Hirdetés

Bővítés helyett bontás?

Két, nem megfelelően en­ge­dé­lyez­tetett építkezésnél rendelte el a létesítmények lebontását a Hargita Me­gyei Környezetőrség Ho­mo­ród­für­dőn. A terület hely­re­ál­lí­tása mellett öt­ven­e­zer lejes büntetést is ki­róttak a beruházóra, amiért nem szerezte be az összes hatósági dokumentu­mot. A tíz évre visszanyúló mu­lasz­tás­so­rozatban viszont nem csak a beruházó az egyetlen szereplő.

Pál Emil
Becsült olvasási idő: 7 perc
Bővítés helyett bontás?
Elkezdett építkezés Homoródfürdőn. Elrendelték a lebontását Fotó: Hodgyai István

Jelentős volumenű építkezési és területrendezési munkálatok zajlottak az utóbbi években Ho­mo­ród­für­dőn a Lobogó Resortot működtető BENLUMA Kft. kezdeményezésére. Az viszont, hogy ezeket mennyire végezték szabályosan, már kérdéses, ugyanis a beruházó nem váltotta ki a szükséges környezetvédelmi engedélyeket, és a szentegyházi polgármesteri hivatal azok hiányában hagyta jóvá a munkálatok elkezdését. Ennek rövid távú következménye az lett, hogy a megyei környezetőrség egy hozzájuk érkezett feljelentés kapcsán vizsgálatot indított, illegálisnak minősítette az építkezéseket, tetemes pénzbüntetést szabott ki, és elrendelte az épületek lebontását. A kiállított jegyzőkönyv megfellebbezésére tizenöt nap áll a beruházó rendelkezésére, amennyiben ezzel a jogával nem él, az építkezési területet az eredeti állapotba kell visszaállítani a rögzített határidőn belül. 


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!

Hirdetés

Többlépcsős engedélyeztetés, hiányzó fokokkal

Elsőként a BENLUMA Kft. tulajdonosát, Benedek Lukácsot kerestük meg az ügyben, aki szerint a szentegyházi városvezetést kellene az engedélyekről kérdeznünk. További kérdéseket nem tudtunk feltenni neki, rövid beszélgetést követően letette a telefont. 
A szentegyházi polgármesteri hivatal rendelkezésünkre bocsátotta az építkezések elindításához szükséges dokumentumokat, amelyekből kiderül, hogy az első, a bobpálya szomszédságában zajló beruházás engedélyeztetése – ahol a jegyzőkönyv kibocsátását követően még dolgozott a kivitelező – már tíz éve elkezdődött. A dokumentum szerint a beruházó egy multifunkcionális épület létrehozására kért engedélyt, amelyet a környezetvédelmi ügynökség által 2014‑ben kiadott határozattal váltottak ki egy évvel később. Csakhogy az építési engedély kibocsátásához négy további engedély beszerzését is kötelezően előírja a határozat, közöttük az Ásványkincsek Országos Ügynökségéét (ANRM) is, ami a borvízforrások jelenléte miatt elengedhetetlen.
Mint kiderült, ezeket a beruházó nem szerezte be. Mellesleg új építési engedélyt is ki kellett váltania egy módosítás mellett, mivel a korábbi érvényessége lejárt, és időközben megváltozott a tervezett épület területi helyzete. A 2021‑ben kiállított dokumentumban a pandémiára és az euró árfolyamának emelkedésére hivatkozik fő okokként a beruházó, kérve az engedélyek újrakiadását. Ám a környezetvédelmi ügynökség által kért jóváhagyások erre az időre sem érkeztek meg, így az engedélyt a 2014‑es környezetvédelmi határozatot figyelembe véve adták ki, immár 2021‑es pecséttel. 
A második építkezés hasznát – a Lobogó Spa 604 ezer lejes bővítése – már javában élvezik a turisták és a beruházó is, ám az építési engedélyt erre a projektre csak utólag váltotta ki a cég. Amint az önkormányzattól kapott dokumentumokból kiderül, a hivatal 2020-ban engedély nélküli építkezésért ezer lejre bírságolta a befektetőt, és felszólították, hogy helyezze legalitásba az épületet. Végül ez az ügy is fennakadt a környezetőrség szűrőjén.

Árthat a borvizeknek a „félig megbontott hegy”

A Hargita Megyei Környezetőrség igazgatója, Balla Izabella is megerősítette a do­ku­men­tu­mok­ból össze­gyűj­tött információkat, feltárva egy fontos tényezőt: Ho­mo­ród­für­dőt specifikus területté teszik altalajkincsei és természeti értékei, ezért a környezetvédelmi engedély kiállítása sem egyszerű, ráadásul inkább több szabályozás, mintsem egy engedély kiadásáról van szó. 

