A csillagokat is elhozzák a csíksomlyói nyeregbe
Emlékezetes közösségi eseményre készül a Bagossy Brothers Company: Erdélyben először a csíksomlyói nyeregben láthatja a közönség a zenekar Csillag az égen című koncertműsort holnap este.
A csíksomlyói nyeregben ad nagyszabású ingyenes koncertet a Bagossy Brothers Company szombat este, ahová a több mint tíz éve Gyergyószentmiklóson alakult zenekar a Csillag az égen című – slágereik népzenei átdolgozásával és hangszerelésével, autentikus népzenei elemekkel, népzenészek és néptáncosok bevonásával készült – koncertműsorát hozza el. A beharangozó sajtótájékoztatón – áprilisban – Tatár Attila, a zenekar gitárosa úgy beszélt róla: a produkció egy dramaturgiai ív mentén épül fel, és egy, a népdalokban is gyakran megelevenedő történetet mesél el: megjelenik a találkozás, a szerelem és a kedves hazavárásának motívuma is.
– A Csillag az égen projektet két évvel ezelőtt kezdtük el, és mindannyiunk számára azonnal egyértelmű volt, hogy amikor „hazahozzuk”, a csíksomlyói nyeregben szeretnénk bemutatni, hiszen ez a Kárpát-medencei magyarság egyik legjelentősebb zarándokhelye, emellett rendszeresen helyszínül szolgál kulturális és más közösségi rendezvényeknek is. A produkciót először Budapesten az Erkel Színházban mutathattuk be, de Székelyföldön nincs ennél megfelelőbb helyszín egy ilyen nagy ívű műsor számára – nyomatékosította.
A szabad tér kihívásai
A koncert előtt a műsor előkészületeire, a technikai részletekre, a színpad felállítására voltunk kíváncsiak, a kulisszatitkokba Dancs Zsolt produkciós menedzser, Fábián Levente, az Alfa Sound Light & Stage tulajdonosa és Pintér Ádám fénytervező és -technikus avatott be. A koncertnek egy 14-szer 14 méter széles, tíz méter magas színpad ad helyet. Mivel a helyszín szabadtéri, rengeteg strukturális biztosításra van szükség, a színpad stabilitását biztosító tartályokban 22 tonna víz van, ami a megszokott mennyiség csaknem duplája – mondta el Fábián Levente. A hatalmas „nézőtér” okán a hanglefedettséget is másképp számolják, mint egy zárt helyiségben vagy védett téren – például egy városközpontban –, a cél az, hogy a leghátsó sorban állók is ugyanolyan hangerővel és minőségben élvezhessék a koncertet, mint a színpad előtt lévők. Mint mondta: az Erkel Színház – ahol 2024 októberében bemutatták a Csillag az égen című műsort – egy kétezer férőhelyes, kiváló akusztikával, fix adottságokkal rendelkező terem – s bár pontosan azt a hangzást nyílt térben nem lehet reprodukálni, a nyeregben ugyanazt az élményt igyekeznek visszaadni, amit ott kapott a közönség.
– Csíksomlyón ki kell egyezzünk vagy meg kell küzdenünk a terület adottságaival – a több tonnás technikai elemeket szállító teherautókat például egy lánctalpas jármű kellett kihúzza a helyszínre –, a természet viszontagságaival, az időjárással, és azzal, hogy egy szélcsatornában vagyunk, a szél pedig az érzékeny mikrofonok ellensége. Ennél nehezebb helyszín talán nincs is Erdélyben, és bár teljesen más lesz a műsor hangzása, mint egy zárt teremben, ígérjük, hogy nem lesz gyengébb vagy rosszabb – nyilatkozta. A koncerten a legújabb generációs Meyer Sound hangrendszer szólal meg, a tavalyi Guns N’ Roses-koncerten vagy az idei Metallica világ körüli turnén is ilyenek „dolgoztak” – csupán más elosztásban és mennyiségben, mondta Dancs Zsolt, hozzátéve: arra törekednek, hogy minden apró hang, valamennyi népi hangszer tökéletesen élvezhetően megszólaljon.
