– Mérföldkövet ért el: 300 gól az Erste Ligában. Mit jelent ez Önnek?

– Tavaly már megközelítettem ezt a gólszámot, nyilván szerettem volna ezt minél hamarabb megszerezni. Megfogalmazódott bennem, hogy jó lenne az új év előtt letudni ezt a mérföldkövet, de hála istennek, hamarabb sikerült.

– Jól indult számára az idény, hiszen vezeti a házi pontlistát és a liga élmezőnyében is van. Minek köszönhetően?

– Ennyi szezonnal a hátam mögött látom, hogy ez egy komplex folyamat. Sokszor nemcsak a befektetett munka a meghatározó tényező, vagy épp a körülöttem lévő játékosok befolyásolják ezt, hanem kell egy kis szerencse, kell egy kis önbizalom, amit az első két-három lövés meghoz. Úgyhogy ez egy összetett történet. Ha nem előbb, akkor később beindul a szekér. Volt rá példa, hogy az első hét meccsemen egy gólt se lőttem, aztán végül 24-25-tel végeztem. Szerencsére ezt tudom kezelni, mindig is tudtam. De persze jó löket az, amikor jól indul a szekér.

– Folyamatosan alakul a keret szezonról szezonra, és van pár „vén róka”, aki maradt. Ez mekkora teher?

– Tehernek nem teher, szerintem felelősségnek fogjuk fel, hogy van egy csomó fiatal, akinek át kell adni mindazt, amit mi előttük megszereztünk, és hogy ők ebből profitáljanak mind profizmus, mind taktikai elemek, egyéni képességek terén. Próbáljuk segíteni a fiúkat, hogy minél hamarabb vegyék fel ezt a tempót.

– Hogyan látja belülről, van egy egészséges egyensúly?

– Attól függ, ki mit tekint egészséges egyensúlynak, hogy mi a csapat célja, melyek az elvárások és hogyan tudjuk azt teljesíteni.

– Akkor megfordítom: milyen elvárással, célkitűzéssel vágtak neki az idénynek?

– Minket nem tájékoztattak, vagy nem mondták el, hogy mi a fő cél, vagy mi lenne az, ami elég lenne ehhez a kerethez. Én úgy gondolom, hogy a minimális cél a rájátszás, és ott minél jobban szerepelni. Tehát az első négy-öt pozícióban benne kell lenni ahhoz, hogy megmutassuk: mi Csíkszereda vagyunk.

– Erste Liga-szinten nagy átalakuláson mentek át a csapatok keretei. Talán egyedül a Brassó lóg ki ebből. Rengeteg a fiatal… Ez plusz vagy mínusz a ligára nézve?

– Egyik szempontból mínusz, mert szintkülönbségről vagy színvonalesésről beszélhetünk. Ha gördülékenységről beszélünk, akkor tömörebb a liga. Tehát ha a Brassó keretét nem számoljuk, akkor úgy gondolom, hogy a csapatok elég közel vannak egymáshoz. Ezért közönségszórakoztató mérkőzések várhatók, ami jobb, mintha csak két-három csapat lenne, aki nagyon elhúz, s így egyoldalúvá válna a bajnokság. Most nagyon kiegyensúlyozott a bajnokság, bárki megverhet bárkit. Brassó sem úgy muzsikál, ahogy elvárták tőle a nyáron. A többi csapat, úgy gondolom, nincs olyan messze a másiktól, inkább a napi forma dönt.

– Hogyha visszatekint eddigi karrierjére, melyek a meghatározó mélységek és magasságok?

– Szerintem mélységet nem éltem meg. Inkább adódott olyan csapat vagy olyan élethelyzet, ami nem azt szolgálta, amit elképzeltem magamnak. Ott gyorsan váltottam. Ez a Dunaújváros–Újpest közötti pár hónap volt. Gyorsan vissza is igazoltam Dunaújvárosba. A magasságokról többet tudnék beszélni, hisz van öt Erste Liga-győzelmem. Mind az öt nagyon különleges. Itthon nyertem egyet, de nyilván abban nem voltam annyira meghatározó szerepű játékos, mint a másik négyben, hisz akkor itt volt az a Novák–Hurtaj–Sikorcin trió, akik húzták az egész csapatot, a ligában kiemelkedőek voltak, mi inkább csak kiegészítő szerepet kaptunk az egészben. Aztán a következő négyben, úgy gondolom, meghatározó alakja voltam a győzelemnek. A Miskolc különleges hely volt, egy új közegbe kerültem, új játékosokkal, új edzővel, aki addig felnőttcsapatot nem is edzett, úgyhogy élménydús szezon volt. Aztán itthon zsinórban három nyereség. Az egyik bajnokságot a Covid miatt félbeszakították, akkor kitűnő csapatunk volt. Ha végigengedik a bajnokságot, akkor a Fradinak köze nem lett volna a döntőhöz, a megosztott győzelemhez. Ezt a mai napig nem értem, hogy az Erste Liga miért adta oda nekik ajándékba. A következő kettőben olyan szépen tudtuk megnyerni a ligát, hogy igazából ellenfelünk sem volt.

– Válogatottság... Van Önben hiányérzet?

