-rendező házaspárnak: ezúttal a többszörös UNITER-díjas Alina Nelega Améli sóhaja című darabjára esett a választásuk.
– A két keserédes történet – a Lola Blau és a Karády zárkája – után egy nagyobb kihívással járó történetet kerestünk, így találtunk rá az Améli sóhajára, amelyben egy kommunizmusban született nő életútját kísérheti végig a néző. A történet nemcsak a kommunizmusnak tart tükröt, hanem a kérdést is felveti: mit kezdjünk azzal az örökséggel, amibe beleszülettünk. Az Améli sóhaja egy megpróbáltatásokkal teli korszak átvészeléséhez mutat fel túlélési stratégiákat, „recepteket”
– fogalmazott sajtótájékoztatón Béres László rendező.
Bartha Boróka a próbafolyamat kapcsán elmondta: egyfajta múltfeldolgozás számára az előadás, hiszen Améli története, a nemesi családból és a jólétéből való kiszakadás, az otthontól és a javaktól való megfosztás, a teljes kiszolgáltatottság saját dédszülei sorsát eleveníti fel benne, akik hasonló nehézségeket éltek át a kommunizmus idején. A színésznő kiemelte: egyéni előadásokban dolgozni többszörös kihívást és fejlődési lehetőséget biztosít számára.
A darab aláfestő zenéjét Cári Tibor, a videós munkákat Ferenczi Zoltán készítette. A Márton Erika által megálmodott és tervezett díszlet sokat hozzáad az összképhez, új értelmezési lehetőségeket emel be a történetbe, többletjelentéssel ruházza fel a látottakat.
A színész-rendező páros kiemelte: minden generációnak ajánlják a darabot, amely a fiatalok számára lehetőséget ad arra, hogy megismerjék felmenőik múltját, az idősebbeknek pedig segítséget a múlt traumáinak feldolgozásához.
A november 22-i bemutatón az előadás román felirattal lesz megtekinthető, ezt követően pedig november 24-én, majd december 22-én láthatja a közönség az előadást, az Öntödében, a Figura Stúdió Színház ideiglenes székhelyén, este 19 órától.

