A felújítás alatt álló csíkszeredai városházán jártunk
Nem túlzás kijelenteni: életmentő felújításon megy keresztül a 140 éves csíkszeredai városháza – jelentette ki Korodi Attila polgármester kedden, amikor a sajtó képviselői bejárhatták az újjászülető épületet.
A Csíkszereda polgármesteri hivatalát és más intézményeket befogadó Vár tér 1. szám alatti épület tatarozása – a homlokzatok felújításán túl – magában foglalja az ablakok cseréjét, az alagsor és padlástér szigetelését, a fűtés- és villanyhálózat cseréjét, valamint a tűzvédelmi rendszer építését, a tetőhéjazat cseréjét és 198 napelempanel felszerelését, illetve az udvar rendezését. Mint a polgármester rámutatott: a munkálatok során derült ki, hogy az épület szerkezete több helyen meggyengült, sok, korábban nem feltűnő hibát részleteiben is feltártak: a tetőszerkezet és a födémszintek elmozdultak, és a szerkezeti elemek egy földrengés esetén akár össze is omolhattak volna.
Az épület középső, háromszintes része 1888-ban készült, homlokzata a kezdetekben északi és déli irányban kétszintes, öt-öt ablakos volt, majd a két oldalszárnyat később, 1913-ban építették hozzá. Mint Csiby Attila építésvezető közölte: érdekesség, hogy jelentős minőségbeli különbség figyelhető meg az eredeti és a később toldott részek között, például az oldalszárnyak fafödémes tetőzete jóval gyengébb az eredeti porosz födémesnél.
.jpg)
Az épület hasznos felülete mintegy 6700 négyzetméter és 270 termet foglal magában, vagyis több mint 270 ajtót szükséges felújítani – a fehérre festett belső ajtók egyébként kihívást jelentenek: egy keret felújításán három személy egy hétig dolgozik, amíg a nyolc réteg festéket hőlégfúvóval és csiszolópapírral sikerül letisztítani.
– A külső vakolat felülete nagyjából hétezer négyzetmétert, a belső falfelületek festése és vakolása 24 ezer négyzetmétert jelent
– jegyezte meg a szakember.
.jpg)
A restaurálás során megőrzik az eredeti klasszicista stíluselemeket, miközben az épület korszerű energetikai és biztonsági rendszert kap.
A 19. század végén épült, eklektikus stílusú – klasszicista jegyeket is hordozó – városháza rendbetételére 25,2 millió lejt szánnak, amelyből 17 millió lejt az Országos Helyreállítási Terv (PNRR), 8,2 milliót a város saját költségvetéséből biztosít. A felújítás műszaki tervezését és a kivitelezést az Impex Aurora Kft., a Tectum Company Rt. és az ARC Studio Kft. alkotta konzorcium végzi – a cégcsoportosulás már tapasztalt műemlék épületek felújításában, ők dolgoztak a Márton Áron Főgimnázium, Mikó-vár, és jelenleg is dolgoznak a csíkszeredai Városi Művelődési Ház korszerűsítésén. A városháza felújítását várhatóan 2026 végére fejezik be.
.jpg)