– Kipróbáltam, elértem a célom. Magyar válogatott lettem! Nyilván szerettem volna nemzetközi tornán, világbajnokságon szerepelni, vagy legalább olimpiai selejtezőn, egyik sem jött össze. Kifogásokat kereshetnék, hogy miért nem válogattak be... De nem vagyok elégedetlen. Én ezt az öt évet kiböjtöltem ahhoz, hogy magyar válogatott lehessek. Utána megkaptam a lehetőséget, behívtak, megnéztek több edzővel is. Hogy miért nem kerültem be a végső keretbe, az megint más tál tészta. Nem vagyok elégedetlen, örülök, hogy azt, amit kitűztem magamnak, elértem.

– Ha már válogatott: miben különbözik egy klubcsapatban helytállni és miben a válogatottban, amikor a címeres mez van Önön?

– Hú, teljesen más! Klubszinten van egy szerep, amit ha jól csinálsz, akkor az meghatározó. Viszont lehet, hogy a válogatott egy másik szerepben számít rád. Nálunk nyilván más a helyzet, mert ugye itt a helyi játékosok a román válogatottba mennek, de a saját nemzetet képviselni, amikor a magyar himnusz csendül fel, az számomra felemelő. Amikor először behívtak, gólt is lőttem, nyertünk is. A végén fölcsendült a magyar himnusz... Az teljesen más történet, mint klubban játszani.

– Korábban a Steaua volt a fő riválisa a Sportklubnak, most már a Brassó és a Gyergyói HK. A közönség szintjén is. Ezt hogyan élik meg a jégen?

– Ha profi módon tesszük a dolgunkat, akkor ezzel nem foglalkozunk. Nyilván szembejön velünk is a közösségi médián keresztül sok minden. Én úgy vagyok vele, hogy amíg szidnak, addig valamit jól csinálok. Szóval igazából nem befolyásol. Két jó csapatról beszélünk egyébként. Ugye játszottunk döntőt is két évvel ezelőtt, Erste Liga-döntőt, az is meghatározó élménye a karrieremnek. Hogy a szurkolók hogyan állnak hozzá, azt én nem tudom és nem is akarom megítélni. Próbálok a lehető legjobban teljesíteni a klubom számára. A szurkolók próbálnak mindent megtenni a saját klubjuk számára. Ezzel semmi gond nincs. 

– Gyergyószárhegyiként, a gyergyói hokiból érkezve milyen érzés a Gyergyó ellen játszani?

– Semmilyen. Őszintén mondom, hogy semmilyen érzelmi töltete nincs számomra. 13 és fél évesen Magyarországra igazoltam. A gyergyói hokitól nem sokat kaptam. Volt egy edzőnk, aki csinálta a csapatát, míg a tagdíjat a szülők befizették. Tehát maga a gyergyói hoki nem tudott befolyásolni, nem tudott hozzátenni a karrieremhez. Persze, köszönöm, hogy volt jég, köszönöm a korábbi edzőmnek, aki ezt elkezdhette, de érzelmi töltete számomra nincsen. Ugyanolyan a Gyergyó ellen játszani, mint a Brassó vagy a Miskolc ellen. Igazából sokkal nagyobb érzelmi töltete volt annak, amikor Miskolcra igazoltam Csíkból és a Sportklub ellen kellett játszani. Az sokkal nehezebb volt érzelmileg.

– Mennyire összeegyeztethető a család és sport?

– Nehezen! Kell hozzá egy megfelelő pár, aki ezt tolerálja, segíti és úgymond alárendeli magát a családnak. Tényleg, a feleségem nélkül nem működhetne ilyen komfortosan sem a karrierem, sem a családi harmónia.

– A gyermekei hogyan viselik?

– Jól! Ők már megszokták. Ebbe nőttek bele, hogy apa egy-két hétre elmegy hokizni, éjszaka vagy hajnalban jön haza. De nyilván az első az, hogy akkor velük töltöm azt a napot, vagy próbálok több időt velük tölteni, vagy átvenni terhet a feleségemtől, hogy érezze, én is visszaadok abból, amit tőle kapok.

– Gondolkodott azon, hogy mi lesz az aktív pályafutása után? Marad a hoki mellett, vagy más kilátásokkal számol?

– Nem vagyok benne biztos, hogy a hokiban szeretnék maradni. Ezt majd a jövő eldönti. Négy-öt éve saját vállalkozásom van, táplálék-kiegészítőket forgalmazok. De nem mondok biztosra semmit. Az is lehet, hogy a hoki mellett maradok, attól függ, hogy milyen lehetőségem lesz. Edzőként jelenleg nem tudom elképzelni magam, vezetői pozícióban azonban igen. Majd a jövő választ ad erre is.

– Szülőként a palánk másik feléről?

– Szülőként persze! Amíg a gyermekek élvezik és szeretettel csinálják, addig én ott vagyok, támogatom őket. Persze nem erőltetem, mert tudom, hogy mennyi lemondással jár, milyen útvesztői vannak, úgyhogy azért nem egyszerű. Egy hosszú út, aminek nagyon sok buktatója van, ezért nem biztos, hogy könnyű és olyan jó ötlet, mint ahogy egyesek látják kívülről.