Albu István távozik a Figura éléről
Kilenc év után távozik a gyergyószentmiklósi színháztól Albu István igazgató, aki november 10-től a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházat vezeti. Az elmúlt időszak kihívásairól, eredményeiről sajtótájékoztatón számolt be a leköszönő intézményvezető. Utódja – megbízott igazgatóként – a társulat színésze, Kolozsi Borsos Gábor lesz.
Bár saját döntésem volt, az az érzés kísért, mint amikor a családjából szakad ki az ember, hiszen kilenc évvel ezelőtt, amikor idejöttem, önzetlenül fogadtak be a gyergyóiak. Nagyon sok mindent köszönhetek ennek a kilenc évnek, életem legfontosabb időszaka volt, mind színházi emberként, mind magánemberként. A szeretet és nyitottság, amit érkezésemkor tapasztaltam, mindvégig megmaradt, és ez a legfontosabb – fogalmazott a távozását bejelentő sajtótájékoztatón Albu István, kiemelte: nagyon sok nehézség adódott az elmúlt kilenc évben, ennek a színháznak a működése kisebbfajta csoda, és azoknak az embereknek köszönhető, akik itt dolgoznak.
Az elmúlt kilenc év mérlege
A leköszönő színházigazgató az elmúlt időszak számadatait ismertette: 52 bemutatót, 125 turnét és vendégszereplést tartottak itthon és külföldön, és a 2022-ig tartó, a művelődési házban töltött időszakban 60 vendégelőadást szerveztek. A Figurát 15 díjjal jutalmazták ebben az időszakban, ez mutatja, hogy mind a magyar, mind a román szakmai közösség figyel a társulatra.
– Nagyon sok olyan fiatalt ismertem meg Gyergyóban, akikben nagy a tenni akarás, értékes művészekként ösztönözni tudnak másokat is: őket igyekeztünk bevonni a színház működésébe, hiszen úgy gondolom, olvasztótégelye kell legyen ez az intézmény mindazoknak a művészeknek, akik megpróbálnak itthon boldogulni
– mondta Albu István, hangsúlyozva, hogy az elkövetkező generációknak a színházon át lehet értékeket, értékrendszereket átadni, megmutatni, de nagy felelősséggel bír a kulturális intézmények mindegyike, és a civil szervezetek is a fiatalok világképének alakításában.
Járvány és költözés nehezítette a színház mindennapjait
A sajtótájékoztatón Albu István a nehézségekre is kitért: a koronavírus-járvány ideje alatti megpróbáltatások, majd a művelődési központ felújítása miatti költözés alaposan próbára tette a színház működési lehetőségeit.
– A koronavírus-járvány túlélési időszak volt, amikor a néző és a színész találkozása helyett a közösségi felületeken próbáltunk jelen lenni hangsúlyosan: tanulságokat tudtunk levonni ebből is.
2022-ben, a művelődési központban elkezdődött felújítás miatt költöznünk kellett a jelenlegi helyszínre, az öntöde épületébe, ahol akkor sem fűtés, sem víz-, sem villanyhálózat nem volt. Az épületet használhatóvá tudtuk tenni: ez mutatja ennek a szűk közösségnek az erejét, a közös munkát és a kitartást. Idén le kellett mondanunk a kétévente szervezett Kisebbségi színházak kollokviumáról, egyrészt anyagi okok miatt, de elsősorban a helyhiány miatt. A fesztivál három kiadást ért meg az elmúlt kilenc évben, legutóbb a csíkszeredai és székelyudvarhelyi színházakkal közösen tudtuk megszervezni, helyhiány miatt. Most ők is hasonló nehézségekkel küzdenek a székhely felújítása miatt
– vázolta a felmerülő problémákat Albu István, kiemelve: rendkívül fontosnak tartja, hogy a színház mihamarabb visszakapja a művelődési központ épületét, hiszen a város lüktetését, a közművelődési törekvések helyszínét biztosította, és egy helyet, ahol a művészetkedvelők csoportosulni tudtak.
Lenyomat a színház történetében
– Nagyon sok mindent viszek magammal Gyergyószentmiklósról. A szakmai dolgok mellett elsősorban az emberi kapcsolatokat, azok hatását az életemre. Remélem, sikerült adnom is cserébe, úgy tudtam működtetni a színházat, hogy abból a közösség igazán tudott meríteni
– mondta Albu István, megköszönve a gyergyóiak türelmét és bizalmát, és biztosítva a színházat arról, hogy a segítségére bármikor számíthatnak.
A leköszönő színházigazgató családi döntésként beszélt Sepsiszentgyörgyre való költözéséről: felesége, Vajda Gyöngyvér, a Figura Stúdió Színház színésznője a következő évadtól távozik a gyergyói társulattól.
A város polgármesterével való egyeztetést követően a társulatot megbízott igazgatóként Kolozsi Borsos Gábor színész fogja vezetni.
Albu István májusban, a craiovai UNITER-gálán vette át a legjobb rendezésért járó elismerést a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatával színre vitt III. Richárd előadásért. Az elmúlt években több erdélyi társulatnál rendezett nagy sikernek örvendő darabokat, többek között Molière, Shakespeare, Csehov és Dosztojevszkij műveit is színre vitte.
Vele készült májusi interjúnkat itt olvashatják:
Egyre több III. Richárd-hasonmás jár közöttünk…
A legjobb rendezésért járó elismerést vette át Albu István rendező, a Figura Stúdió Színház igazgatója a craiovai UNITER-gálán a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatával színre vitt III. Richárd előadásért. A díjátadóról Gyergyóba hazaérkezett rendezőt a színház mai szerepéről, az emberiséget foglalkoztató és mindig visszatérő témákról, valamint a klasszikusok és a rockzene kapcsolatáról kérdeztük.

