Debütált a 2. Ligában Feleki Gellért
A székelyudvarhelyi Feleki Gellért fújta a sípot a Besztercei Gloria – Bodzavásári Metalul 2-es rájátszásmérkőzésen szombaton. A székelyudvarhelyi játékvezető ezzel újabb nagyszerű eredményt ért el pályafutásában.
Első alkalommal vezethetett másodosztályú labdarúgó-mérkőzést a székelyudvarhelyi Feleki Gellért. Hargita megye legmagasabban jegyzett labdarúgó-játékvezetőjét a szombati debütálás után kérdeztük.
– Ez volt az első középen vezetett mérkőzésem a másodosztályban, ami meghatározó, életre szóló élményt jelentett számomra. Amikor szerdán megkaptam a küldést, nem tagadom, elérzékenyültem, azt éreztem, hogy a sok munka, amit idáig beletettem, kifizetődik. Onnantól kezdve csak a mérkőzésre koncentráltam, készültem – osztotta meg Feleki Gellért.
Mint elmondta: komoly felkészülést követően állt a kezdőkörbe szombaton, megnézte a csapatok meccseit, amikről talált videót, elemezte őket, információkat szerzett azokról a játékosokról, akik „problémásabbak” lehetnek, akik vezéregyéniségek a csapatokban.
– Egy nappal a meccs előtt már a helyszínen voltunk a kollégákkal, átbeszéltük egymás felé az elvárásainkat, beszéltünk a meccsről. Mérkőzés előtt két órával érkeztünk a stadionhoz, ahol kezdtem izgulni. A pályára szerencsére ezt nem vittem át, végig nyugodt tudtam maradni. Nagyon jól éreztem magam végig – mondta a fiatal bíró. Hozzátette: érződött a különbség a második és a harmadik liga között, jóval intenzívebb, tisztább a játék a magasabb osztályban. Ezt segítette az is, hogy Besztercén a pálya nagy, jó minőségű a gyepe, így a csapatok is játszani próbáltak.
– Nem volt nehéz meccs, egy piros lapot kellett adjak a meccs vége felé, miután a hazai védő megkapta második sárgalapját. Összességében úgy érzem, jól lejárt, nagyobb játékvezetői hiba nélkül. Amit mindig el szeretnénk érni, mi, játékvezetők, úgy érzem, sikerült is: észrevétlenek tudtunk maradni Mindig szívesen fogok visszaemlékezni erre a napra, amikor debütálhattam a második ligában. Jó volt érezni és látni, hogy ennyien támogatnak otthonról, a tribünben még saját szurkolótáborom is volt. Ez volt az első, reméljük, hogy nem az utolsó! – számolt be Feleki Gellért.