– Az említett dokumentum egy kezdeti határozat, ami megelőzi a további jóváhagyások és szabályozások lekérését, többek közt az ANRM szabályozását, ami kiemelkedően fontos

– tárta fel Balla, rámutatva, hogy ebben az esetben nem tudhatjuk, milyen káros hatással vannak vagy lehetnek a borvízforrásokra ezek az építkezések.

Hodgyai István
Épülő spa és szálloda. Vélhetően a bíróság dönt sorsáról


A helyzetet súlyosbítja, hogy a már elindított vagy befejezett építkezéseket nem tudja leszabályozni a felelős szakhatóság, így azok utó­lagos engedélyeztetését sem tudja jóváhagyni. Balla szerint minden ilyen esetben kötelességük kiegészítő büntetést adni a pénzbírság mellett, ami itt az épületek elbontását és a terület eredeti állapotába való helyreállítását jelenti. 

– Nagy mennyiségű követ, tört követ mozgattak és szállítottak el, a beruházó félig megbontotta a hegyet. Nem tudom, hogy adhatott erre engedélyt a szentegyházi polgármesteri hivatal

– jelezte Balla. 
A környezetőrség által kiadott jegyzőkönyv szerint a beruházó április 30‑ig kell végrehajtsa az előírt helyreállítási munkálatokat, ellenkező esetben bűnvádi eljárást indítanak ellene.

Két városvezetés siklott át felette

A bobpálya szomszédságában zajló építkezésre Rusz Sándor korábbi polgármester idején adták ki az első építé­si engedélyt, a másodjára ki­a­dott dokumentum alján már Lőrincz Csaba, a jelenlegi pol­gár­mes­ter neve áll. Meg­ke­re­sé­sünk­re Lőrincz azt mondta, hogy valószínűleg elnézték az engedélyeztetés dokumentációját, de az is lehet­sé­ges, hogy mivel az előző vá­ros­ve­zetés engedélyezte, abban a hitben, hogy a papírok rendben vannak, ők is így tettek. Lőrincz jelezte, kollé­gá­it többször is megkérte, illetve ő maga is igyekezett utánanézni a homoródfürdői engedélyeknek, történéseknek, de a hibalehetőség így 
is nagy. 
Sándor Lajos alpolgármester hasonlóan vélekedik, mint mondta, arra nincs potenciálisan lehetőség, hogy a jegyző és a pol­gármester minden do­ku­men­tu­mot rész­letesen ellenőrizzen. Ugyanakkor arra is felhívta fi­gyel­mün­ket, hogy a szóban forgó vállalkozóval többször adódott már nézeteltérés a be­ruházások engedélyeztetése kapcsán. 

– Ha a vállalkozó betartaná a törvényes kereteket, nem lenne gond. Folyamatosan olyan helyzetbe kerülünk az esetében, hogy a tényleges munkálatok megelőzik a papírmunkát

– így Sándor, aki szerint az újonnan épített bobpálya helyzete is annak felépítése közben rendeződött. 
Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy a kibocsátott engedélyeket Simó Árpád volt főépítész készítette elő, akit állítólag hasonló mulasztások és hibák elkövetése miatt menesztett a polgármesteri hivatal. 

Összeesküvést sejt a volt főépítész

Megkeresésünkre Simó Árpád azt mondta, ő mindig igye­kezett betartani a mun­ka­kö­ré­ben érvényes tör­vé­nye­ket, de nem állítja azt, hogy munkája során nem követett el hibákat. Azt is va­ló­szí­nű­nek tartja, hogy az említett esetben átsiklott a kör­nye­zet­vé­delmi dokumentá­ció hiányossága felett. Mint elmondta, a környezetvédelmi engedély kibocsátásához előírt dokumentumokat a beruházó feladata lett volna benyújtani a környezetvédelmi ügynökséghez, így ezeknek felülvizsgálata már nem a főépítész feladatai közé tartozik. Simó ugyanakkor nem tartja véletlennek, hogy újra egy neki tulajdonított „hiba” látott napvilágot, úgy véli, hogy a pozíciójából való eltávolítását követően megpróbálják szándékosan lejáratni. A volt főépítész jelezte, peres úton igyekszik tisztázni helyzetét a városvezetéssel. 
 



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!