Napnyugta és csillagos ég
„Elhozzuk a csillagokat is” – válaszolta Pintér Ádám, a zenekar fénytervező és -technikusa érdeklődésünkre, hogy milyen látványelemekre számíthat a közönség szombaton. A helyszín száznál is több lámpa és reflektor segítségével lesz megvilágítva, a színpadon a zenekar által megálmodott díszlet kap helyet, s mivel az est legalább annyira táncműsor, mint amennyire koncert, a fények feladata az, hogy kiemeljék, keretezzék, aláhúzzák a zene és tánc együttesét, hogy segítsenek a történetmesélésben.
– Az Erkel Színház zárt tereihez képest nehézség, hogy Csíksomlyón jóval nagyobbak a távolságok, és épp a koncert kezdésekor lesz napnyugta, de biztos vagyok benne, hogy a lemenő nap fénye hozzáad majd az élményhez, és gyönyörű lesz az egész – vélekedett. A Csillag az égen produkció részeként húsz táncos és tizenkét zenész lép színpadra, a technikai és a művészi stáb összesen hetven személyt számlál. A Bagossy Brothers Company tagjai mellett fellép a Cika zenekar és barátai, a zenei anyagot a budapesti Bartók Táncegyüttes táncosai kísérik, a professzionális koreográfiákat Berecz István táncos alkotta meg, az est színpadra állításának rendezője pedig Vecsei H. Miklós.
Szem-szájnak ingere
Dancs Zsolt hangsúlyozta: kiemelt figyelmet fordítanak a biztonságra, valamint a nézők szórakoztatására, kiszolgálására is. Az érdeklődőket már a koncert előtt, 18 órától kezdődően étel- és italsátrak várják a helyszínen. A másfél órás koncertszínházi előadást a régi táncházmozgalmakat idéző, a közösségi együttlétet erősítő szabadtéri táncház követi, ami szintén az élményt hivatott teljessé tenni. A teljes estet rögzíti egy erdélyi filmesekből álló csapat, mivel a kivételes alkalomról 90 perces koncertfilm is készül. A rendezvény társszervezője Csíkszereda Város Polgármesteri Hivatala, a Hargita Megyei Kulturális Központ és a Zengőtér Egyesület.
A teljes esemény ingyenes, de kulturális jelentősége mellett fontos társadalmi célt is szolgál: a koncert ideje alatt adománygyűjtést szervez az RMDSZ Csíki Területi Szervezete a parajdi bányakatasztrófa miatt nehéz helyzetbe került családok megsegítésére. A szervezet sátra a nyeregben a székelykapu mellett kap helyet, ott lesz lehetőség készpénz adományozására vagy interneten keresztül történő utalásra.
Fontos tudnivalók
A mozgáskorlátozottak feljutását a Hargita Megyei Mozgássérültek Egyesülete biztosítja: a Szent István Otthon előtti parkolóból (Szék utca 152. szám) 18 órakor. Jelentkezni a 0759–800919-es telefonszámon lehet. Ajánlott parkolóhelyek: Brassói út, Baromtér utca, Erőss Zsolt Aréna parkolója, bevásárlóközpontok parkolói. Emellett a csíksomlyói borvízforrás melletti, közel tízhektáros területen is lehetővé teszik a személygépkocsik parkolását, illetve rendelkezésre áll a csíksomlyói kegytemplom melletti parkoló is.
A koncertre buszjáratokat indít a Csíki Trans: indulás: buszpályaudvar 18.00, 18.30, 19.00, 19.30, 20.00 – Fenyő hotel; Csíki Játékszín; Mikó-vár; Testvériség sugárút; Szentlélek u.; Nest bevásárlóközpont; Tető u.; Kaufland; Szék II u.; Széked u.; csíksomlyói kegytemplom. Vissza: csíksomlyói kegytemplom 22.30, 23.00, 23.30, 24.00, 0.30. Az egyirányú jegy ára 4 lej, a menettérti 5 lej.