A város Gyilkostó felőli kijáratánál, a Both vára kápolna alatt, mesés környezetben kapott helyet az akkor a környéken még újdonságnak számító gyermekotthon. Az udvaron focipálya, trambulin, hinták, gyümölcsfák és fóliaház, a tágas otthonban pedig igazi ünnepi hangulat fogad. Adventi naptárak számolják a karácsonyig hátralévő, végtelennek tűnő időt, s a feldíszített szobák, folyosók a várakozás örömét hirdetik. A karácsony itt is igazi ünnep, terített asztallal, karácsonyfával, egymás megajándékozásával és a gondoskodásért érzett hálával. A hiányérzetre nem fordítanak energiát, de a mély gyermeki tekintetekben ott van minden, amit teljes családban élőként elképzelni sem tudunk. 
– Orvosként sok édesanyával kerültem kapcsolatba, akik nem várt gyermeket szültek: közülük sokakat ott is hagytak a szülészeten. Ugyanakkor a segélyszervezetben végzett munkánk során több családot láttunk, ahol a gyermekek nagyon rossz körülmények között nevelkedtek. Őket a szociális osztállyal együttműködésben látogattuk, és amennyiben ők 
úgy látták, hogy ki kell emelni a családból, a gyermekek a maroshévízi gyermekotthonba kerültek. Ezt az intézményt sok éven át segítettük élelmiszerrel, ruhaneművel,
valamint támogatást nyújtottunk a felújításához is, viszont egyértelmű volt az igény arra, hogy itt a városban is létesítsünk egy otthont. Így amikor a német alapítvány vezetősége felajánlotta a segítségét, egy pillanatig sem gondolkodtam: elkezdtem helyszínt keresni, ahol elhelyezhetjük a gyermekeket – meséli Jeszenszky Teréz, aki férjével közösen több évtizede az Ora International Egyesület kereteiben végzi a segítségnyújtás emberfeletti munkáját. Az otthonnak a város szélén találtak megfelelő telket: a két év alatt felépült ingatlan szinte napok alatt benépesült csecsemőkkel és három év alatti gyermekekkel, nemcsak Hargita megyéből, hanem az ország különböző részeiről hoztak ide kiskorúakat.

Nehéz időszak volt, hiszen a babák etetése, felügyelete állandó figyelmet igényelt, és hosszú időbe telt, amíg megerősödtek és elkezdtek fejlődni. Mindegyikük az otthon falai között nőtt fel, és 18 éves korában, vagy az utógondozást követően ment és megy el innen. Mivel a gyermekvédelmi törvény értelmében azokat a hétévesnél kisebb gyermekeket, akiket intézményesíteni kell, csak hivatalos nevelőszülőhöz lehet elhelyezni, és most már más családi otthonok is vannak, régóta nem kaptunk új gyermeket, legutóbb öt évvel ezelőtt érkezett. Így most a legfiatalabb lakónk egy tízéves kisfiú – enged betekintést a családi otthon működésébe Jeszenszky Teréz. 
A házba tanulási időben érkezünk: néhányan már befejezték a leckeírást, ők a tiszta ruhákat hajtogatják, válogatják és rakják a szekrényeikbe, de közben nagyon várják, hogy kérdezzünk tőlük is valamit. S amikor végre mesélhetnek, egymás szavába vágva sorolják mindennapjaik teendőit, örömeit és céljait.
József tízéves: nem a kedvence a tanulás, de mivel muszáj, könnyen és gyorsan megtanulja a leckét, utána pedig az éppen aktuális házimunka elvégzésében vesz részt. Imád biciklizni a barátaival és nagyon várja a karácsonyt, de boldogan mesél a Terézke nénivel közös kertészkedésről, a kirándulásokról és vég nélkül mosolyog. Éva épp a szobájában rak rendet és megmutatja az égősort, amit az ágya fölé tett, hogy emlékeztesse az ünnep közeledtére. De nemcsak ez jelenti a várakozást számára: az otthonban csomagokat készítettek rászoruló családoknak, hogy szebbé tegyék számukra az ünnepet. Éva testvére, Katalin már huszonegy éves: közel két évtizede él az otthonban testvéreivel együtt. Ő már utógondozásban van, mindenes a házban: takarít, mos és segédkezik a konyhán, ahol szívesen kísérletezik, most épp a karácsonyi töltött káposzta elkészítését tervezi. Bár úgy tűnik, hogy „ittragadt”, határozott céljai vannak, most épp egy virágkötő tanfolyamot nézett ki magának, ehhez kéri a támogatást, és meg is kapja.

Mindegyiküket valamilyen segítséggel engedjük útjukra: a fiúk általában hajtási engedélyre kapnak támogatást, a lányok nyelvvizsgára vagy valamilyen tanfolyamra, hogy legyen lehetőségük munkát találni. Olyan is van, aki egyetemre készül, őt is támogatjuk a céljai elérésében. Nagyon jó tapasztalat, hogy összetartanak, és amikor innen elmennek, akkor is tudnak egymásról, tartják a kapcsolatot – mondja büszke örömmel Jeszenszky Teréz.
Az otthon második emelete mára kiürült, csak a földszintet és az első emeletet használják, itt kapnak helyet a kétágyas szobák, az ebédlő, a társalgó szoba, a konyha és a fürdőszobák. Az egykori babaszoba mára az igényeknek megfelelően számítógépes teremmé alakult, ahol az online oktatás ideje alatt tanulhattak a gyerekek. Jövőre két diák fog érettségizni: ők egy testvérvárosi küldöttségtől laptopokat kaptak, így könnyebben készülhetnek a megmérettetésre. 
Csongi a Batthyány Ignác Technikai Kollégium média szakán tanul és angol szakon szeretné folytatni a tanulmányait a Sapientián. De más területeken is megállja a helyét, ottjártunkkor épp a matekleckében segített egy kisebb társának: úgy gondolja, több lehetőség közül választhat majd, de mindenképp érdekli a tolmács–fordító szakterület. 
Erzsébet pincér-szakács képzésen tanul és elvágyódik innen, valami teljesen mást szeretne tevékenykedni, mint eddig, betegeskedő édesapját említi, a róla való gondoskodás fontos része lesz felnőtt-mindennapjainak. 

Az udvaron két fiú focizik: boldogan integetnek búcsúzóul, s ahogy a városközpont felé haladunk, arról kérdezem Jeszenszky Terézt, hogyan tud idős nőként is energikusan, bölcsen és határozottan jelen lenni tizennégy gyermek és megannyi rászoruló család életében.
– Hajt valami belső erő, s bár sokszor elfáradok, mindennap új kihívások, problémák jelentkeznek, amelyeket meg kell oldani, és a gyermekeket fel kell nevelni, el kell indítani az úton – mondja mosolyogva, a legnagyobb természetességgel. S ha lehetne egy karácsonyi kívánsága, szeretné együtt látni néhány órára mindazokat a gyermekeket, fiatal felnőtteket, akik az otthon falai között nevelkedtek. 
Az Ora International segélyszervezet munkáját a RO 66 0000 0600 0323 4252 számlaszámon lehet támogatni (Asociația ASUC Ora International).