A rönkszállító autókat ellenőrzik
Hargita megyében 15 kamera követi majd a faanyag szállítását. A legforgalmasabb útvonalakra, köztük az E578-as jelzésű országútra telepítendő rendszer a szállítmányok ellenőrzését segíti majd digitális adatösszevetéssel. A tervek szerint a rendszer az év végén lesz üzemképes.
Több megyét – Brassó, Kovászna, Hargita, Maros és Szeben – érintő regionális kamerás megfigyelőrendszert telepítenek az Országos Helyreállítási Terv (PNRR) finanszírozásával. A tervek szerint ezekben a megyékben körülbelül 50 nagy felbontású kamerát szerelnek fel. Nagy Dániel, a Brassói Területi Erdőőrség erdészeti és vadállományi ellenőrzésért felelős igazgatója kifejtette: a kivitelezést magáncégek végzik, míg a kamerák felszerelése a Környezetvédelmi, Vízügyi és Erdészeti Minisztérium projektje.
Hargita megyében 15 kamerát telepítenek
Hargita megyében várhatóan mintegy 15 kamerát telepítenek. Ezeket elsősorban a legforgalmasabb utak, többek között az E578-as mentén helyezik el, mivel a cél, hogy a faanyag mozgását a feldolgozóüzemek irányába a fő szállítási útvonalakon nyomon kövessék.
– A rendszer első fázisát – a kamerák telepítését – májusig kell befejezni. Ezt követően a Brassóban létrehozott központi megfigyelőállomást rendezik be, ahová a kamerák szolgáltatta adatok befutnak. A kivitelezők szerint a rendszer várhatóan az év vége felé válik működőképessé. Kezdetben előfordulhatnak kisebb hibák, amelyeket azonban idővel kiküszöböl az üzemeltető, akárcsak a korábban bevezetett SUMAL2 rendszernél
– mondta Nagy Dániel.
A rendszer főbb ismérvei
Az igazgató a rendszer működési elvéről azt mondta: a kamerák rögzítik az elhaladó járművek rendszámát és rakományát, majd ezeket az adatokat összevetik a fuvarlevelekben és a SUMAL2 rendszerben található információkkal. Ha a szállított mennyiség meghaladja az engedélyezett mennyiséget, a rendszer riasztást küld a központba. Ilyenkor a hatóságoknak gyorsan kell reagálniuk: rendőri közreműködéssel megállítják a járművet, ellenőrzik a rakományt, és szabálytalanság esetén bírságot szabnak ki, valamint elkobozzák a többletfaanyagot
– A rendszer hatékonyságát a személyzet hiánya korlátozhatja. Minden megyében legalább egy-két munkatárssal többre lenne szükség, akik folyamatosan figyelik a beérkező adatokat és képeket, valamint a rendőrséggel közösen intézkednek a szabálytalanságok esetén
– tette hozzá az igazgató.
A SUMAL2 rendszerrel kapcsolatosan kiemelte: az elmúlt időszakban sokat fejlődött, a kezdetekhez képest jelenleg jobban működik. A kamerás rendszer esetében is hasonló fejlődést várnak, bár mint mondta, ehhez időre és türelemre van szükség.
Nincs mindenhol 5G
– Eredetileg a program nagyobb volumenű volt: mintegy 350 megfigyelési pont telepítését tervezték, beleértve az erdős területeket és a mellékvölgyeket is. Azonban technikai okok miatt, elsősorban a megfelelő mobilhálózati lefedettség hiányában, végül a főutak mentén telepítik a kamerákat, ott ugyanis az 5G hálózat biztosítja a stabil adatkapcsolatot. Emiatt a felszerelendő kamerák száma csökkent. A rendszer irányítóközpontja Brassóban lesz, ahol már kialakították a szükséges infrastruktúrát, de a berendezések egy részét még nem üzemelték be
– részletezte Nagy Dániel.
×
×
