Hirdetés

Biztató (kérdő)jelek

A Hivatalos Közlönyben október 18-án megjelent a Környezetvédelmi, Vízügyi és Erdészeti Minisztérium (MMAP) 2.265/2024-es számú, az állami finanszírozású roncstraktor-programot elfogadó rendelete. A gazdákat új traktorok és önjáró mezőgazdasági munkagépek megvásárlásában támogató programot a Környezetvédelmi Alap (AFM) bonyolítja le 500 millió lejes keretösszegből. Az AFM honlapján viszont továbbra sem elérhető a támogatási útmutató és módszertan, így a „tűkön ülő” gazdák konkrétumok helyett továbbra is kérdőjelekkel szembesülnek.

Vlaicu Lajos
Biztató (kérdő)jelek
Őszi szántást végző traktorok. Azt ígérik, évente visszatérő finanszírozással lehetne újra cserélni őket, de kevés a konkrétum Fotó: HN-archív

Miközben a gazdatársadalom jó részét már a január 17-i miniszteri bejelentés óta élénken foglalkoztatja a roncstraktor-program, és a témában azóta számos bejelentés született, lejárt a vele kapcsolatos közvita, a gépforgalmazók rendszeres „tájékoztatásokat” hirdetnek, valójában továbbra is kevés biztos információ áll az érdeklődők rendelkezésére. Az eddig rendelkezésre álló dokumentumokból, nagyobbrészt pedig sajtóforrásokból a program körülbelül így körvonalazódik: csak új traktorokat és önjáró mezőgazdasági munkagépeket lehet vásárolni, igény szerint a kapcsolható kiegészítőkkel – például eke, kultivátor, pótkocsi stb. – áfával együtt legtöbb 55 ezer euró – 275 ezer lej – értékben. Olyan magánszemélyek pályázhatnak, akik rendelkeznek érvényes termelői bizonylattal, nincsenek köztartozásaik, környezet elleni bűncselekményekben nem érintettek. A roncsprogram a megvásárolt gép vagy csomag árának 65%-át szubvencionálja, a 40 évnél fiatalabb gazdák esetében 80%-át (a többi önrész). Az értékjegy ellenében leadott régi jármű nemcsak traktor, hanem személygépkocsi, kisteherjármű is lehet. A pályázatot az AFM fogja lebonyolítani az Európai Unió által előírt, szén-dioxid-kibocsátás csökkentését finanszírozó alapból.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!

Hirdetés


Lapunk úgy tudja, Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi környezetvédelmi miniszter kedden tárgyalt Bukarestben az AFM vezetőivel. A szenátor lapunk megkeresésére azt mondta: a kiírás a roncsautó-programhoz hasonlóan működne, de a Környezetvédelmi Alap számos intézkedést el kell még végezzen a pályázat gyakorlatba ültetéséig. A kiírást még nem véglegesítették, a program elindításához előbb a mezőgazdasági gépeket forgalmazó cégek kell regisztráljanak az AFM-nél. Ezt következően a pályázók a kereskedőhöz kell forduljanak, és ott kell elvégezzék a részvételhez szükséges további adminisztrációs teendőket. A gazdák előzetesen le kell majd adjanak egy régi járművet, amelyet kivonnak forgalomból.

– Első körben kétszeres túljelentkezést fogadnának el, s miután a jelentkezéseket egyenként elbírálták, az elutasítottak helyett a támogatási listán soron következőket is figyelembe veszik, amíg a keretösszeg tart. Az elképzelés szerint az első etap kifutása szerint jövőre folytatnák a programot, ismét újabb költségvetést rendelve hozzá

– mondta Tánczos, kiemelve, sok még az ismeretlen részlet. A szenátor megjegyezte, azt javasolta az AFM illetékeseinek, hogy „a programmal ne az ügyeskedőket támogassák. El kellene kerüljük, hogy a program meghirdetését követő hónapokban itt-ott árulják a pályázatból vásárolt traktorokat, ehelyett azokat a gazdákat kell támogatni, akik aktív részesei a mezőgazdaságnak” – fogalmazott. 

Biztató (kérdő)jelek
Régi traktort használ a gazdák többsége. Lehetőség a cserére?

– Várjuk, hogy az általunk megfogalmazott javaslatokból hányat vesznek figyelembe, ugyanis egyelőre nincsenek világosan meghatározott kritériumok, például hogy hány hektár terület megművelése után jogosultak a gazdák traktorvásárlási támogatásra. Arra vonatkozóan is javaslatot tettem, hogy azok részesülhessenek támogatásban, akiket a Mezőgazdasági és Intervenciós Kifizetési Ügynökség (APIA) nyilvántart, mert ez bizonyítja, hogy a gazdák valóban földművelésből élnek

– jelezte Tánczos. 
Megjegyezte: miután a mezőgazdasági roncsprogram tekintetében egy választási évben, kampányperiódusban született intézkedésről beszélünk, „szokás szerint hamarabb jelentették be, minthogy kidolgozott támogatási programról beszélhetnénk”, így nehéz előre megmondani, hogy mikor indulhat a program. – Egyelőre készül a kiírás, amit figyelemmel követünk, és mihelyt fejlemények vannak, tájékoztatjuk a gazdákat – mondta a politikus. 



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!